Jöhet az unió Bitcoinja

2021.01.04. 06:53

Az Európai Központi Bank (EKB) október elején jelentette be, hogy féléves átfogó kísérletbe kezd az úgynevezett digitális euró bevezetésével kapcsolatban – írja a 24.hu, és hozzáteszik, hogy az ötlet önmagában nem szenzáció, de szerintük az uniónak is egyre sürgetőbb, hogy megjelentessenek valami olyasmit, mint a Bitcoin vagy a Facebook által fejlesztett Libra. 

A tervek szerint a digitális euróval nem váltanának le semmit, csak lenne egy virtuális pénznem az emberek pénztárcájában, ezt bárki bárhol elköltheti, és attól sem kell félni, hogy megfigyelik a felhasználót. A történet egyszerűnek tűnhet, de korántsem az, ugyanis egy ilyen virtuális pénznem bevezetése alapjaiban felforgatná a bankszektort, ami viszont az egész gazdaságra hatással lenne. 

Ilyen például az, hogy ha egyszer a tervek valósággá válnak, akkor az EKB-nak alaposan fel kell készülnie, és valamifajta biztosítékot kell adniuk a döntéshozóknak bankoknak, hogy a pénzintézetek nem szegényednek el, mivel, ha az emberek nem, vagy csak minimálisan használják a bankok szolgáltatásait, amiért díja tszámíthatnának fel. Az EKB által jelenleg is vizsgált

digitális euró koncepciója szerint ugyanis banki közvetítés nélkül, a készpénz-használathoz hasonlóan azonnal megjelenne a tranzakció ellenértéke az eladónál. 

A társadalom sem lenne teljesen elégedett egyébként, mert ha csökkenne a banki befizetések száma, akkor kevésbé tudnák finanszírozni a kölcsönöket, erre persze lépnének a bankok, és szinte azonnal megnőnének a kamatköltségek. 

Ami jelenleg biztos, hogy a kutatások még nem értek véget, az EKB pedig az év közepén hoz majd döntést arról, hogy bevezessék-e a digitális eurót.