Hiába kapták el Bróker Máriát, nincs miből kárpótolni áldozatait

D  MJ20161216010
2016.12.19. 08:36 Módosítva: 2016.12.19. 11:07

Hiába kapták el a múlt héten Belize-ben a csalást üzemeltető Bróker Máriát, a jelenlegi állás szerint nem számíthatnak egy fillére sem a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft. (Kun-Mediátor) károsultjai – írja a Magyar Idők című kormánypárti napilap.

A lap szerint ugyanis a hatóságok eddig 193 millió forintnyi vagyont, illetve készpénzt tudtak visszaszerezni. Ebből az összegből azonban a felszámolási törvény szerint előbb a be nem fizetett közterheket, a munkavállalók és a befektetők csak ezután következhetnek.

Ezen kívül van még egy félmilliárdos piacfelügyeleti bírsága is a cégnek, amit meg kellene kifizetni. A Magyar Idők erről eredetileg azt írta, hogy ezt az áldozatok kártalanítáűsa előtt kell rendezni, és mi is így vettük át az értesülést, viszont a felügyelet ezt cáfolta.

A Magyar Nemzeti Bank szerint a károsultak előbb vannak a sorban

Cikkünk megjelenése után a jegybank reagált a Magyar Idők értesülésére. A közleményben azt írták, hogy nem igaz, hogy a az MNB által kiszabott 500 millió forintos piacfelügyeleti bírság behajtása megelőzné a károsultak kártalanítását.

Az MNB emlékeztetett egy 2016. augusztus 4-én kiadott közleményre, amiben a bírság ténye mellett kiemelten felhívták a figyelmet –, hogy a magánszemély ügyfelek jogosulatlan tevékenység miatti – követelései egy felszámolási eljárás során megelőzik az MNB által kiszabott piacfelügyeleti bírság összegét. Ennek az a következménye a jegybanki intézkedés nyomán az ügyfeleket nem éri anyagi hátrány követelésük érvényesítésekor.

A Kun-Mediátor egy magát utazási irodának és pénzváltónak álcázó piramisjáték volt, amely magas kamat ígéretével pénzt gyűjtött Karcag környékén nagyjából tíz éven át, amíg a piramis össze nem omlott.

2015 áprilisában, amikor több befektető nem kapta meg a pénzét az amúgy semmilyen pénzügyi szolgáltatásra feljogosító engedéllyel nem bíró cégtől, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sikkasztás miatt nyomozni kezdett, a sufnibrókercég vezetője, Dobrai Sándorné Marcsika pedig a fél családjával együtt felszívódott. A nő Belizeben bujkált, a róla közölt rendőrségi fotó alapján pedig napozott is. Azóta hazahozták, és előzetesbe került.

Borítókép: Mészáros János / MTI/MTVA