Hová tüntette a kukaholding a budapesti szemétdíj milliárdjait?

B TTS20211109007
2022.10.10. 17:18
„Hol van a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett többmilliárdnyi kukadíj és az FKF dolgozói által megtermelt egyéb bevétel?” – erről érdeklődött közleményében a szemétszállításért (is) felelős fővárosi cég, a Budapesti Közművek NZrt. (BKM).

A NHKV Zrt. (kukaholding) által az FKF részére az elmúlt években juttatott finanszírozással kapcsolatban több sajtóhír is megjelent múlt héten. Ezekkel összefüggésben, tisztázási szándékkal a BKM most az alábbi tényszámokat rögzítette.

Az FKF Nonprofit Zrt., majd ennek jogutódja, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (ezen belül az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió) az elmúlt öt évben éves bontásban ezekhez a hulladékgazdálkodási bevételekhez jutott:

  • 2017: 30,56 milliárd forint
  • 2018: 30,91 milliárd forint
  • 2019: 28,41 milliárd forint
  • 2020: 27,99 milliárd forint
  • 2021: 26,16 milliárd forint

A fent jelzett bevételek az FKF kizárólag hulladékgazdálkodással összefüggő, budapesti és kilenc agglomerációs településen végzett gyűjtési, szállítási, hulladékkezelési és ártalmatlanítási tevékenységének teljes közszolgáltatási bevételét tartalmazzák. Mint megjegyzik, a kimutatások megtalálhatók a BKM hiteles, auditált nyilvános beszámolóiban.

FENTIEKBŐL LÁTHATÓ, HOGY AZ ELMÚLT, PÉNZÜGYILEG LEZÁRT ÖTÉVES IDŐSZAK ELEJÉHEZ KÉPEST MÁRA A TEVÉKENYSÉG FINANSZÍROZÁSA MINTEGY 15 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT.

Az FKF bevételeinek mértékét a kukaholding szabályozza.

Mindezzel szembeállíthatóan viszont a vizsgált időszakban (2017–2021) a magyarországi kumulált összesített fogyasztói árindex 18,2 százalék (infláció), míg az FKF által beszerzett áruk és szolgáltatások árát meghatározó ipari termelői árindex 31,6 százalék volt. További fontos körülmény, hogy a vizsgált időszak (2017–2021) alatt a forint/euró árfolyam alapján a forint 15,9 százalékot romlott.

Mindebből látszik, hogy a kukaholding markáns forrásszűkülést okozott az elmúlt három évben, miközben az ellátandó feladat volumene változatlan maradt, Budapest területe nem lett kisebb, a társaságuknál dolgozó, a hulladékgazdálkodási tevékenységet ellátó létszám nem csökkent.

A BKM azt írta, hogy

az önkormányzati választásokat követően (2019) az állam évente mintegy három-ötmilliárd forinttal kevesebb finanszírozást juttat az FKF-nek.

Hol van a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett kukadíj, és az FKF-dolgozók által a fővárosi hulladékból megtermelt egyéb (energetikai hasznosítás, zsákértékesítés, haszonanyag-értékesítés, piaci tevékenység) bevétel? – teszik fel a kérdést.

A múlt héten a Kukaholding közleményt adott ki, melyben azt írják: 

Társaságunknál nincs lejárt, kifizetetlen szolgáltatási díj számlája a fővárosi cégnek. Az NHKV évek óta minden szolgáltatási díj számlát határidőben vagy határidő előtt kifizet.

Azt is közölték, hogy nincs a fővárosi céggel elszámolási vitájuk, az elszámolással kapcsolatban a fővárosi cég, illetve korábban az FKF menedzsmentje további jogszerű finanszírozási igénnyel nem élt.

A szóban forgó vitáról az Index kérdésére Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta:

A vitához elég, ha az egyik fél vitatkozik. Természetesen az igaz, hogy azokat a számlákat, amiket a Kukaholdingnak ki kell fizetni, azt kifizették, az viszont ténykérdés, hogy 2019 vége óta a Kukaholding nem fizeti ki az FKF-nek, illetve jogutódjának a Budapesten beszedett szemétdíj összegét.

A főpolgármester múlt heti sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy a pénz (minden 5 forintból 1) visszatartását a Kukaholding is elismeri, csak ezt az ügyet más módon közelítik meg, szerintük ezt nem kell kifizetniük, mert a jogszabályok így szólnak.

(Borítókép: Branstetter Sándor / MTI)