Feljelentést tettek a 3-as metró felújítása miatt

2021.03.17. 21:18

Feljelentést tettek a rendőrségen a 3-as metró felújított szerelvényei ügyében – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerda este a Facebookon.

A főpolgármester közölte: lezárult a metrókocsik beszerzésével kapcsolatban folytatott vizsgálat, amelyet azért rendelt el, hogy „végre mindannyian tisztán lássuk és értsük, mi történt pontosan, amikor egy ennyire előnytelen konstrukcióban állapodott meg az előző városvezetés”.

Klímaberendezés nélküli, elavult metrókocsikat kaptunk közel 70 milliárd forintért, amiért természetesen valakinek felelnie kell

– írta a főpolgármester.

A feljelentést már délután bejelentette Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes egy Facebook-videóban. Tarlós István volt főpolgármester az ATV-nek nyilatkozva már késő délután reagált erre.

„Már nincs kampány, ezt az »Orbán utasítása« szöveget abba lehetne hagyni. Inkább most látok a fővárosban DK-s utasításokat. Ha Gy. Németh mégis ragaszkodna a rögeszméjéhez, azzal kerül szembe, hogy a teljes MSZP-frakció ezek szerint Orbán utasítását hajtotta végre, mert egytől egyig megszavazták a 3-as metró felújítását” – mondta Tarlós István, hozzátéve: nem érti, hogy mire várt eddig a feljelentéssel Gy. Németh Erzsébet. 

A volt főpolgármester emellett azt is állította, hogy korábban több alkalommal is javasolták a kormánynak, hogy a régi szerelvények felújítása helyett vásároljanak újakat.

Állítása szerint ezt ő maga is „több ízben, írásban” megtette.