Március végén a Magyar Nemzeti Bank olyat tett, amit 2011 óta nem: szigorított a magyar monetáris feltételeken. De azért nem olyan nagyon, ahogyan a jegybankok általában szigorítani szoktak, azt továbbra sem lépte meg, vagyis nem emelt az alapkamaton. A hírre a forint gyengült, az euró árfolyama 320 forint fölé emelkedett a múlt héten, és azóta is akörül van az árfolyam. Szakértők pedig arról beszélnek, hogy egy korszakváltás történt most a monetáris politikában, amit Matolcsy György és társai el is ismernek, meg tagadnak is. 

De akkor mi is szigorodott most pontosan? Milyen hatása lesz mindennek a magyar gazdaságra, a banki kamatokra, a hitelekre, az állampapírokra? És egyáltalán, mit csinál a betéti kamat meg az alapkamat? Meg a swap-állomány? Ezt próbáljuk megfejteni most Brückner Gergellyel, az Index gazdasági újságírójával. 

Disclaimer: Brückner kolléga hangsávjával némi technikai problémáink adódtak, ezért elnézést kérünk, de így is érdemes meghallgatni, mert nagyon érdekes dolgokat mond!