Karácsony Gergely: A kormány 4000 milliárd forinttal adósítja el a gyerekeinket

2021.05.06. 16:56

A kormánynak megint nem sikerült állnia a szavát, mert az ígéretek ellenére a koronavírus-járvány miatt megfelezett helyi iparűzési adó ügyében nem történt érdemi egyeztetés és érdemi kompenzáció sem − írja Karácsony Gergely közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.

Amikor tavaly decemberben a miniszterelnök egyetlen tollvonással kivégezte az önkormányzatiságot azzal, hogy elvette a települések legfontosabb saját bevételének, a helyi iparűzési adónak a felét, akkor még érdemi kompenzációról és érdemi egyeztetésekről volt szó. Egyik sem lett

− emelte ki a főpolgármester, aki emlékeztetett, hogy a tavaly december végén a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéseként döntött az iparűzési adó felére csökkentéséről, most pedig 23 milliárdos önkormányzati kompenzációt jelentett be. Eközben csak Budapestet a decemberi döntéssel több mint 31 milliárd forintos bevételtől fosztották meg.

Persze a fideszes nagyvárosokat rögtön megszórták több mint 15 milliárddal, valahogy ebből az ellenzéki vezetésű városoknak akkor sem jutott

− emelte ki Karácsony Gergely. Hozzátette: erről a csütörtöki döntésről is előbb értesítették a helyi Fidesz-szervezeteket, mint a megválasztott ellenzéki polgármestereket.

Szerinte a kormány kifosztja az önkormányzatokat válság idején és a lakosságtól is többet szed be a központi költségvetésbe. A tavalyi első negyedévben a lakossági befizetések 689 milliárd forintot tettek ki, ez az elvonás 2021 első negyedévére 750 milliárd forint fölé nőtt. Mint írta, a kormány nem a gazdaság talpra állítására, nem szociális támogatásokra, hanem saját hatalmi céljaira és klienseinek gazdagodására költötte a pénzt.

Közben az Európai Uniótól a magyaroknak járó több mint 3000 milliárd forintról is lemondani készül a kormány, csak azért, hogy ne kelljen elszámolnia, miközben 4000 milliárd forinttal adósítja el a gyerekeinket Oroszországnak és Kínának − tette hozzá Karácsony Gergely.

Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy az önkormányzatok kieső bevételének egy részét kompenzálja az állam. Több mint 100 milliárd forinttól estek el, ebből most 23 milliárd kerül vissza hozzájuk. A tárcavezető elmondta, hogy korábban jelentős adócsökkentést hajtottak végre a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adójának maximálásával. Ezzel 150 milliárd forint maradt a cégeknél, viszont az önkormányzatoknál ez kiesést jelentett.