Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az Elios ügyében

2018.11.06. 21:24 Módosítva: 2018.11.06. 21:25

Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást – írja az az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjére hivatkozva az MTI.

Gál Kristóf elmondta, az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vettek revízió alá a társhatóságok bevonásával, és elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt, így sikerült megállapítani, hogy

nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Az Elios több településen is tendergyőztes lett, így a cég végezhette el a közvilágítás korszerűsítését. Az eljárásokban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szabálytalanságokat talált, melyek alapján a Pest Megyei Főügyészség még januárban elrendelte a nyomozást.

A gyanú szerint a cég korrupt módszerekkel intézte el, hogy megnyerje az önkormányzati tendereket vidéki városok közvilágításának felújítására, ezzel néhány év alatt sokszorosára növelte árbevételét. Az Elios egyik tulajdonosa korábban Tiborcz István, Orbán Viktor veje volt.

  • Az Olaf 35 közbeszerzést vizsgált, mindnél felmerült a csalás gyanúja, de 17-nél szervezett csalás nyomaira bukkantak.
  • Az OLAF arra jutott, hogy a pályázatokat úgy írták ki, hogy a lehető legtöbbet lehessen fizetni az Eliosnak.
  • Tiborcz eliosos üzlettársának, Hamar Endrének a tanácsadó cége, a Sistrade befolyásolni tudta a közvilágítási közbeszerzések kiírási feltételeit.
  • A pályázatok részeként benyújtott Excel-táblázatokat a Sistrade közösen írta az Eliosszal.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?