24 óra alatt 10 milliónál is több maszk érkezett Magyarországra

2020.04.15. 10:10

Ahogy azt a külgazdasági és külügyminiszter a parlament keddi plenáris ülésén elmondta, folyamatosan érkeznek a védőeszközök Magyarországra, az MTI szerdai híre szerint 24 óra alatt 10 millió 700 ezer maszk jött be az országba. A felszerelést három szállítógép hozta.

Érkezett még 900 liter fertőtlenítő folyadék és 24 600 darab izolációs köpeny – utóbbi olyan orvosok és ápolók számára, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek koronavírussal fertőzött betegekkel, közölte Szijjártó az MTI-vel. 

A tárcavezető beszélt arról is, hogy kulcskérdés a megfelelő mennyiségű és minőségű speciális védőeszközök biztosítása az orvosok és ápolók számára, hiszen így lehet megvédeni őket a fertőzéstől, „és így lehet lehetővé tenni számukra, hogy az elkövetkező időben is eredményesen végezzék azt a rendkívül fontos munkát, amelyet az elmúlt hónapokban is kiválóan teljesítettek", fogalmaz az MTI.

Szijjártó kiemelte: ezért is folyamatos a Kína és Magyarország közötti légihíd működése, ezen keresztül már több tízmillió darab speciális védőeszköz érkezett Magyarországra. A légihíd működése a követkető napokban is folyamatos lesz. Csütörtökön öt újabb repülőgép érkezik Budapestre, ezek a gépek már kínai repülőtereken várják a berakodást és a felszállási engedélyt.