Máris megjelent a Közlönyben a lakástakarék-törvény, szerdán hatályba is lép

2018.10.16. 19:33 Módosítva: 2018.10.16. 19:34

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását, írja az MTI.

A hétfőn beterjesztett jogszabály szerdán hatályba is lép, azaz szerdán már nem lehet államilag támogatott szerződést kötni. Ezzel elég gyorsan végignyomták a dolgot az eljárás minden szakaszán, beleértve ezek szerint Áder János köztársasági elnök aláírását is. (Cikkeinket lakástakarék-témában itt gyűjtöttük össze.)

A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket. Az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik javaslatát. A kormánypárti politikus indítványában hangsúlyozza, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma - szerinte - nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is "extraprofitot realizálnak". 

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz - fejtette ki.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?