Az IMF még rugdossa, a piacok már megszerették Görögországot

Idén ősszel Görögországban olyasmi történt, ami elég nehezen lett volna elképzelhető nemcsak az utóbbi néhány évben, de igazából az utóbbi 2000 évben bármikor: a görög állam negatív hozammal tudott államkötvényt kibocsátani.

Bár a negatív kamat csak a nagyon rövid, 13 hetes lejáratú papírokat érintette, az utóbbi hónapokban a 10 éves görög kötvények is 1,5 százalék körüli hozammal kerültek piacra (ez a magyarnál is alacsonyabb, bár utóbbit a lakossági állampapírok eléggé megdobják). Ez hatalmas változás ahhoz képest, hogy 2012-ben még 36 százalékos kamatra volt csak hajlandó pénzt kölcsönadni a piac a csődtömeg országnak. 

Ennek persze az egyik fő oka, hogy a világgazdaság pénzbősége és a tartósan ultralaza monetáris politika miatt manapság az alapkezelők az olaszoktól kezdve a spanyolokon át a görögökig bármilyen közepesen stabil ország kötvényeit hajlandók jó olcsón megvenni, függetlenül attól, hogy mennyire kompetens az adott ország vezetése. Emellett pedig a kötvények jelentős részét nem külföldi befektetők, hanem belföldi bankok vásárolják fedezet gyanánt.

Másfelől viszont az is benne van a kötvények árazásában, hogy tíz évvel az adósságválság kitörése és a modern gazdaságtörténet egyik legsúlyosabb békeidőben történt összeomlása után Görögország mégis csak rendbe szedte magát, és a jelek szerint elkezdett átlagos európai gazdaságként funkcionálni – még ha ettől nem is oldódtak meg problémái. 

Körbeértek

A görögök gazdasági Odüsszeiájának minden pontját és előzményét még felsorolni is nehéz (legutóbb az Indexen a Tuti Tipp Gazdasági Elemzőközpont szerzője kísérelte meg a téma ismertetését), mindenesetre a történet egy erősen rövidített verziója alapján az történt, hogy

• Görögországot évtizedek óta eleve gyenge gazdaság, magas korrupció és adóelkerülés jellemezte, amelyhez hasonló minőségű politikai vezetés társult;
• az ebből fakadó versenyhátrányt pedig felerősítette, hogy gyengesége ellenére (politikai okokból) belépett az eurózónába;
• ugyanakkor az eurózónás csatlakozás (a világgazdaság pénzbőségével karöltve) sokkal olcsóbbá tette a hitelfelvételt a görögök számára, így lehetővé tette, hogy a kormány a gazdaság gyengeségeit elfedve, hitelből osztogasson és rendezzen olimpiát;
• ez addig tartott, amíg a 2008-as pénzügyi válság miatt elzáródott a globális pénzcsap, és kiderült, hogy Görögország nem tudja törleszteni adósságait;
• Erre 2010-ben az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közölte, hogy akkor ad kölcsön a becsődölt görög államnak, ha az radikálisan visszafogja a költekezést, csökkenti a közszféra béreit, a nyugdíjakat, az oktatásra és egészségügyre fordított pénzt, növeli az adókat, stb.
• Ezeket a feltételeket balos közgazdászok a kezdetektől bírálták, de a görög társadalom és a politikai elit sem igazán akarta elfogadni: az évtizedes kötélhúzás során a konzervatívoktól a balközépen át a balszélig egy sor politikai erő járt kormányon, de mindegyikkel nehéz volt dűlőre jutni, bár végül alapvetően mindegyik beadta a derekát.
• Számos kanyar után hivatalosan 2018-ban lett vége a hitelezői hármas által előírt megszorítási programnak, és ettől kezdve kapott újra szabad kezet a görög kormány.

Belpolitikai szempontból idén júliusban ért körbe a történet, amikor a válság által felemelt megszorításellenes-balpopulista (bár kormányzása alatt inkább klasszikus balközéppé szelídült) Sziriza párt négy éves regnálás után elvesztette a hatalmat, és visszatért a kormánybothoz a görög jobboldal hagyományos gyűjtőpártja, az Új Demokráca, amely egyébként 2004 és 2009 között nagy szerepet játszott a válság kirobbantásában. Kiriákosz Micotákisz személyében pedig egyenesen egy volt bankár lett a kormányfő, aki klasszikus piacbarát programot hirdetett, és rendkívül optimista ígéreteket fogalmazott meg.

19 éves csúcson az optimizmus

Micotákisz annyiban szerencsés időpontban jutott hatalomra, hogy a görög kilábalás már a Sziriza alatt, 2016-ban megkezdődött. A növekedés éves üteme továbbra is alacsony, 1-2 százalék között mozog, de az export emelkedni kezdett, és a korábbi évek megszorításai után élénkülő kormányzati költés is jótékonyan hatott a makroadatokra. A lakossági fogyasztás ugyan nem valami erős, de a gazdasági helyzettel kapcsolatos optimizmust mérő mutatók augusztusban 19 éves csúcson álltak.

Egyesek azt is kiemelték, hogy a demokratikus intézmények és a társadalmi kohézió átvészelte a tízéves válság brutális gazdasági hatásait, ahogy azt is reménykeltőként értékelték, hogy Micotákisz nem a jobboldal régi arcait, hanem fiatalabb technokratákat ültetett kormánypozíciókba.

Az új kabinet egyik fő üzenete, ami a magas bizalmi adatokat és a kötvénypiac egyes szereplőinek optimizmusát is magyarázza, az adócsökkentés. A kormány javaslata szerint a társasági adót 28-ról 24 százalékra, az osztalékadót 10-ről 5 százalékra csökkentenék, és külön kedvezményes adókonstrukciót hoznának létre a külföldön tárolt vagyonok hazacsalogatása és a külföldi gazdagok becsalogatása végett. (Ez nagyjából a magyarországi adóamnesztia és a letelepedési kötvény ötvözésére hajaz.)

A csomag nagyrészt a befektetésösztönzésre összpontosít, bár egyes kisebb járulékok eltörlésével, a jövőre tervezett szja- és áfacsökkentéssel, illetve az államháztartási célok túlteljesítése miatt megmaradt többletből jut a lakosságnak is. A bankszektort Olaszországhoz hasonló módszerrel, a bedőlt hitelek kormányzati hátterű kioperálásával tervezi rendbe tenni, a legendásan lassú és bürokrácia megreformálását is beígérte, és a baloldal alatt megakadt privatizációból is beszedne egy kis pénzt. A reformokra hivatkozva pedig jövőre 2,8 százalékos gazdasági növekedést vár a kormány, ami a korábbi évekhez viszonyítva kiugróan jó érték lenne. 

A befektetésösztönzési stratégia fontos eleme a kínaiaknak való gazsulálás is, amelyben Athén retorikailag (Magyarország mellett) már hosszú évek óta az európai kontinens keleti felének éllovasa, bár hazánkhoz hasonlóan mérsékelt gazdasági eredményekkel, helyi ellenállástól sem mentesen.

Van még baj

A pozitív jelek ellenére a kihívások továbbra is elég súlyosak:

• A görög gazdaság teljesítménye még mindig nem érte el a 2007-es érték 80 százalékát;
• az egy főre eső nemzeti jövedelem az ezredfordulós értéknél is alacsonyabb;
• a munkanélküliség 17 százalékos (a válság csúcsán 28 százalék is volt), a fiatalok körében ennek a duplája;
• 2010 és 2018 között becslések szerint 380 ezer 24 és 35 év közti fiatal (A teljes munkaképes korú lakosság 6 százaléka) hagyta el az országot;
• A beruházási ráta 60 százalékkal alacsonyabb a 2007-es értéknél;
• Bár a nem teljesítő hitelek értéke negyedével csökkent 2016 óta, még mindig 80 milliárd euróra, a bankok teljes kitettségének közel felére rúg, ami rendkívül magas arány.
• Görögország a versenyképesség terén továbbra is a sereghajtók között van, a Világbank idei listáján például a 28 európai uniós tagországból a 27. volt, globálisan pedig csak a 79. helyen állt.
• Az államadósság még mindig 359 milliárd eurón, a GDP 180 százalékán áll, bár ennek négyötödével az EU és az IMF felé tartoznak, nem a piacnak.
• És a mentőcsomag feltételei szerint 2022-ig GDP-arányosan évi 3,5 százalékos, de utána is 2,2 százalék fölötti pluszt kell hoznia az államháztartásnak (a hiteltörlesztés költségei nélkül), magyarul a kormány nem költekezhet ki.

A kormány egyes ígéreteinek pozitív fogadtatása ellenére még a piacpárti oldalon is sokan kételkednek benne, hogy Kiriákosz Micotákisz kormánya képes lesz rövid úton megküzdeni a fentiekkel.

Az IMF közbeszól

Az Economist azt emelte ki, hogy a bürokrácia megregulázása sokkal nagyobb és összetettebb feladat, mint amilyennek a kormány beállítja azt, az adócsökkentés ígérete pedig elfedi azt a tényt, hogy bár az adókulcsok tényleg magasak Görögországban, a beszedett adó mértéke uniós összehasonlításban kifejezetten alacsony.

Ennek egyik oka “az adófizetés gyenge kultúrája”, más szóval az adóelkerülés; a másik hogy relatíve kevesen fizetnek relatíve magas adókat (a jövedelemadót például csak a keresők fele fizet), a kormányok pedig évtizedek óta irtóznak az adóalap szélesítésétől.

Ennél is pesszimistább a görög válság kezelése kapcsán amúgy sokat bírált (és az évek során a saját álláspontját is többször finomító) IMF. A szervezet eleve fél százalékponttal alacsonyabb növekedést jósolt, mint az athéni vezetés, és még mindig elégedetlen a görög reformokkal: az IMF szerint a megszorítások 2018-as vége óta egy sor fontos takarékossági intézkedést visszacsináltak a görögök, az új kormány tervei nem elég kidolgozottak, a távolabbi kilátásokat pedig a társadalom elöregedése és a termékenység alacsony szintje is hátráltatja.

Az IMF már az első görög mentőcsomag idején, 2010-ben is hasonló panaszokkal állt elő, de e bírálatokat ugyanígy meg lehetett volna fogalmazni az összeomlás előtt, 2007-ben is. Hosszabb távon pedig a mélyebb problémák miatt arra számít, a növekedés 0,9 százalékra csökken majd, a 2010 utáni három mentőcsomag terheit pedig 2060-ig nyöghetik, hacsak a németek szíve nem lágyul meg addig – vagy nem jön egy újabb válság, mert a mostani állapotában azt is nehezen bírná átvészelni az országot.

(Borítókép: Kormányellenes tüntetők tiltakoztak az újabb megszorító intézkedések ellen az athéni parlament előtti Szintagma téren 2016. június 15-én. Fotó: Jánisz Koleszidisz / MTI / EPA)