Rétvári Bence szerint a Szex és New York írója is megbánta, hogy nem szült gyerekeket

2019.09.06. 20:25 Módosítva: 2019.09.06. 22:30

„A szingli életforma fő propagátorai kultúrát akarnak felépíteni arra, hogy az emberek ne akarjanak elköteleződni semmi mellett. Sem a házastársuk mellett, sem a nemzetük mellett, sem a vallásuk mellett, és egyfajta kozmopolita civilizációt képviselnek, ami a fogyasztást, a pillanatnyi örömöket helyezi előtérbe” – mondta Rétvári Bence a kormány demográfiai csúcstalálkozójának pénteki napján. A parlamenti államtitkár az előadása elején felolvasott egy idézetet a Szex és New York írójától, Candace Bushnelltől.

Amikor harmincas és negyvenes éveimben jártam nem gondoltam erre. Aztán, amikor elváltam, és beléptem az ötödik X-be, rájöttem, hogy nincsenek gyermekeim és egyedül vagyok. Most már látom, hogy azok az emberek, akiknek gyermekük született, olyan biztos alapon állnak, amilyennel a gyermektelen emberek nem rendelkeznek.

Rétvári szerint ebből is látszik, hogy helytelen az az életmód, amit az író népszerűsített, de hiába ismerte el a tévedését az író, ez már nem segít azokon a tízezreken, akik a Szex és New York hatására a szingli életet választották a családalapítás helyett. „Ezért nem vagyunk hívei sem konzervatívként, sem keresztényként az emberkísérleteknek, amit balliberális oldalról akarnak elvégezni”, mondta.

Az államtitkár leszögezte, hogy „mindenkinek saját döntése, hogyan éli az életet, ebbe beleszólni nem lehet, de az államnak kell valamiféle értékválasztás”, és a magyar államé az, hogy támogatja a családokat. „Ha nem gyermekközpontú egy társadalom, akkor nemcsak az egyének járnak rosszul, hanem a teljes civilizáció eltűnik”, tette hozzá. Szerinte az emberiség történelme során eddig még nem sikerült azt bizonyítani, hogy a családnélküliség boldogságot hoz. „Csak az nyert bizonyítást, hogy a család boldogsággal jár.”

A KDNP-s politikus ezután felkonferálta a Pro Familiis díjátadót, amivel olyan magánszemélyeket és családokat tüntetnek ki, akik aktívan tesznek a családi élet népszerűsítéséért. Díjat kapott

  • Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár;
  • Balog Zoltán református lelkész, korábbi miniszter;
  • Tóth-Heyn Péter egyetemi docens, főorvos, a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekklinikájának igazgatóhelyettese;
  • Farkas Péter szociológus, humánökológus, politológus, egyetemi oktató;
  • Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus és felesége, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna dramaturg, jelmeztervező;
  • Victor István református lelkész, vallástanár;
  • Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke;
  • Lorenzo Fontana volt olasz családügyi, majd európai ügyekért felelős miniszter;
  • Gudrun Veronika Kugler osztrák parlamenti képviselő,
  • valamint Chris Smith amerikai kongresszusi képviselő és felesége, Marie Smith.

Semjén Zsoltot lenácizta egy skandináv kormánytag

A díjátadó végén Semjén Zsolt mondta el a kétnapos, nemzetközi demográfiai csúcstalálkozó záróbeszédét. Az volt a célja, hogy összefoglalja mindazt, amit a kormány „a családról, nemzetről és a világ normális rendjéről” gondol.

Semjén szerint a magyar állam célja kettős, az egyik, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, a másik, hogy a magyar emberek életminősége javuljon. Utóbbi már megvalósult, ugyanis a kormány döntéseit tekintve „lényegében minden a közjó elérésére irányul”, ezt szerinte nem is vitatja senki.

„viszont azt, hogy a magyar állam célja a magyar nemzet fönnmaradása, bizony már vitatják!”

Mert ez azt is jelenti, hogy a demográfiai cél nem az, hogy 10 millió magyarországi lakos legyen, hanem az, hogy a magyarság maradjon fent. Ezen pedig a migráció nem segít. „Ha eltűnne a nemzet, akkor az egyetemes emberiség lenne örökre pótolhatatlanul szegényebb egy sajátos arccal, egy sajátos dallammal, ha úgy tetszik: Istennek egy gondolatával, amit magyarságnak nevezünk”, mondta.

A miniszterelnök-helyettes úgy véli, nem adhatta semmi más a világ irodalmának Dosztojevszkijt, csak az oroszok, és ugyanígy senki nem adhatta a világ zenei kultúrájának Wagnert, csak a németek. „És senki nem adhatta az emberiségnek Arany Jánost, Ady Endrét és Bartók Bélát, csak a magyar nemzet”, aminek a fenntartásához az kell, hogy Magyarországon magyar gyerekek, magyar kultúrával, magyar nyelvet beszélve nőjenek fel.

Semjén szerint ez egy olyan álláspont, ami sok helyen már felháborítónak számít. Amikor egy nemzetközi tanácskozáson mondta el ezt a gondolatot, „egy skandináv miniszterasszony elmondta, hogy ez őt a harmincas évek Németországára emlékezteti”. De támadások ide vagy oda, a magyar kormány elkötelezett, hogy csak magyarokat fogad el a nemzet részének, nem elég, ha valaki az országban él. A lakóhely azért sem számít semmit, mert a határon túli magyarok nem ebben az országban élnek, mégis a nemzet részei. „Külföldi kollégáknak mondom, hogy Magyarország egy olyan ország az első világháború vége óta, ami körös-körül önmagával határos”, mondta.

Magzatjogok > melegjogok

Ezután kifejtette, hogy Magyarország keresztény ország, és a józan ész és a természet rendjén áll, ezért is tartja úgy, hogy a házasság mint a család alapja egy férfi és egy nő közössége, és emiatt az azonos nemű párok örökbefogadását sem fogadja el, mert „a gyerek egészséges fejlődéshez való joga erősebb, mint a homoszexuális párok gyerek iránti igénye”.

„Természetesen annyiban liberálisak vagyunk, hogy a magánéletében mindenki azt csinál, amit akar, aztán majd a Jóistennel elszámol, ahogy tud” – mondta a politikus, majd elmondta, hogy „a leginkább jogfosztott kisebbség” a magzatoké, addig semmiféle joguk nincsen, ameddig van legális abortusz. Semjén szerint

„a magzatok jogainak semmibevételétől csak egyetlen lépés a gyerekek jogainak semmibevétele”.

Ennek ellenére a magyar kormány nem fogja betiltani az abortuszt. „Nem is lehet, nem is akarnánk”, mondta, bár ezt nem részletezte, csak homályosan utalt arra, hogy a magzatelhajtás társadalmi támogatottsága magas Magyarországon. Azt viszont egyértelműen kijelentette, hogy a kormány mindig ki fog állni az élet védelmét hirdető, abortuszellenes mozgalmak mellett, és támogatja ezeket.

A Várkert Bazárban megrendezett III. Budapesti Demográfiai Csúcs csütörtöki napján Kövér László is megosztotta gondolatait az abortuszról.

Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter is beszélt.