Élesedik a szemétdíj-elszámolási vita, beperlik a kukaholdingot

B TTS20211109008
2022.10.17. 17:21
A szemétdíjakat beszedő és visszaosztó állami cég szerint nincs semmilyen vita, minden kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tettek. A Budapesti Közművek ezt vitatja, és bírósági úton próbál hozzájutni a fővárosiak által befizetett kukadíjakhoz.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kukaholding nem fizeti ki a fővárosnak azt a pénzt, amit a budapestiek a szemétszállításra, -feldolgozásra és energiatermelésre befizetnek. „Öt forintból egyet nem adnak vissza” – szögezte le. Korábbi cikkünkben bemutattuk azt a két számlát, amelyet a fővárosi cég a kukaholdingnak küldött. 

Az állami kukaholding (NHKV Zrt.) – mai nyilatkozata szerint – viszont a fővárosi szemétszállítást is végző Budapesti Közművek Zrt. (BKM) neki küldött kifizetetlen számláit megvizsgálta, és megállapította, hogy

mindkét követelés jogalap nélküli, a hatályos jogszabályok alapján ilyen követelése a BKM-nek az NHKV Zrt.-vel szemben nem megalapozott. Ezért a számlákon jelölt követeléseket mind jogalapjában, mind összegszerűségben az NHKV visszautasítja. Ennek megfelelően a számlák visszaküldésre kerülnek a fővárosi céghez.

Erre reagált most a BKM, amikor közölte, hogy megindítja a szükséges jogi eljárásokat a kukaholding ellen annak érdekében, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjakat visszaszerezze. Álláspontjuk szerint a kukaholding markáns forrásszűkülést okozott az elmúlt három évben, miközben az ellátandó feladat volumene változatlan maradt. Budapest területe nem lett kisebb.

A társaságunknál dolgozó, a hulladékgazdálkodási tevékenységet ellátó létszám nem csökkent. Az önkormányzati választásokat követően (2019) az állam évente mintegy három-ötmilliárd forinttal kevesebb finanszírozást juttat az (Budapesti Közművek részeként működő, szemétszállítást végző) FKF-nek. 

Azért indítanak jogi eljárásokat a kukaholding ellen, hogy a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett kukadíjak és az FKF-dolgozók által a fővárosi hulladékból megtermelt egyéb (energetikai hasznosítás, zsákértékesítés, haszonanyag-értékesítés, piaci tevékenység) bevételek teljes mértékben a fővárosi társasághoz kerülhessenek.

(Borítókép: Branstetter Sándor / MTI)