1,2 milliárd dollárnyi aranyat akart kivenni Maduro a Bank of Englandből, letiltották

2019.01.26. 19:33

Nicolás Maduro, a megkérdőjelezett legitimációjú venezuelai elnök decemberben legalább egy alkalommal igyekezett kivenni az országa a Bank of Englandban tárolt 1,2 milliárd dollárnyi (kb. 340 milliárd forint) aranytartalékát - derül ki egy frissen nyilvánosságra hozott jelentésből.

A Bank of England megtagadta az arany kiadását, ami egészen komoly része Venezuela összesen mintegy 8 milliárd dollárt (2227 milliárd forint)  kitevő külföldi tartalékainak.

A Bloomberg cikke szerint december közepén Calixto Ortega, a venezuelai nemzeti bank vezetője látogatást tett a Bank of Englandben, és igyekezett hozzáférni az aranytartalékhoz, de nem járt sikerrel. Azt nem tudni, hogy Ortega azóta  hányszor próbált hozzáférni az aranytartalékhoz, de a gazdasági szaklap az ügyletre rálátó forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a venezuelai nemzeti bank és a Bank of England közötti tárgyalások mostanra teljesen el is haltak.

Egy venezuelai forrás pedig azt mondta a lapnak, hogy a venezuelai nemzeti bank munktarásait utasították is rá, hogy ne lépjenek kapcsolatba a Bank of Englanddel, mert úgysem fognak tudni dűlőre jutni.

A kiszivárgott információkra sem az angol, sem a venezuelai nem kívánt reagálni.

Kapcsolódó

A hadseregen múlik Venezuela sorsa

A nemzetközi közösség nem ismeri el Madurót elnöknek, de a baloldali-populista rezsim élvezi a hadsereg támogatását. Kérdés, meddig.

Venezuelában nagyon fontos részét képezik a pénzügyi tartalékoknak az aranyletétek, mert Nicolás Maduro elődje, Hugo Chavez annyira utálta az amerikai dollárt, hogy az ország olajtermeléséből befolyó pénzek jó részét aranyba váltotta át.

2011-ben pedig 11 milliárd dollár (3000 milliárd forint) értékben vásárolt vissza aranyat a Bank of Englandtől és egyéb külföldi pénzintézetektől. Ahogy viszont az elmúlt években egyre súlyosabb lett Venezuelában a gazdasági válság, úgy adta el a Maduro-rezsim a tartalékokat, hogy így növelje az ország készpénzállományát.

Közben Venezuelában kikiáltotta magát ideiglenes elnöknek az ellenzéki többségű országgyűlést vezető Juan Guaidó, akinek az a célja, hogy új, demokratikus választásokat tartsanak.

A válság legújabb fejezetében egymásnak feszültek a világ hatalmai, a Madurót támogató oroszok puccsal vádolják az amerikaiakat, az EU és az USA pedig felsorakoztak Guaidó mögött.

(Bloomberg)