Mégiscsak szeretjük a vasárnapi vásárlást

2016.06.13. 11:13

A dolgozói létszám és a forgalom is növekedett a vasárnapi boltzár eltörlése óta több nagy magyar áruházláncnál. Az emberek pedig a felmérések szerint örülnek annak, hogy újra lehet shoppingolni a hét mindegyik napján - írta a Magyar Nemzet.

A lap szerint bár a részletes adatok közléséhez kevés a vasárnapi nyitvatartás ismételt engedélyezése óta eltelt két hónap, a trendek már több helyen látszanak. Ezekből pedig az rajzolódik ki, hogy jótékonyan hatott a vásárlókedvre az intézkedés.

A lap hivatalos adatok hiányában több áruházláncot is megkérdezett az utóbbi hetek folyamatairól, és a Tesco, a Spar, az Aldi és egy további, meg nem nevezett cég is pozitív változásokról számolt be. A Tesco szerint az emberek élnek a lehetőséggel, a Sparnál 470 boltból 35 kivételével mindegyik kinyit vasárnap, az Aldi pedig két új üzletet nyitott a boltzár eltörlése óta.

Az egyik legnagyobb vitát mostanában a vasárnapi pótlék kérdése jelenti. Erről legutóbb három hete volt egyeztetés, azóta lényegében megállt a folyamat - fogalmazott a Magyr Nemzetnek Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy még a nyári szünet előtt ismét tudnak tárgyalni erről a kormány képviselőivel.