Trump lassan újraforgathatná a Szomszédokat

A világ hét nagy fejlett gazdasága (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Kanada, Japán, valamint a plusz egyként mindenhol ott ólálkodó Európai Unió), az együtt G7-nek nevezett klub franciaországi csúcstalálkozóján látszólag rengeteg minden történt.

• Donald Trump amerikai elnök először felvezetésként közölte, hogy kitiltja az amerikai cégeket Kínából (bár erre semmiféle jogi felhatalmazása nincs), majd ellenségnek nevezte Hszi Csin-ping kínai elnököt,
• hogy aztán két nappal később Hszit „nagyformátumú vezetőnek" titulálja, és kijelentse, újraindulhatnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások. (A piacok nem lettek sokkal optimistábbak ettől sem.)
• Közölte, hogy Oroszországot vissza kellene venni a klubba, és vissza kellene térni a korábbi G8-as formátumhoz, dacára annak, hogy ettől minden nyugati G7-tag elzárkózott (Japán állítólag nem foglalt állást a dologban). A Krím félsziget orosz megszállásáról pedig annyit mondott, hogy Moszkva átverte elődjét, Barack Obamát.
• Megfenyegette a franciákat, hogy megvámolja a boraikat, ha megadóztatják a Google-t.
• Viszont a britekkel „hatalmas kereskedelmi szerződést” helyezett kilátásba a brexit után, felmagasztalva az ilyen nemzetközi összejövetelen most debütáló Boris Johnson brit kormányfőt.
• (Csak úgy mellékesen közölte, hogy mi lenne, ha saját floridai üdülőhelyén tartanák a következő csúcstalálkozót.)
• Nem vett részt a klímaváltozásról, azon belül egyebek mellett az üvegházgáz-kibocsátás csökkentéséről és az amazóniai erdőtüzek megfékezéséről szóló tanácskozáson. (Jelzi a probléma kezelését, hogy Jair Bolsonaro brazil elnök közben a francia elnök feleségének korával van elfoglalva.)
• Ám a maradék hat G7-es ország vezetői azonnali 20 millió dolláros segítséget ajánlottak az amazóniai esőerdőtüzek megfékezésére. (A G7-ek össz-GDP-je összehasonlításképpen olyan 34 ezer milliárd dollár, de még Amerika nélkül is jó 25 ezer milliárd.)
• És legalább egymás között nem kezdtek kereskedelmi háborúba (egyelőre).
• Cserébe Trumpot ezúttal sem sikerült rávenni arra, hogy fejezze be a feszkózást Iránnal, pedig a franciák még az iráni külügyminisztert is a helyszínre rángatták, bár azért valamiféle fény látszik az alagút végén.

Hiszen ha felidézzük a tavalyi G7-et, akkor nagyjából ugyanez történt az egy évvel ezelőtti találkozón is: Trump kereskedelmi háborúzott, kiakasztva saját szövetségeseit is, meg akarta hívni Oroszországot, nekiment Iránnak (kiakasztva saját szövetségeseit is), és általában véve is látványosan szembefordult legközelebbi szövetségeseivel, amiről még egy csodálatos, sokszorosan (félre)magyarázott fotó is készült.

Ott se voltak

Hogy a G7-nek eleve elég kevés közös mondandója van, azt jelzi, hogy a találkozó legnagyobb figyelmet kapott témái három olyan országhoz kapcsolódtak, amelyek ott sem voltak (illetve az egyik ott volt, bár neki sem kellett volna ott lennie).

A fő történések az Amerika és Kína közti kereskedelmi háborút érintették. Ez a sztori manapság olyasmi, mint a Szomszédok vagy a Barátok Közt: irtó hosszú, rengeteg minden történik benne, de a végén mindig ugyanaz a végkifejlet. Tavaly Trump nekiment Kínának pár vámemeléssel, mire Kína visszavágott, mire Trump visszavágott, mire tárgyalni kezdtek, mire idén tavaszra majdnem megállapodtak, de Trump inkább még keményebben nekiment Kínának, mire közölték, hogy újra tárgyalni fognak, de Trump inkább megint nekiment Kínának egy vámemeléssel, mire Kína valutaháborút kezdett, mire Trump ellenségnek nevezte Kínát, aztán két nappal később, a G7-csúcson már arról beszélt, inkább tárgyalnának.

Az amerikai elnök azt mondta, produktív hívásokon vannak túl a kínai féllel, újra tárgyalóasztalhoz ülnek, és szerinte megállapodhatnak. Ezt azonban már többször eljátszották, emiatt a piacok a pénteki, Trump durva retorikáját követő mínuszok után hétfőn csak mérsékelten emelkedtek az enyhülés hatására. Peking még nem reagált, arra pedig bőven volt már példa, hogy Trump máshogy látta a helyzetet, mint a kínaiak. Mindazonáltal a dolog vélhetően annak is szól, hogy egyes jelek szerint nem áll jól az amerikai gazdaság, részben pont a kereskedelmi háború miatt sem.

Trump arról is beszélt, elvben megállapodtak egy kereskedelmi paktumról Japánnal. Az Egyesült Államok ellenfelei mellett szövetségeseit, köztük a jelentős amerikai exportot (ám nem sok importot) bonyolító Japánt is szeretné rávenni, hogy kössön (az amerikai érdekeknek kedvező) kereskedelmi megállapodást Washingtonnal. Ugyanakkor a japánok korábban a Trump által bedöntött (bár végül kisebb tagsággal mégis létrejött) Csendes-óceáni Partnerség tárgyalásai alatt már világossá tették, hogy meddig hajlandóak meghajolni az amerikai követelések előtt, és sokat nem puhult az álláspontjuk. Magyarul arról van szó, hogy a jelek szerint most megkötik majdnem ugyanazt a szerződést, amiből Trump anno kilépett. (Ezt egyébként Észak-Amerikában már eljátszotta az amerikai elnök.)

Nem jutnak egyről a kettőre

A másik ügy, ahol a nagy hadakozás után valamiféle elmozdulás látszik, az Irán kérdése. Iránnal a nagyhatalmak (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság és Németország) 2015-ben kötöttek megállapodást arról, hogy Teherán berekeszti a külvilág szerint katonai célokat szolgáló atomprogramját, cserébe feloldják a rá korábban (atomprogramja miatt) kivetett gazdasági szankciókat.

Ezt a megállapodást tavaly, nem sokkal a G7-csúcs előtt Trump felmondta, majd újra szankciókat vezetett be Iránnal szemben, arra hivatkozva, hogy a paktum túl engedékeny, és az ország megerősödéséhez vezet. Nemrég Teherán is szándékosan megsértette az alkut, és elkezdett keménykedni a kiemelkedően fontos (olaj- és gáz)kereskedelmi útvonalnak számító Hormuzi-szoros térségében. 

Ebben a helyzetben Emmanuel Macron francia elnök azzal lepte meg Trumpot, hogy a G7-csúcsra meghívta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert is. Bár áttörést nem hozott a dolog (Trump eleve nem volt hajlandó találkozni az iráni miniszterrel), a csúcsot követő sajtótájékoztatón Trump azt mondta, 

Macron közölte, segíteni fog a találkozó tető alá hozásában, bár egyelőre nehéz lenne bármit mondani akár egy iráni-amerikai csúcs, akár egy azon kötendő megállapodás esélyeiről. Róháni mindenesetre pozitívan fogadta a kezdeményezést, ami annak fényében nem meglepő, hogy az amerikai szankciós politika három évnyi fellélegzés után gazdaságilag elég nehéz helyzetbe hozta Teheránt.

Nem hozott viszont komolyabb előrelépést a G7-csúcs Trump és Európa vitáiban. Donald Trump különösen Franciaország Google-adója miatt kelt ki, de az európai exportőrökkel szembeni nézeteltérések mélyebben gyökereznek, egyes elemzők szerint eddig csak azért nem törtek felszínre, mert a kínai hadakozás lefoglalja az amerikai kormány energiáit. (Macron több harmadik világbeli állam képviselőit is meghívta a csúcsra, ám az amerikaiaknak nem jött be a dolog, és azzal vádolták a francia szervezőket, hogy a viták megoldása helyett másodrendű ügyeket akarnak előtérbe helyezni.)

Fárasztó

A legnagyobb blamázs, ahogy várni lehetett, a környezetvédelem kérdésében volt. Bár az utóbbi napokban Macron és Angela Merkel német kancellár is az amazóniai esőerdők kiirtását elítélő nyilatkozatokkal próbált politikai pontokat szerezni hazájában, sőt a francia elnök egy, a biodiverzitás megőrzéséről szóló szerződést is kilátásba helyezett, a G7-en alig sikerült elérni valamit a témában, és nem csak Trump ellenkezése miatt. Az esőerdőirtás megfékezésére mindössze 20 millió dollárt ajánlottak fel (az Egyesült Államok nem vett részt a dologban), és a valós lépések helyett Macron és Jair Bolsonaro brazil elnök inkább a szájkaratéban jeleskedtek. Bár utóbbi nem volt ott a G7-en, a napokban folyamatos volt az üzengetés közte és Macron között.

Az előrelépések hiányát jelzi, hogy a klímaügy be sem került a csúcs zárónyilatkozatába. Trump pedig a szokásos lemezt emlegette, miszerint nem hajlandó gazdasági áldozatokat hozni a Föld megőrzéséért:

Azért voltak olyan kérdések, amelyekben egyetértettek, például a közös nyilatkozatba bekerült, hogy kiállnak Hongkong autonómiájáért (egész pontosan a Hongkong jövőbeli státusáról szóló brit-kínai megállapodás betartása mellett). És a kereskedelmi háború dacára találtak közös pontokat a világkereskedelmi rendszer reformja kapcsán is, elsősorban Kína burkolt szekálása terén (bár ez már másfél éve is így volt, de azóta sem változott semmi) 

Mindazonáltal a mostani G7-nek elég kevés olyan tanulsága van, amit eddig ne tudtunk volna: Trump képes kétnaponta ellent mondani saját magának, az európaiak hazai pályán szeretnek nagyokat mondani, de valójában semmilyen nemzetközi kérdést nem képesek önmaguk megoldani, a japán kormány bármit megtesz, hogy az amerikai szövetséget megőrizze, a globális gondok pedig a világpolitikai teszetoszaság farvizén csak súlyosbodnak.

Ami egyfelől tragikus, másfelől nagyon fárasztó: már most borítékolni lehet, hogy a 2020-as G20-on a kereskedelmi háború, Irán, Észak-Korea és az lesz a téma, hogy az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó semmit tenni a bolygó megmentéséért, ahogy egyébként a szépeket nyilatkozó európai vezetők sem nagyon.

(Borítókép: Donald Trump a G7 csúcstalálkozón 2019. augusztus 26-án. Fotó: Christian Hartmann / Reuters)