Orbán: Nekünk nem esik nehezünkre gratulálni Szlovákiának, talán nálunk is jobban védekeztek

A hétfői parlamenti ülés azonnali kérdések órájában több képviselő is a miniszterelnököt kérdezte.

A jobbikos Jakab Péter arról beszélt, hogy igaza van Orbánnak, amikor azt mondja, a válságot a gyakorlati emberek oldják meg. Az ellenzéki politikus szerint Orbán épp ezért nem tudja megoldani a munkaerő válságát az országban, a kormányfőnek ugyanis nincs tapasztalata a munkaerőpiacon: nem tudja, milyen alkalmazottnak lenni, vagy milyen az, amikor az ember elveszíti a munkáját. Jakab szerint a miniszterelnök ezért is mondhat olyan butaságot, hogy Magyarország sikeresebben kezeli a válságot Nyugat-Európánál. Mert a 200 ezer közmunkás, az nem siker, a siker a munkahely megmentése. Ezért Jakab azt követelte, hogy az állam vállalja át a bajbajutottak fizetésének 80 százalékát, valamint emelje meg az álláskeresési járadék összegét és idejét. „Nem Mészáros Lőrincnek, hanem kis- és középvállalkozásoknak kell lendületet adni” – mondta.

Orbán a válaszában elmondta, a kormányzat intézkedéseinek köszönhetően több mint egymillió ember részesült valamilyen kormányzati támogatásban, akár diákhitel, akár munkahelymegőrző támogatás, akár támogatott képzés formájában. Az intézkedések 2100 milliárd forintos forrást jelentenek, a munkahelyvédelmi bértámogatást 7566 vállalat vette igénybe, 119 ezer munkavállalónak jelent segítséget. A kutatás-fejlesztésben lévő bértámogatást 574 vállalat igényelte. Ingyenes digitális képzésre 61 886 fő jelentkezett.

Jakab viszontválaszában azt mondta, érti ezeket a számokat, „csak félmillió magyarnak nincs állása”. A jobbikos képviselő szerint Orbán bár legutóbb azt mondta, három hónap múlva mindenkinek lesz munkahelye, eközben 5,6 százalék a munkanélküliek aránya, míg jövőre 4,3 százalékkal számol Orbán is, ezt ismerte el Brüsszelben. Eközben a kormány 34 milliárdért indít munkahelyteremtő programot Mongóliában és Kirgizisztánban. „Ön szerint Magyarországon már minden rendben van?” – kérdezte Jakab.

Orbán válaszában elmondta, világjárványon vagyunk túl, nemzetközi összevetésben is példásan védekezett az ország, „az önök munkáját minősíti, hogy kiderült, a veszélyhelyzetben nem számíthat önökre az ország”, mondta a kormányfő. Majd a Jobbikról mondta el újra a véleményét: „önök ma már zsugorülésben vannak”, és nehéz eldönteni hogy a frakció vagy a párt támogatottsága zsugorodik-e jobban. A Jobbik régi daliás idők menetelését felváltotta a jobbikos törpejárás, mondta.

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő szintén a gazdaságvédelemről, a munkahelyvédelemről kérdezte Orbánt. Szerinte Orbán bejelentette ugyan az ország legnagyobb mentőcsomagját, de aztán egy hónapig nem csináltak semmit. Aztán 600 milliót fizettek ki néhány száz cégnek, majd a legnehezebb hónapban ezerszeresét szavazták meg egy Budapest–Belgrád vasútvonalra. Eközben 300 ezernél több ember lett munkanélküli. A Szent János Kórház Covid-osztályos ápolónői kevesebb fizetést kaptak, mint előtte, a katonáktól elvettek pluszjuttatásokat, a határon dolgozó katonák 100-200 ezerrel kevesebbet vittek haza. „Mit üzen ezeknek az embereknek, nővéreknek, katonáknak, munkanélkülieknek?” – kérdezte Harangozó.

Orbán válaszában elmondta, kifizetik az 500 ezer forint pluszt az egészségügyi dolgozóknak, a kérdésre pedig, hogy mit üzen ezeknek az embereknek azt válaszolta, forduljanak az államhoz. Minden munkahelyét elvesztett ember. Ha nem jut valaki munkához, forduljon hozzánk, mindenkinek adunk munkát, mondta Orbán. Majd elsorolta, hogy Magyarországon 491 ember halt meg a járványban, miközben több európai államban is több tízezren.

Harangozó erre azt mondta, ő ezekbe a számokba nem véletlenül nem ment bele, de mielőtt elmondhatta volna, miért, hangosan nevetve, tapsolva szakították félbe a kormánypárti képviselők. Miután megvárta, úgy folytatta, „szégyelljék magukat”. Majd megkérdezte: tényleg ezekbe a számokba akarnak belemenni? Mert azt is mondhatjuk, hogy Szlovákiában csak 28-an haltak meg. Hozzátette, ő arról beszélt, hogy „ültek két hónapig a pénzen”, és nem közmunkát kellene ajánlgatni, mert megmenthették volna a munkahelyeket. 

Orbán erre úgy válaszolt, neki nem esik nehezére gratulálni Szlovákiának, elismerni, hogy talán nálunk is jobban védekeztek. Aztán hozzátette, Magyarországon három hónapig álláskeresési támogatást kap mindenki, azt követően pedig, ha nem talált munkát, akkor kell a kormánynak beavatkoznia, és meg is fog történni. 

A független Székely Sándor 98 százalékos osztalékadó bevezetését követelte Orbán Viktortól. Orbán azt mondta, háromféle elvárása van a magyar kormánynak a tőketulajdonosok felé: fizessenek adót, tartsák be a szabályokat, valamint ruházzanak be és hozzanak létre munkahelyeket, hogy mindenkinek legyen munkája.

Orbán arról is beszélt, hogy a magyar társadalom megszervezésében a baloldali gondolatoknak is van helyük, szerinte a kormány politikájában a munkaalapú társadalom, a közmunka, a teljes foglalkoztatásra való törekvés is ilyen. „Függetlenül attól, hogy nem hiszem, hogy egy malomban fogunk őrölni a következő időszakban, kérem, hogy méltányolja a kormánynak azt a törekvését, hogy a baloldali gondolkodású emberek számára is megpróbál teret nyitni” – mondta a viszontválaszában a miniszterelnök.