Karácsony Gergely is plakátkampánnyal erősít

2021.08.05. 13:01

A kormány ominózus emojis plakátjai után Karácsony Gergely is plakátkampánnyal üzen a nyilvánosságnak. A főpolgármester és az általa indított 99 Mozgalom nevével fémjelzett kampány az ellenzéki politikus által elindított népszavazási kezdeményezést igyekszik népszerűsíteni.

A Magyar Hang úgy tudja, hogy mintegy 700 óriásplakáton, 300 citylighton és ezer úgynevezett B1-es poszteren hirdetik a referendumot. Ezek kétharmada vidéki városokban, egyharmada pedig Budapesten található. Mindezzel egy időben pedig online felületeken is útjára indul a kampány.

Az akciót a Karácsony Gergely által elindított 99 Mozgalom egyesülete szervezte. Úgy tudni, megközelítőleg 25 millió forintnyi költségét adományokból fedezik. Állításuk szerint piaci körülmények között jutottak hozzá a hirdetőfelületekhez.

A főpolgármester sajtófőnöke a lap kérdésére közölte:

A kampány célja, hogy az emberek véleményét és támogatását megszerezve helyezzünk nyomást a kormányra, hogy jogi trükközéssel ne akadályozhassa meg a valódi ügyekről szóló népszavazást.

Ezzel vélhetően arra utaltak, hogy bár a kormány gyermekvédelmi népszavazásának kérdéseit már hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság, Karácsony Gergelyéről még nem tárgyaltak.

Az ellenzéki politikus népszavazásának kérdései így szólnak:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év fölötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?