Megjósolta a Tesla bitcoinvásárlását, pedig csak be volt tépve

GettyImages-1230479695
2021.02.10. 12:56

Hétfőn robbant a hír, hogy a Tesla alaposan bevásárolt a bitcoin kriptovalutából, amivel 50 ezer dollár közelébe lökte a digitális fizetőeszköz árfolyamát. Elon Musk elektromosautó-gyártó cége 1,5 milliárd dollárt váltott bitcoinra, és közölte azt is, hogy ezentúl azzal is lehet fizetni nála. 

A Tesla februári bejelentését azonban már január 2-án belengették a Redditen egy titokzatos posztban, és mindeddig homály fedte a magát bennfentesnek beállító TSLAInsider felhasználó személyét.

A szóban forgó posztban TSLAInsider azt állította magáról, hogy a cég kaliforniai központjának fejlesztői részlegén dolgozik, és a Tesla éppen 800 millió dollár értékben vásárolt be a bitcoinból, egész pontosan 24 701 darab fizetőeszközt vett átlagosan 33 142 dolláros áron, 72 óra leforgása alatt. Még a matek is kijött. 

TSLAInsider kedden még rá is erősített jóslatára, „ÉN MEGMONDTAM” (I TOLD YOU SO) felütéssel még egyszer megmártózott a látnoki dicsfényben a közösségi oldalon, majd felfedte kilétét és a rideg valóságot. 

Ha tudni akarjátok az igazságot: egy fiatal német srác vagyok, és éppen be voltam tépve, amikor ezt a posztot írtam a múlt hónapban

– tudatta a New York Post amerikai lappal a 24 éves politológushallgató Hendrik. 

Volt egy isteni sugallatom, hogy Elon bitcoint fog vásárolni, szóval létrehoztam ezt a trollposztot

– tette hozzá, felfedve, hogy éppen LSD hatására volt látnoki képességei csúcsán.

Hendrik valószínűleg csak addigi emlékeiből építkezett, és az adott pillanatban tőzsdei befektetőket megszégyenítő módon érzett rá a Tesla szándékaira. Mint mondta, decemberben figyelemmel követte Elon Musk és Michael Saylor, a MicroStrategy üzletiintelligencia- és elemzőcég vezérigazgatójának Twitter-beszélgetését, és megneszelte, hogy valami készül, mivel Saylor cége már 1 milliárd dollárból vett bitcoint a tavalyi évben. 

Hendrik gondolatmenete meglehetősen egyszerű: miközben épp LSD-zett a barátnőjével, olvasgatta a Twitter-üzenetváltást, és azon agyalt, hogy már miért ne vásárolna be Elon Musk, hiszen tele van pénzzel. 

Persze aki kicsit jobban utánanéz a történetnek, rájöhet, hogy Hendrik posztja nem klappol a valósággal. A Tesla ugyanis azután vásárolt be, hogy januárban változtatott a befektetési politikáján. Ahhoz, hogy Hendrik posztjának az a része igaznak bizonyuljon, hogy 72 óra leforgása alatt vásárolt be Elon Musk cége, már december végén el kellett volna indítania a bitcoinbeszerzési tranzakciót. 

(Borítókép: Tesla-kereskedés Ohióban. Fotó: Luke Sharrett / Bloomberg / Getty Images)