Magyar Idők: Lemondatnák Gémesi Györgyöt a szemétkáosz miatt

2018.11.05. 08:39

Hétfői ülésén lemondathatják Gémesi Györgyöt, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökét a Zöld Híd Kft. körüli szemétkáosz miatt – írja a Magyar Idők

Ez a társulás a tulajdonosa a Zöld Hídnak, annak a hulladékszállító cégnek, amely október 25-én bejelentette, hogy mivel nem kapta meg a neki járó pénzt az NHKV-tól, vagyis az állami kukaholdingtól, ezért a cég által kiszolgált 116 település nagy részéből nem tudja elvinni a szemetet. Végül múlt hét szerdán, október 31-én a katasztrófavédelem gondoskodott a szemét elszállításáról, az NHKV pedig még aznap megvonta a Zöld Hídnak adott megfelelőségi véleményét, és arra kéri a céggel szerződött önkormányzatokat, hogy szerződjenek egy másik szolgáltatóval.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy az önkormányzati társulás ülésén az elnöki pozíciót betöltő gödöllői polgármester Gémesi mellett Gyenes Szilárdot, a Zöld Híd Kft. megbízott ügyvezetőjét is le akarják mondatni. A lapnak Hertel László, Sződ község polgármestere, a társulás korábbi elnöke és Fördős Attila, Vác kormánypárti polgármestere azt nyilatkozta, hogy

Gödöllő polgármesterének, valamint a kft. ügyvezetőjének további ténykedése katasztrofális helyzetbe sodorná a társaságot.

Azt mondták, az Észak-Pest megyei és Nógrád megyei régióban a hulladékszállítás leállásához évtizedes problémák vezettek, nem kapott megfelelő adatszolgáltatást az önkormányzati társulás többi tagja, valamint az NHKV. Emellett a kormánypárti lapnak nyilatkozó polgármesterek szerint a Zöld Híd eszközbeszerzései miatt a szolgáltatási díj kiugróan magas volt, ezért több önkormányzat saját szolgáltató céget hozott létre vagy kért fel a hulladékszállításra.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?