Zöld Híd: Nincs előrelépés, folytatódik a szemétkáosz

2018.10.30. 11:55

Folytatódik a szemétkáosz, nem tudni, ki és hogy veszi át a szemétszállítást 116 településen – írja a Hvg.hu a Zöld Híd keddi sajtótájékoztatója alapján.

A cikk szerint a cég, amely múlt hét péntek óta nem viszi el a hulladékot a szolgáltatási területéről, 2,5 milliárdos tőkeinjekcióra vár. A Zöld Híd a katasztrófavédelmet és az NKHV-t is várta tárgyalni, de nem jött el tőlük senki. 

A tájékoztatáson elhangzottak szerint a törvény értelmében akár két hétig is elszállíthatatlanul maradhat a lakosság érintett részének szemete. (Elméletileg 350 ezer emberről van szó, de az Indexnél úgy tudjuk, mivel a cég alvállalkozói még szolgáltatnak, ez inkább maximum 300 ezer lehet).

Csak két hét után merül fel közegészségügyi járványveszély, ami miatt haladéktalanul cselekedniük kell a hatóságoknak, a vonatkozó jogszabály értelmében közvetlenül a katasztrófavédelemnek. Jelenleg a hatóság feladata az lenne, hogy egy vagy több másik szolgáltatót jelöljön ki a terültre az ország egy más részéről, de a Népszava tegnapi cikke szerint ez nem sikerült, ehelyett inkább az merült fel, a Zöld Híd finanszírozását próbálnák meg az NHKV-t megkerülve más forrásból rendezni. A mai fejlemények szerint azonban ebben sincs előrelépés, és eddig minden érintett állami szerv hallgatott az ügyben.

A katasztrófavédelem délután fél 1-kor rendkívüli sajtótájékoztatót tart az ügyben, ezen végre kiderülhet, mi lesz a folytatás.