Idén azok is elkezdtek törleszteni, akik korábban nem tudtak

2018.11.07. 15:56

2018 első kilenc havában az Erste Bank Hungary 42 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el. A nem-teljesítő hitel állomány (NPL) nem is olyan régen két számjegyű arányt képviselt, immár 3,9 százalékra apadt. Az új hitelkihelyezések is nagyot ugrottak, például a jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök szegmensében megduplázódtak – mondta el Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója. A számok mögött nyilván bőven lehetnek egyedi tényezők is, de több általános folyamatra is rávilágítanak.

Rekordalacsony NPL

A bankok életét a legjobban az keseríti meg, ha magas az NPL-ráta, vagyis a nem-teljesítő hitelek aránya. Egy Csányi Sándortól, az OTP elnök-vezérigazgatójától ellopott megfogalmazással, valójában persze nem jó kifejezés ez, mert nem a hitel nem teljesít, hanem a hitel felvevője nem fizeti vissza ilyenkor a tartozását.

2018-ban viszont még azokat a hiteleket is elkezdték fizetni, amelyeket akár 5-6 éven át nem törlesztettek. A változásban közrejátszhat az ügyfelek jobb anyagi helyzete, a gazdasági növekedés is, de alighanem a legfontosabb változás az ingatlanpiaci árnövekedés.

A folyamat nem bonyolult. Ha egy 20 millió forintos hitel fedezete egy 20 millió forintos lakás, akkor az adósban nincs akkora motiváció arra, hogy minden áron törlesszen. Ha azonban egy 40 vagy 60 milliós lakás úszhat el, akkor az ügyfél hiteltörlesztési hajlandósága nagyon megugorhat.

A bankok úsznak a likviditásban

A bankbetét a maga 1-1,5 százalékos kamatával nem túl vonzó befektetés. A bankok alig versenyeznek az ügyfelek pénzéért, vagyis egyáltalán nem tobzódnak a vonzó betéti ajánlatok. Mégis a banki betétállományok két számjegyű százalékkal nőnek. Ez pedig oda vezetett, hogy mindenféle látványos ösztönzés nélkül sem jelent egyáltalán gondot a bankoknak az önfinanszírozás, vagyis az, hogy a vállalatok és a lakosság hitelfelvételi kedvét saját, betétekből származó forrásokból elégítsék ki.

Egy egészséges gazdaságban a lakosság megtakarít, félretesz, a vállalkozások pedig hiteleket vesznek fel, mert beruháznak, fejlesztenek. Nos, Magyarországon jelenleg szépen nő a vállalatok hitelállománya, de a cégeknek is annyi pénze van, hogy nem kell a lakossági betétállományokból átcsoportosítani, még a cégek betétállományának növekedése is elegendő lenne a vállalati hitelnövekedés ellensúlyozására. Így történhetett meg, hogy a korábban akár bankonként 150-200 százalékos hitel/betét arányok ma már csak 70 százalék körül vannak.

Hiteléhség

Ha ennyi pénzt tudnak félretenni a vállalatok és a lakosság, akkor nincs szükségük annyi hitelre – gondolhatnánk. Nos, ez egyáltalán nem igaz, az alacsony hitelkamatok és a jövőbe vetett optimizmus miatt éppen nagyon gyors üzemben nő a jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök piaca is. Az új személyi kölcsönök éves folyósítása már elérte a 2008-as válság előtti szintet, és nagyjából 500 milliárd forintos a piac, míg a jelzáloghitelek éves folyósítása jövőre érheti el az 1000 milliárd forintot, vagyis a békebeli szintet.

A bankoknál a CT mást jelent, mint az egészségügyben, itt a céltartalékolás (a jövő kockázataira elkülönített pénzek) rövidítése. Korábban a bankok azon keseregtek, hogy a szigorú céltartalékolási szabályok miatt a rossz években hatalmas veszteségeik keletkeztek. Aztán pár évig ez volt a banki nyereségek fő hajtóereje, mert mégsem kellett annyi veszteséget realizálni. Most már inkább azt hallani, hogy 2018-ban annyira szépek a számok, hogy maguk a bankok örülnének, ha az auditorok szigorúbb céltartalékolást írnának elő, vagy engedélyeznének, hogy inkább lehessen a hét bő esztendőben félretenni a hét szűk esztendőre is.

Az LTP-k jövője

Végül a lakástakarékokról. Az Erste is azon bankok közé tartozott, amelyek ott voltak a nemrégiben agyoncsapott lakás-takarékpénztári piacon. Azt hallottuk, hogy az Erste is gondolkodik azon, hogy mi lehetne a jövő, de a bank vezetői úgy ítélték meg, hogy nagy hiba lenne csak úgy elengedni az országos szinten már 1,5 milliósra duzzadt tagságot, akik hozzászoktak ahhoz, hogy havi rendszerességgel, kis összegű megtakarítást, tegyenek félre. Ám az még megbeszélések tárgya, hogy mivel is lehetne „megtámadni” ezt a csapatot.