KSH: 1500-zal többen haltak meg júliusban, mint ahányan születtek

2021.08.26. 11:10

Az előzetes adatok szerint ez év júliusában 8153 gyermek született, és 9632-en haltak meg – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: idén júliusban 8153 gyermek született, 5,9 százalékkal, 509-cel kevesebb, mint tavaly júliusban. 9632-en vesztették életüket, 1,7 százalékkal, 170-nel kevesebben az egy évvel korábbinál. A halálozások számánál a születéseké nagyobb mértékben csökkent,

ennek következtében a természetes fogyás 30 százalékkal nőtt: a 2020. júliusi 1140-nel szemben idén 1479 volt.

Házasságot 9605 pár kötött, így ez 28 százalékkal, 2116-tal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket – tették hozzá.

A KSH azt is közölte, hogy idén január és július között 52 320 gyermek jött világra, ami 1,3 százalékkal, 691 újszülöttel kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezen belül januárban 9,4, április–júliusban 2,4 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4, márciusban 10 százalékkal több volt az élve születések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest – tették hozzá.

Ezen időszak alatt 90 201-en haltak meg, 21 százalékkal (15 629) többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5, március–áprilisban 51, május–júniusban 9,2, júliusban 1,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent,

ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január–júliusi 21 561-gyel szemben 37 881 fő volt, ami 76 százalékos emelkedést jelentett.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,54 volt a 2020. január–júliusra számított 1,53-hoz képest. Mint írták, ezer lakosra 9,3 élve születés és 16,0 halálozás jutott. Az élve születés közel azonos, a halálozás 2,9 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január–júliusinál, ennek következtében a természetes fogyás 2,9 ezrelékponttal 6,7 ezrelékre emelkedett.