Még mindig nagy a homály a Srí Lanka-i terrorsorozatban

2019.04.25. 18:53 Módosítva: 2019.04.25. 20:04

Húsvétvasárnap az Indiától délre fekvő szigetország, Srí Lanka három templomát és három luxushotelét robbanások rázták meg, később egy főváros közelében található állatkertnél is robbanás történt. A detonációkról hamar kiderült, hogy öngyilkos merénylők hajtották végre őket. Csütörtök délutánig ennyit tudtunk, és ennyit nem tudtunk meg az év eddigi legvéresebb merényletsorozatáról:

  • Csütörtök este a Srí Lanka-i egészségügyi minisztérium módosította a halálos áldozatok számát. Korábban úgy lehetett tudni, hogy a támadások összesen legalább 359 halálos áldozattal és több mint ötszáz sebesülttel jártak. Csütörtök este 253-ra módosították a halottak számát. A halottak között 45 gyerek és 39 külföldi van.
  • A robbantások után a helyi rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást, de a történtekkel kapcsolatban még mindig rengeteg a fehér folt. A hatósági akció ráadásul nem indult simán, az egyik gyanúsítottnál tartott vasárnapi házkutatás során a főváros, Colombo déli részén ugyanis

a gyanúsított felesége a levegőbe röpítette önmagát, két gyerekét és három rendőrt.

  • A Srí Lanka-i terrorelhárító erők öt helyszínen már összesen 70 embert – köztük négy nőt – vettek őrizetbe a merényletsorozattal kapcsolatban, többségüket azzal vádolják, hogy alvó sejtek tagjai, akik egy újabb hullámra készültek.
  • Az országban már ötödik napja tart a kijárási tilalom, az utakon ellenőrzőpontokat állítottak fel. A hatóságok ugyanis a letartóztatások ellenére újabb merényletektől tartanak – és joggal, ugyanis csütörtökön is robbantottak, szerencsére újabb áldozatok nélkül. Az ország lakosságának kevesebb mint 10 százalékát kitevő muszlimok viszont – amellett, hogy a gyász fehér színével lobogózták fel házaikat – inkább a megtorlásoktól félnek. És az ő félelmük is jogos, mert rögtön vasárnap helyi lakosok – áldozattal nem járó – támadást intéztek egy mecset és két, muszlim tulajdonú bolt ellen.
  • Azt még mindig nem tudni pontosan, hogy milyen szervezet szervezte meg a nyilvánvalóan nagy – a Srí Lanka-i hadsereg korábbi vezérkari főnöke szerint 7-8 éven át tartó – előkészületeket igénylő akciót. A hatóságok kapásból a helyi, Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű iszlamista szervezetet tették felelőssé, de ennek a tevékenysége eddig kimerült néhány helyi Buddha-szobor megrongálásában, ahonnan azért elég nagy szintlépést jelent az ország legnagyobb terrortámadásának kivitelezése.
  • Az Iszlám Állam nem sokkal a merényletsorozat után magára vállalta a felelősséget, de kétséges, a szervezet milyen támogatást biztosított (már ha egyáltalán biztosított) az elkövetőknek. A neten mindenesetre kering egy videó, melyen állítólag a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat évek óta uszításért bujkáló vezetője, Zahran Hasím hűségesküt tesz Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam szintén bujkáló kalifájának. Maga a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat azonban még nem ismerte el felelősségét, márpedig az iszlamista merénylők rendszerint hamar elbüszkélkednek tetteikkel.
  • Az elkövetőket hamar azonosították, és kiderült róluk, hogy szinte egytől-egyig középosztálybeli vagy felső-középosztálybeli emberek voltak, akik közül többen külföldön tanultak – egyikük például Angliában, majd Ausztráliában járt egyetemre.
  • A terrortámadások konkrét motivációja homályos, egyes értesülések szerint az új-zélandi Christchurch két mecsetjében rendezett mészárlást akarták megbosszulni, de ezt a feltételezést megkérdőjelezi az, hogy közben a merényletsorozatot valószínűleg hosszú és alapos előkészületnek kellett megelőznie.
  • Ami biztos: a merénylet sikerében oroszlánrésze van a Srí Lanka-i biztonsági szolgálatok inkompetenciájának. Az egyik miniszter kiposztolta az országos rendőrfőkapitány április elején a kormánynak címzett dokumentumát, melyben egy olyan merényletre figyelmeztet, amit Zahran Hasím templomok és az indiai nagykövetség ellen tervez. A Cinnamon hotelben önmagát felrobbantó egyik terroristát egyszer már letartóztatták, de később szabadon engedték – amiben valószínűleg közrejátszhatott a tény, hogy az ország vezető fűszerkereskedelmi cégét vezető nagyvállalkozó fiáról volt szó. Egyébként Mohamed Juszúf Ibrahimot vasárnap őrizetbe vették, és

azzal gyanúsítják, hogy felbujtotta és támogatta két fiát, hogy robbantsák fel magukat.

  • Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő azt is elismerte, hogy más elkövetőket is figyelt a rendőrség, de nem gyűlt össze ellenük elégséges bizonyíték ahhoz, hogy letartóztassák őket. A politikai döntéshozók szintjén megmutatkozó mulasztások miatt óriási a felháborodás; egyes kormánytagok ellen bűnvádi eljárást szorgalmaznak, Maitripala Sirisena államelnök és a miniszterelnök heves vitába keveredtek, előbbi a védelmi minisztert és az országos rendőrkapitányt is lemondásra szólította fel.
  • A külföldi áldozatokat követelő terrortámadásoknál megszokott módon legalább hat külföldi nyomozóhatóság emberei is a helyszínre érkeztek az FBI-tól a Scotland Yardig, akik az esetleges külföldre vezető szálak felderítésében is segédkeznek.

(források: New York Times, CNN, BBC)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport