Átadták a hármas metró felújított szakaszát

8122767156519057410 HUSZ5417
2019.03.30. 13:03 Módosítva: 2019.03.30. 18:47

Ünnepélyes sajtóbejáráson mutatta be a 3-as metró északi szakaszának felújított állomásait Tarlós István főpolgármester. A szombat délelőtti eseményt követően délután 1 órától a nagyközönség újra teljes vonalon használhatja a metrót. Ez az időszak április 6-ig tart, akkor kezdődik a déli szakasz felújítása.

Tarlós István beszédében elmondta, hogy embert próbáló 17 hónapon vannak túl, majd hozzátette, hogy az 1990-ben történt átadás óta nem történt rajta komolyabb felújítás, így ezt a munkát nem lehetett tovább halogatni. A szerelvényekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy a főváros újakat szeretett volna venni, de csak felújításra kaptak pénzt. 

A felújítás során új biztonsági rendszert, új utastájékoztató rendszert kaptak a megállók, összesen 170 kamerát szereltek fel, továbbá új mozgólépcsőket és felvonókat telepítettek. A nagyközönség nem fogja látni, de fontos újítás, hogy az üzemi területek is megújultak, illetve 500 km hosszú elektromos vezetékhálózatot építettek ki és az automata vezetőrendszer is megújult. A felújítás során 6000 négyzetméter új falburkolat készült, körülbelül 7500 négyzetméter járófelület újult meg, valamint 8000 négyzetméter mennyezetet, álmennyezetet építettek. Több mint 500 digitális, illetve statikus utastájékoztató táblát és 650 új hangszóró helyeztek ki.

A jelenlegi tervek szerint a déli szakasz 2020 harmadik negyedévében készül el, a teljes vonal felújítása pedig 2022-ben fejeződhet be.

Az M3-as szerelvényeken egyelőre nincsen klíma, de erről azt mondta a főpolgármester, hogy a teljes felújítás befejezéséig megoldható lehet, hogy ezzel is felszereljék a hármas vonalon közlekedő kocsikat.

A sajtóbejáráson azt tapasztaltuk, hogy a kocsik nem lettek halkabbak, hangosan nyikorognak két megálló között. Az állomások felújítása során olyan apróságokra is figyeltek a tervezők, hogy például az újpesti megálló lila színű falakat kapott, a Gyöngyösi útnál pedig a Dunát idézi a festés. Újdonság még, hogy sikerült akadálymentesíteni a megállókat, a Dózsa György úton már mozgólépcső és felvonó is található, bár utóbbit egyelőre még nem lehet használni.

A sajtóbejárás során Tarlós István interjút is adott az Indexnek. Lapunknak elmondta, hogy milyen érzés volt a számára a mai nap, mi az, amitől még tart, és mit gondol a felújítást övező politikai vitákról.

Tarlós: Isten kezében vagyunk, meg az ellenzéki újságírókéiban

Az eseményről szóló percről percre közvetítésünkben további részleteket olvashatnak.