Az áruházak csak az erő nyelvén értenek

DSC 5712
2020.05.12. 07:45
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és a Fidesz agrárpolitikusa nem hiszi, hogy az állásukat vesztett pesti pincérek szedik majd le a spárgát, de a járvány alatt is meg kell oldani a mezőgazdaságban a munkaerőhiányt. Interjúnkban arról is beszélgettünk, hogyan érinti a mezőgazdaságot a koronavírus-járvány, hogy mi az agrárkamara baja a kiskereskedelmi láncok üzletpolitikájával, hogy milyen következményei lesznek a kormány nemrég benyújtott, mezőgazdaságot és állami földeket érintő törvényjavaslatának, és hogy melyik cégekből lehetnek mintagazdaságok a jövőben.

Arról, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással van a turizmusra, vendéglátásra, iparra, sokat lehetett hallani, de a mezőgazdaságról annyira nem. Ezt az ágazatot hogyan érinti a válság és a járvány?

Általánosságban nehéz válaszolni. Egyet viszont fontos hangsúlyozni: néhányan – tévesen – úgy gondolják, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart nem érinti a mostani helyzet, ez azonban sajnos nem így van. Vannak olyan ágazatok, amelyek kifejezetten érintettek, és vannak olyanok, amelyek kevésbé. Az elmúlt hetekben igyekeztünk is monitorozni, hogy az egyes szereplők hogyan élik meg ezt az időszakot, és azt láttuk, hogy ha valami hatás van, az egyértelműen negatív.

Volt pár olyan ágazat, ahol földomlásszerűen éreztette a hatását a válság, mint a korai zöldségtermesztéssel, különösen a növényházi zöldséghajtatással és spárgával foglalkozók, a díszkertészek, a gombatermesztők. A bárányhús volt az egyik első olyan ágazat, ahol az olasz piacnak való erős kitettség egyből éreztette a hatását, ugyanez igaz a nyers tejre, amiből az olasz sajtgyártás óriási mennyiséget vásárolt fel korábban. De a HoReCa szektor, vagyis a szállodák, éttermek, egyéb vendéglátó üzletek bezárása egyértelműen hatott az intenzív akvakultúrára, a halászati termékekre is.

Az a termelő, feldolgozó, aki éttermeknek, szállodáknak szállított, teljesen elvesztette a piacát, míg mondjuk azok, akik a kiskereskedelmi láncokba tudtak értékesíteni, azok a felhalmozási időszakban egyszerűen olyan keresletbővüléssel találkoztak rövid távon, amit alig győztek kielégíteni. Ezt próbáljuk egy kicsit kiegyenlíteni, létrehoztunk egy Piactér nevű platformot a kamara honlapján. Ez szép magyarsággal B2B, vagyis business to business platform, ahol a termelő-feldolgozókat, akik piacot veszítettek, próbáljuk összekötni azokkal a kereskedelmi egységekkel, felvásárlókkal, akik szívesen tennének kísérletet arra, hogy a termékeiket értékesítsék.

Voltak a mezőgazdaságban olyan problémák, mint mondjuk az iparban, hogy a járvány miatt nem lehetett termelni, haza kellett küldeni a dolgozókat?

Ha volt is olyan szándék, hogy bezárjanak, ez nem volt igazán alternatíva. Egy autógyárat le lehet állítani két hétre, de egy szarvasmarhatelepet vagy egy sertésfarmot egy napra se lehet. És vannak olyan termékkörök, a díszkertészet vagy a zöldség- vagy gombatermesztés, ahol amikor elkészül a termék, be kell takarítani. Egy háromnapos, megfeketedett gombát a vásárlók nem akarnak levenni a boltok polcairól, úgyhogy ezzel nem lehet várni.

Hozott a kormány olyan lépéseket, amelyek kifejezetten a mezőgazdaságot segítik? A turizmusnak, vendéglátásnak nyújtott támogatások és az általános gazdaságvédelmi lépések mellett ez kevesebb hangsúlyt kapott.

Mi olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tudunk egyeztetni mind az agrártárcával, mind az innovációs és technológiai minisztériummal, mind pedig a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel. Nekünk alapvető fontosságú az exportnak a kérdése, de ugyanígy az importé is, mert vannak olyan termékek, amelyekhez bizonyos alapanyagokat külföldről hozunk, ezek szükségesek ahhoz, hogy a takarmányozás, a gyártás folyamatos legyen. Ehhez fontos volt, hogy a határokon való átjárás zökkenőmentes legyen. Mi hangsúlyoztuk, amikor az ezzel kapcsolatos döntés napirenden volt, hogy az élő állatoknál vagy a gyorsan romló élelmiszereknél a határ gyors átlépése milyen fontos.

Az agrárgazdaság egy része jogosult uniós támogatásokra, ezek kifizetésének a felgyorsítása egyértelműen hasznos döntés volt. Szorgalmaztuk egy kedvező kamatozású hitelkonstrukció bevezetését az Agrár Széchenyi-kártyán keresztül, ez meg is valósult. Szintén szorgalmaztuk, hogy az élelmiszer-feldolgozók esetében az időszakos munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálat érvényessége ha lejárt, amit képtelenség volt megújítani, azok elhalaszthatóak legyenek. Ilyen jellegű javaslatokat befogadott a kormányzat, és ezek az aprónak tűnő, de egy-egy ágazat számára fontos döntések, az általános gazdasági intézkedésekkel együtt segítették azt, hogy lehetőség szerint ne szenvedjenek el a mezőgazdasági cégek nagyobb hátrányt, mint ami elkerülhetetlen.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pár tagjával együtt összeállított egy javaslatcsomagot a kormánynak, amelyben olyan javaslatok voltak, hogy a kormány hozzon létre élelmiszerkészletet, vagy hogy regisztrálja a munkanélkülieket, és rendelje ki őket élelmiszeripari és agrárcégekhez. Mi az a javaslat, amit a legjobban sajnálnak, hogy nem fogadott be a kormány?

Vannak olyan javaslatok, amelyek helyett más irányba indultak el az egyeztetések. A tartalékgazdálkodásnak hívott és egyébként EU-konform megoldás, hogy az állam bizonyos termékekből vásárol fel valamennyit, hogy tartalékot képezzen, nekünk piaci szempontból komoly segítséget jelentett volna. De az akvakultúrában találtak egy másik megoldást, hogy nem a fagyasztott halat vásárolta fel a kormány, hanem a horgászegyesületeknek adtak támogatást ahhoz, hogy felvásárolhassák a halakat, amelyeket nem tudtak a termelők mondjuk a halászcsárdáknak értékesíteni, így azokat majd a horgászok fogják kifogni.

Tehát azt gondolom, hogy nem volt olyan javaslatunk, ami teljes elutasításra lelt volna, inkább volt olyan, amelyeknél elkezdtünk más megoldásokról tárgyalni.

Az önök javaslatcsomagjának sok pontja szólt a munkaerőről, arról, hogy az ingázókat és a rendszeres határátlépő munkásokat, idénymunkásokat, külföldi szakembereket átengedjék a határon.

Ez  meg is történt. Palkovics miniszter úrnak is elmondom minden hétfőn reggel az érdekképviseletekkel, kamarákkal tartott videókonferencián, hogy míg más ágazatok, a turizmus, a vendéglátás azzal szenvednek, hogy nem tudják megtartani az embereket, nálunk munkaerőhiány van bizonyos ágazatokban. Azt a munkát, amit az elmúlt években a román és ukrán idénymunkások elvégeztek, hiába nőtt most Magyarországon a munkanélküliség, attól tartottam, hogy nem lesz, aki az idén elvégezze. Kérdés volt, hogy ki fogja leszedni például a szamócát, a spárgát. Tudunk olyan termelőről, akinek utóbbiból 40 százaléka földön maradt, mert nem volt, aki betakarítsa.

Elnézést, de én elég szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy egy Budapesten munkáját vesztett pincér el fog menni spárgát szedni.

Nem gondolom ezt egy életszerű megoldásnak, nyugat-európai példák is ezt igazolják. Ezért aztán további harcokat kellett folytatnunk azért, hogy ez a munkaerő rendelkezésre álljon. Ne felejtsük el, hogy a spárga és a szamóca most érik, most van kész, novemberben már nem kell, aki leszedje. A kamara javaslatára viszont a kormány május elején egy kormányrendelet-módosítással lehetővé tette, hogy mezőgazdasági idénymunkások beléphessenek Magyarországra, nemcsak a határ menti régiókból, de a szomszédos országok távolabbi részeiből is. 

Szintén megoldódott egy másik, munkaerővel kapcsolatos probléma, ami nagyon fontos volt:  hogy vannak olyan gyártósorok, gépek, amelyeknek a karbantartása, átállítása csak külföldi munkaerővel kivitelezhető. Nem fog Magyarországon egy cég sem tartani egy szakembert azért, hogy hátha elromlik ez vagy az a gép, a gazda meg nem fog ezzel mókolni, mert akkor oda a garancia a gépre. Erre van szakszerviz. Eddig nem volt abból probléma, hogy ha át akarom állítani a gépemet egyik termékről a másikra, akkor Hollandiából, Dániából, Olaszországból hívjak szakembert. Most viszont voltak. Felmerült például tejüzemeknél, hogy ha Olaszországba nem tudják eladni a nyers tejet, gyártsanak tejport, ahhoz viszont, hogy erre átálljon egy tejüzem, pont Olaszországból kellett volna hívni szakembert, onnan viszont nem akarták kiengedni, Magyarországra nem jöhetett volna be. Ezen sikerült lassan átlendülni, megvan már a protokoll, hogy ezek a szakemberek hogy tudják elhagyni a saját országukat és hogy tudnak belépni Magyarországra, de ez komoly problémákat jelentett a korlátozások kezdetén.

A járvány miatt külföldről hazatérni kényszerült munkaerő nem segít?

Az idénymunkán kívül azt gondolom, hogy talán nincs akkora probléma a munkaerőhiánnyal. Egyes szektorokban segíthet, hogy hazajött a korábban külföldre költözött munkaerő, a hentesek például hazajőve azt láthatják, hogy szükség van rájuk, találnak munkát, és jó eséllyel nem is olyan bérért, mint amit akkor kaptak volna, amikor elhagyták az országot.

Az a 60-70 ezer fő, aki idénymunkát végzett korábban, hiányzott eddig, de erre most találtunk megoldást.

És ne feledkezzünk meg arról, hogy van némi tartalékunk a közfoglalkoztatásban részt vevők kicsit aktívabb bevonásával. Hadd tegyem hozzá, hogy ez nem új keletű dolog, a közfoglalkoztatás és az idényjellegű mezőgazdasági munka közötti feszültség évek óta jelen van, már régóta folyamatosan teszünk javaslatot a kettő közötti rugalmasabb átjárás megteremtésére. Ez most, azt gondolom, az eddigieknél is jobban felerősödött, mint megoldandó probléma, így bízunk benne, hogy sikerül előrelépést elérni, erről jelenleg is egyeztetünk. De ha nem találunk hazai munkaerőt, szerintünk megoldható, hogy valamilyen szervezett formában a külföldi vendégmunkások beutazását megoldjuk.

A kamara azzal kapcsolatban is bekerült a hírekbe nemrég, hogy előálltak egy javaslattal, amely szerint gyakorlatilag meg kellene büntetni azokat az áruházakat, amelyek olcsó importélelmiszert árulnak, egész pontosan meg kellene tiltani ezeknek az üzleteknek, hogy a kijárási korlátozások idején 3 óra után élelmiszeren kívül mást is eladhassanak. Ennek van egy olyan olvasata, hogy a kamarának baja van azzal, hogy egy piacgazdaságban olcsón árulnak termékeket a boltok.

Ezzel nincs bajunk. Lehet ezt így látni, ha nagyon szűk mezsgyén akarok előre nézni, akkor ebből ki lehet ezt olvasni, de hadd tisztázzam a helyzetet. Egyrészről minden egyes ország arra törekszik, hogy lehetőleg a saját termelését stabilan tartsa azért, hogy a vírus okozta gazdasági visszaesés következtében ne szűnjenek meg kapacitások, és lehetőleg, hogy ha túl leszünk ezen, a gazdaság minél hamarabb helyre álljon. Ennek teljesen kézzelfogható eredménye az volt, hogy Franciaországban a kiskereskedelmi láncok – nem csak a francia tulajdonúak – kiálltak, és azt mondták, hogy egészen addig nem fognak élelmiszeripari importterméket vásárolni, amíg van hazai. Azt gondolom, hogy ha ezt Franciaországban meg lehet tenni, akkor Magyarországon is.

Azzal nincs bajunk, hogy a magyarországi termelő, feldolgozó szektornak piaci versenyben kell helytállnia. Azzal viszont van bajunk, hogy Lengyelországból idehozzák a csirkecombot, és azt 220 forintért kínálják, ami mélyen az önköltségi ár alatt van. Nemcsak Magyarországon, hanem bármelyik országban. A lengyel piac, valamint a felvevőpiacaik is összeomlottak, és mivel a saját, jellemzően egyébként sokkal nagyobb hagyományos piacaikon nem kívánják letörni az árakat, így először olyan távolabbi értékesítési csatornákat keresnek, ahol a felesleges raktárkészleteiket el tudják helyezni, gyakorlatilag bármilyen áron. Hozzáteszem, ez a polci árakon egyáltalán nem biztos, hogy visszaköszön.

És ha ezt a fajta magatartást preferálják a kiskerláncok, annak nagyon súlyos, hosszú távú következményei vannak, ami a fogyasztónak sem jó. Ha ilyen árversenybe kényszerítik bele a magyar feldolgozóipart, az egyértelműen az összeomlás fele halad. Nem lehet ilyen áron értékesíteni, ez a veszteséges értékesítés kategóriája. Ezeket a termékeket meg kellett volna semmisíteni, mert lejár a határidejük, és megpróbálják legalább a megsemmisítés költségét megspórolni és eladni bármennyiért.

Addig érthető, hogy miért rossz a magyar gazdáknak, de miért rossz a magyar fogyasztónak?

Ez először a termelőkre hat, aztán a feldolgozókra, de aztán a fogyasztókra is, hogy ha összeomlik a magyar élelmiszer-gazdaság azért, mert másoknak az élelmiszeripari lerakata vagyunk. Így amikor szükség lesz majd magyar termékre, akkor nem lesz.

A magyarországi legnagyobb vágóhíd leállította a vágást, mert nem vették át tőle azt a mennyiséget, amit korábban átvettek, mert Spanyolországból idekerült valamilyen fagyasztott hús. Ez azzal jár, hogy áll az üzlet, másrészt a sertéstartóknak, akiknek kellene vinni az állatot a vágóhídra, mert elérték a vágósúlyt, tovább kell tartania, etetnie az állatot, amitől eltolódik a hús-zsír arány, így később már nem azt a pénzt kapja érte, miközben több pénzt költ rá. Ennek a döntésnek az üzleti hatása végig csorog a teljes élelmiszerláncon.

Ezért mondtuk, hogy nézzünk körül, mi zajlik a világban, más országok hogy csinálják. A kiskereskedelmi láncoktól nem kérünk olyat, amit máshol ne csináltak volna meg saját maguktól. Másrészt ezek a láncok hihetetlen kedvezményezett helyzetben vannak: értékesíthetnek 3 óra után olyan termékeket is, amelyek önmagukban nem tennék indokolttá, hogy a korlátozások idején nyitva tarthassanak. Virágot, hajvasalót vagy pingpongütőt értelemszerűen csak ezekben az üzletekben lehetett venni az egész országban, Budapesten és Pest megyében még mindig, mert az erre szakosodott áruházak, üzletek bezárnak 3-kor. Egyébként az Egyesült Államokban ez pont úgy történik, ahogy mi is felvetettük, és egy rács mögött vannak azok a termékek, amelyek a létfenntartáshoz nem szükségesek.

De még egyszer, nem célunk, hogy ezt korlátozzuk, mi azt szeretnénk, ha korrekt, termelési értéket, önköltséget figyelembe vevő árakon lehetne értékesíteni. 

Azt szeretnénk elérni, hogy ne egy élelmiszeripari túltermelés-levezető területe legyünk az élelmiszer-gazdaságnak, mert akkor a magyar termelők sosem fognak tudni normális piaci körülmények között dolgozni. Van pozitív tapasztalat is a kiskereskedelmi láncokkal, igazságtalan lennék, ha ezt nem tenném hozzá, voltak láncok, amelyek ígéretet tettek, hogy etikusan járnak el. Mert ez nem is csak  piacgazdasági, hanem etikai kérdés is. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni, nem szeretnénk, ha Magyarországon az etikátlan viselkedés polgárjogot nyerne.

Nincs más mód ösztönözni a hazai termékek fogyasztását, mint hogy az áruházakat megbüntetjük? Hiszen végső soron a részükről ezek gazdaságilag racionális lépések, válsághelyzetben a fogyasztóknak is racionális, hogy az olcsó terméket veszik meg.

Abból főzünk, amink van. Mi igyekszünk a tagság érdekeit messzemenőkig figyelembe venni és képviselni. Nem szeretnénk senkitől megvonni azt a lehetőséget, hogy a saját piacán jó döntéseket hozzon. De azt látni, hogy egy cég, amely nem csak Magyarországon működik, az egyik országban ilyen, nálunk meg amolyan üzletpolitikát folytat, nagyon nehéz. Nem egyszer beleszaladtunk abba, hogy ezek a gyanúsan olcsó élelmiszerek olyan helyről kerülnek ki, ahol voltak élelmiszerbiztonsági problémák, olyan esetről is tudok, hogy valaki megvásárolta a terméket és aztán dobhatta ki a kukába.

Mindenki gondoljon bele, milyen az, hogy ő elvégez egy munkát, aminek értéke van, aztán megpróbálja azt a munkát, azt a terméket a piacon értékesíteni, és nem tudja, de nem azért, mert butább, mint a másik, hanem mert egy olyan árképzéssel találkozik, ami teljesen ellentétes minden piaci logikával. Nem térül meg annak sem, aki ezeket a termékeket idehozta, csak megpróbál bármi áron megszabadulni tőle, és az sem érdekli, ha ezzel tönkre tesz sok másik vállalkozást.

Ezt akartuk megmutatni az áruházaknak is, hogy milyen az, amikor valakinek van egy terméke, amit szeretne eladni, de nem tudja. Ugyanezt jelentené, ha az áruházak 3 óra után nem értékesíthetnének mindenféle terméket. Az élelmiszeriparban a termelők, most ezt élik meg. Becsületesen, nemzetközi összehasonlításban hatékonyan, jó ár-érték arányban, kiváló minőségben előállítanak valamit, és egy felelőtlen piaci magatartással véglegesen tönkreteheti őket egy-egy ilyen akció.

A kormánnyal voltak egyeztetések ezekről a javaslatokról?

Igen, egyeztettünk. De én sokkal inkább vártam lépést a kiskereskedelmi láncoktól, mint a kormánytól. Nem szeretnénk mindenáron olyan lépéseket kiprovokálni, amelyek a fogyasztóknak nem jók.

Ugyanakkor azt látjuk az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy egész egyszerűen a kiskereskedelmi láncokkal sok esetben csak így lehet beszélni, csak az erő nyelvén értenek, tisztelet a kivételnek.

És mit ad isten, most hallunk pozitív híreket, hogy ezt már meghallották, ez már átütötte az ingerküszöböt, elkezdtek ezen gondolkodni, hogy hogyan tudnának Magyarországon is etikus üzletpolitikát folytatni, úgy, hogy egyébként a fogyasztónak ez nem is kerül többe.

Már a járvány alatt nyújtott be a parlamentnek egy fontos, agrárkérdéseket érintő törvényjavaslat-csomagot, amolyan salátatörvényt Semjén Zsolt, ami számos fontos változást vezetne be. Miért most került a parlament elé ez a törvény?

A tavaszi ülésszak előtt volt egy egyeztetés arról, hogy milyen, az agráriumot érintő javaslatok kerülnek majd az Országgyűlés elé tavasszal, ez az egyik ilyen volt. Ez egy ütemezett, tervezett dolog volt, nincs köze a koronavírushoz. Ennek a javaslatnak amúgy sok olyan része van, ami, azt gondolom, hogy óriási előrelépést jelent.

A javaslat 15 jogszabályt érint. A legfontosabb része a szövetkezeti részarány végleges rendezése: van körülbelül 35 ezer jogosult és 15 ezer hektárnyi földterület, ami igazából tulajdonjogi szempontból nincs rendezve. Itt nincs más megoldás, kártalanítást kell fizetni, aminek az összege 50 ezer forint aranykoronánként, ami sokszorosa a most hatályos jogszabályban foglalt összegnek. Ez a rendszerváltás utáni tulajdonrendezésnek az egyik utolsó szála, amit el fogunk ezzel varrni.

Mit is rendezne ez a javaslat?

A szövetkezeti részarány-tulajdonosoknak a rendszerváltáskor azt mondták, hogy nektek jár x terület, de voltak emberek, akik nem mentek el a földlicitre, vagy a falu határában már nem jutott nekik föld, máshol meg nem akartak, stb. Így pedig kialakult úgy 15 ezer hektárról szóló földtulajdonlás, hogy ahhoz egyébként nem társult föld, vagyis több jogosultságot adtak ki, mint amennyit be lehetett volna váltani földre. Olyan helyzet alakult ki, mintha lenne egy négyszobás lakás, és öten kaptunk volna egy papírt, hogy nekünk jár egy-egy szoba, így aki utolsónak választhatott, annak csak egy ígérvény jutott, hogy neki jár egy szoba.

És mivel nincs több föld, ezért ezeket nem tudjuk odaadni. Ez régóta húzódott. Akik kérték, azokat ezért kártalanította az állam, a mostani összegnél jóval kevesebb pénzért. De azt mondtuk, most már tudjuk, hogy kik azok, akik ebben érintettek, ezt le kell most már zárni, mert ha ezt még tíz évig húzzuk, akkor se lesz föld, mert egyszerűen nincs több. Az állam így ezektől az emberektől megveszi a jogosultságot, a nem létező földet, ami tulajdonjogi szempontból náluk van. Az előző példával élve, az állam visszaveszi azt az ígérvényt, ami annak járt, akinek nem jutott szoba. Azzal, hogy ezt a 30 éves adósságot az állam rendezi, azzal azt gondolom, hogy a magyar vidék lelkiállapota érdemben javul.

Egy másik fontos része volt a törvényjavaslatnak a mintagazdaságokra vonatkozó szabályozás. A törvényjavaslat gyakorlatilag az ország legnagyobb mezőgazdasági vállalatainak adja meg a lehetőséget, hogy mintagazdasági státuszt kapjanak, amivel számos előny jár, például korlátlanul bérelhet állami földeket (míg más cégeknek 1200, illetve bizonyos feltételekkel 1800 hektár a felső korlát), húsz helyett ötven évre köthetnek földbérleti szerződést, és a bérelt földjeiken a vadászati jogokat is gyakorolhatják. Ebből kicsit úgy tűnik, mintha eltolódna a magyar agrárpolitika fókusza. Régebben az volt a szlogen, hogy a családi gazdaságokat akarja támogatni a kormány, ezek viszont hatalmas vállalatok.

Azt gondolom, hogy nincs ilyen eltolódás. Ne feledkezzünk meg arról, hogyan jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Itt javarészt az államnál maradt földtulajdon kérdését kezeli a javaslat. Ha visszalépünk egy kicsit az időben, akkor jól látszik, hogy a kormányzat politikai krédója továbbra is a kis és közepes családi gazdaságoknak az erősítése. Az állam minden egyes állami területet meghirdetett értékesítésre. A földek, amikről most beszélünk, azok, amik nem keltek el, amikre nem volt vevő, amit az elővásárlási joggal rendelkező helyi gazdálkodók nem vásároltak meg.

Az állam, miután értékesíteni próbálta, a nála maradt állami földvagyonnal megpróbál helyesen és jól gazdálkodni. Itt az a feladat, hogy próbáljuk meg ezeket a földeket úgy hasznosítani, hogy abból valami gazdasági értelemben vett közjót is állítsunk elő. Ne felejtsük el ugyanis, hogy nemcsak jogosítványokat ad ez a jogszabály a mintagazdaságoknak, hanem nagyon komoly kötelezettségeket is a nyakukba varr. Például beruházási kötelezettséget, például az agrártársadalom bizonyos részeinek a teljes kiszolgálását integrátori tevékenységen keresztül.

Ilyen értelemben azt gondolom, hogy ez nem egy eltolódás. Az volt a kormány célja, hogy a föld 80 százalékát műveljék a családi gazdaságok, 20 százalékát a nagy üzemek. A 2010-es kormányváltáskor 55 százalék volt a nagy gazdaságok használatában, 45 százalék a családi gazdaságoknál. Most már ott tartunk, hogy 65 százalékot művelnek a családi gazdaságok és a maradék 35 százalékot a nagy gazdaságok.

Innentől kezdve normális, hogy a nagy gazdaságok 20 százalékát is rendezni kell. Ezek nagyon komoly exportpotenciállal rendelkező cégek, amelyek termelnek és feldolgoznak is. Ezeknek a működési biztonságát is garantálni kell.

Természetesen minden kis- és közepes gazdának szúrja a szemét, ha a nagyok kapnak,

nyilvánvalóan, mint családi gazdálkodóhoz, hozzám is közelebb áll a mentalitás, hogy támogassuk a családi gazdálkodókat, de azt gondolom, hogy ha nemzetgazdasági léptékben gondolkodunk, akkor ennek a 20 százaléknak is meg kell próbálnunk olyan üzleti környezetet teremteni, amiben versenyképesen tudnak működni.

Jelenleg három nem állami mintagazdaság működik az országban, a Bóly Zrt., a Dalmand Zrt. és a Szomor Biogazdaság, ami alapvetően szürke marhákkal foglalkozik az Alföldön, plusz három állami, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, a Mezőhegyesi Állami Ménes és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtoka. Ezeknek a használatában lévő földterület 40 ezer hektár, a nem állami esetében 26 ezer hektár, ami a 4 millió hektár szántóföldhöz képest nem nagy rész.

De a törvényben az is benne van, hogy más cégek is mintagazdasággá válhatnak.

A kormánynak megvan a lehetősége, hogy mintagazdasági státuszt adjon. Ugyanakkor én úgy tudom, hogy túl nagy kapkodás ezután pillanatnyilag nincsen.

Az ön meglátása szerint egyáltalán hány olyan cég van, amelyik ilyen mintagazdasággá válhatna? A törvényjavaslat megjelentése után rögtön fölmerült, hogy olyan nagy agrárcégek kaphatják meg a státuszt, és élhetnek ezekkel a privilégiumokkal, mint a Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő agrárcégek.

Szerintem tíznél kevesebb ilyen cég van, de lehet, hogy ha ötöt mondok, akkor közelebb járok a valósághoz. A Bonafarm-csoport pillanatnyilag is rendelkezik mintagazdasággal, a Bóly Zrt. és Dalmand Zrt. ebbe a csoportba tartozik. Az ön által említett Talentis Agro Zrt. alkalmas lehet erre, amennyiben szeretne ilyen státuszt kapni, ezeken túl pedig én még egy olyan cégről tudok, amely szeretne mintagazdasággá válni, de ezt nekem a tulajdonos magánemberként mondta, úgyhogy ezt hadd ne tegyem közkinccsé. Az ország keleti felében van, ennyit talán elmondhatok.

Felmerül a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy azzal, hogy ezeknek a mintagazdaságoknak integrátori szerepet is be kell tölteniük, nem lesznek-e a kisebb családi gazdaságok kiszolgáltatva nekik?

Integrátorok most is vannak, és mivel több integrátor van, mindenki azzal köt szerződést, amelyikkel úgy gondolja, hogy neki üzletileg megéri együttműködni. Ha a mintagazdaságok az integrátori tevékenységüket nem a piaci elvárásoknak megfelelően végzik, akkor egyszerűen senki nem fog velük üzletet kötni. Semmi nem kötelezi a gazdálkodókat arra, hogy ezekkel a cégekkel bármilyen üzleti kapcsolatba kerüljenek.

Mi például egy szövetkezetben termelünk, vagyunk vagy százan, a 30 hektárostól az 500 hektáros gazdáig összefogva, és szövetkezeten keresztül szerzünk be sok input anyagot, és ezen keresztül értékesítjük a terményeinket. Mi folyamatosan arra törekszünk, hogy attól az inputanyag-előállítótól, attól az integrátortól vásároljunk és annak értékesítsünk, amelyik a legjobb árat adja. Nem kell, hogy ez földrajzilag determinált legyen. Ezzel a rendelkezéssel nem fognak a vállalatok olyan piaci előnyt kapni, ami monopolhelyzetet jelentene számukra a gazdálkodókkal szemben.

De a jövőben beadunk egy olyan törvényjavaslatot is, ami azt gondolom, egyértelművé fogja tenni, hogy a kis családi gazdaságok továbbra is a politika pozitív értelemben vett célkeresztjében vannak.

Ez a kamarában készült, a családi gazdaságoknak az adózási feltételeit teszi majd egyértelművé és a mai piaci működési elvárásoknak megfelelővé. Azt nem tudom, hogy a pandémia miatt ez hogy kerül majd a parlament elé, hogy én magam fogom benyújtani, vagy a kormányon keresztül lesz benyújtva. Ez a mostani családi gazdasági, őstermelői rendszert újítaná meg úgy, hogy azzal, a mostani kedvezmények megtartása mellett sokkal átláthatóbb és logikusabb agrártermelői és feldolgozói rendszert hozna létre. Azt gondolom, hogy ez egy régóta várt nagy előrelépés lenne a teljes magyar agrárgazdaságnak.

(Borítókép: Bődey János / Index)