Kígyóznak a sorok a lakástakarék miatt

2018.10.16. 08:54 Módosítva: 2018.10.16. 11:21

„Reggel háromnegyed nyolckor, a fiók nyitásakor tízen álltunk a Rákóczi téri OTP-nél, mindenki ezért jött" – írta egy kollégánk, aki feltehetően elég sok magyar állampolgárral egyetemben lakás-takarékpénztárt akar nyitni, mielőtt a parlament kinyírja ezt az amúgy nagyon népszerű konstrukciót.

Nemcsak az OTP-nél vannak tömött sorok, egy olvasónk a Fundamenta egyik fiókjából küldte ezt a fotót:

Háromnegyed tíz körül olvasónk azt írta, a Fundamentánál a sor gyorsan leapadt, az ügyintézők profin kezelték a helyzetet, előre kiosztották a kitöltendő papírokat. Az egyik ügyintéző olvasónknak azt mondta, hatig biztos dolgoznak, de valószínűleg tovább is, ezért akár a hivatalos nyiltvatartási idő után is érdemes lehet még odamenni.

Egy másik olvasónk viszont arról számolt be, a Mom Parkban található Erste fióknál nincsenek sokan, oda most érdemes lehet menni azoknak, akik elkerülnék a tömeget: 

Már hétfő délután óriási roham indult a parlament elé került törvénymódosító javaslat után, ami teljesen megszünteti a lakás-takarékpénztárak állami támogatását,

ÉS AMIT KIVÉTELES ELJÁRÁSBAN TÁRGYAL AZ ORSZÁGGYŰLÉS, ÍGY AKÁR MÁR SZERDÁN ÉRVÉNYBE IS LÉPHET.

Persze előbb a házelnöknek és a köztársasági elnöknek is alá kell írnia, a Magyar Közlönyben pedig ki kell hirdetni. Ez nem lehetetlen, hogy kedden megtörténik, de a hatályba lépés pontos időpontját még nem tudjuk. 

Ezzel az egyik legnépszerűbb és szakértők szerint az egyik legjobb és leginkább elérhető megtakarítási forma alól húzza ki a szőnyeget a Fidesz, hogy olyan támogatási formák felé nyomja az embereket, amelyek nem igazán alternatívái a lakás-takarékpénztáraknak. A lakástakarék állami támogatásának megszüntetésérők itt és itt írtunk részletesebben.

Az OTP-fiókokban az ügymenetet már hétfőn lassította, esetenként teljesen blokkolta a szokatlanul nagy érdeklődés. A Flórián téri fiókban délután fél 4 körül már 40 fős tömeg gyűlt össze lakás-takarékpénztár nyitására várva. Valószínűleg közülük nem került mindenki sorra zárásig, főleg, mert a lakás-takarékpénztár nyitásával foglalkozó informatikai rendszer alaposan lelassult, az ügyintézési idő pedig jelentősen megnövekedett a normálishoz képest.

Jobb volt a helyzet az eleve kevéssé frekventált Hegyvidék Központban található fiókban hétfőn délután 3 körül; itt gyorsan sorra kerültünk és gördülékenyen ment a számlanyitás, ám az ügyintéző már ekkor azt mondta, hogy a szerződésmódosítás funkció a túlterheltség miatt nem működik. A fiók a hivatalos hat órás zárás helyett az ltp miatt végül este 9 körül zárt be.

Fontos információ, hogy egy kollégánk kedd reggeli tapasztalata illetve olvasói beszámolók szerint

az OTP-nél még mindig nem működik (és már a kedd reggeli fióknyitások idején sem működött) a szerződésmódosítás funkció.

Vagyis aki új számlát akar nyitni, az ha lassan is, de megteheti, aki viszont a régi ltp-szerződése futamidejét módosítaná, annak erre nincs lehetősége, amíg a rendszer helyre nem áll. Ugyanakkor levélben több olvasónk is arról számolt be, hogy a fiókokban az ügyintézők a hatalmas nyomás ellenére türelmesek, emberközpontúak és jól kezelik a helyzetet. 

Sokan vannak a fiókban? Ön is kötött volna szerződést, de nem sikerül? Írjon nekünk!
Küldje el nekünk!

Kérdéseinkkel kerestük az OTP-t, az Erstét és a Fundamentát is, készülnek-e valamivel a nagy rohamra, illetve mit tapasztalnak a fiókjaikban, amint válaszolnak, közöljük.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?