Dél-Korea betiltja az anonim bitcoin-kereskedelmet

GettyImages-893332574
2018.01.23. 09:19

Valutaváltó

Dél-Koreában január 30-tól törvénysértő lesz anonim számlán kriptopénzt használni, írja a BBC.  Az ország a kriptovaluták egyik legnagyobb központja, a világ összes bitcoin-tranzakciójának egyötödét ott bonyolítják le, minden kriptopénzt egybevéve a világ harmadik legnagyobb kriptopénz-piacának becsülik. Az első kettő Japán és az USA valószínűleg.

A kriptopénzek leginkább a bűnözőknek hasznos termékek, és pontosan ezért is kívánja a dél-koreai szabályozás erősen visszaszorítani. Ezen belül is leginkább a pénzmosást, amire az anonim kriptopénzek vitán felül a legjobbak a világon.  

Korábban már elég durva esésben volt a a legnagyobb kriptopénz, a bitcoin árfolyama, többek közt azért is, mert januárban már jelezte a dél-koreai igazságügyminiszter, hogy erős szabályozást, egészen pontosan tiltást fontolgatnak. Most már biztosan lehet tudni, hogy februártól ez működni is fog. Az országban a pénzügyi cégeknek már korábban megtiltották a bitcon vagy más kriptovaluták használatát.

Kicsit később egyébként a G20 gazdasági találkozón Németország és Franciaország is jelezte, hogy közös szabályozási javaslattal komolyan szigorítanák a kriptopénzek kereskedési feltételeit. 

Dél-Korában tehát meg kell adni mindenkinek a személyazonosságát ezentúl, ha szabályosan kíván bármennyi kriptopénzt birtokolni. A kiskorúak és a külföldiek pedig eleve nem birtokolhatnak ilyen dél-koreai számlát. Dél-Koreában egyébként akkora kereslet volt a bitcoinra, hogy a helyi kereskedők a nemzetközi átlagnál akár 30-40 százalékkal magasabb összeget is el tudtak kérni a termékért. Az országban jelenleg nagyjából egymillió embernek lehet valamilyen kriptopénze. 

Túl sokan akarnak befektetni

Közben a Coinbase, az egyik legdivatosabb kriptopénz-brókercége kiadta, hogy igazából majdnem duplaannyi bevételük volt tavaly őszig, mint tervezték, írja a Recode. Egészen pontosan 600 millió dollár helyett egymilliárd lett. Jó eséllyel például bitcoin-tranzakciókhoz ők a leggyakrabban használt közvetítőcég, ők pedig minden tranzakcióból elég sokat lecsípnek, 0,25 és 1 százalék közti összeget a vevőtől és az eladótól is. A Coinbase közben azt próbálja elérni, hogy hagyják már békében őket a befektetők, egyszerűen nem fognak kiadni több részvényt egy jó darabig, és kész. A vállalat ugyanis épp fél éve húzott be még százmillió dollárnyi tőkét, de egyébként sincs szükségük újabb külső pénzekre. A vállat maga valószínűleg pillanatnyilag több mint 3 milliárd dollárt (756 milliárd forintot) ér. 

Mindez ráadásul még csak az első lépés lehet, ugyanis komoly adó is érkezhet hamarosan a kriptopénzekre, 25 százalék körüli adóról írt nemrég a Yonhap.

 Arról, hogy mi ez az egész kriptopénzőrület, legutóbb ebben a cikkben írtunk részletesebben. Az is erősen vitatott, hogy az ilyen pénznek van-e bármi értelme a bűnözésen túl, de sokan az egész technológia értelmét megkérdőjelezik. 

(Borítókép: Kriptovaluta kereskedelemmel foglalkozó üzlet kirakata Szöulban 2017 december 15-én. - fotó: SeongJoon Cho / Bloomberg / Getty Images Hungary)