Ide NE menjen kirándulni húsvétkor! Meg ide se, meg ide se

aIMG 1858
2020.04.11. 10:25

A koronavírus terjedése ellen bevezetett kijárási korlátozás és a berobbanó tavasz keveréke különös reakciót váltott ki az emberekből. Annyian lepték el a népszerű kirándulóhelyeket, hogy egyértelmű volt: most olyanok is megjelentek a parkokban, erdőkben vagy sétányokon, akik a hétvégét eddig inkább a Netflix előtt töltötték.

A reakció egyébként érthető, hiszen egész másképp tekint az ember a kimozdulásra egy hét munkába járás után, mint amikor a szóban forgó héten a négy fal közt home office-olt.

Mindez nem változtat a tényen, hogy a hétvégi célpontok váratlanul nem a távolságtartás, hanem az összetömörülés színhelyei lettek.

Ez pedig pont ellentétes mindazzal, amit a járványügyi rendelkezések el akarnak érni. A csütörtökön kihirdetett rendelet ezt a helyzetet szerette volna megoldani: lehetővé tették, hogy az egyes települések vezetői maguk hozzanak szigorúbb korlátozó intézkedéseket.

  • Meddig tiltják a Margitszigetre járást?
  • Miért jelentek meg olyanok is a parkokban, erdőkben vagy sétányokon, akik a hétvégét eddig inkább a Netflix előtt töltötték?
  • Működik-e a lezárás a Római-parton?

A négynapos húsvéti ünnep kezdőnapján megnéztük a legkedveltebb budapesti és városkörnyéki kirándulóhelyeket, hogy lássuk: hogyan próbálják az egyes települések távol tartani az emberáradatot. A listából kiderül, hova ne induljon el semmiképpen.

Margitsziget

A Margitsziget a főváros legkedveltebb zöldterülete, amit az is jelez, hogy Karácsony Gergely meg sem próbálta szabályozni a látogatásokat, hanem egyszerűen megtiltotta a belépést. A sziget mindkét bejáratánál őrök strázsálnak a kifeszített szalagok előtt, hogy senki ne essen kísértésbe. Érdekes módon a fővárosiak rögtön  elfogadták a helyzetet. Az őrök elmondása szerint nem sok embert kellett eddig visszafordítaniuk. 

aIMG 1611
Fotó: Földes András

Érdekes egyébként, hogy a húsvéti tiltás csak este tízig szól, szóval ha valaki éjszaka szeretne egy jót tollasozni a nagyréten, akkor csak arra kell figyelnie, hogy reggel nyolcig hagyja el a területet.

Normafa

„Sokkal kevesebben vannak” – mondta a Normafa sétányán kocogó öregúr, látva, hogy a közönséget mustrálom. – Minden nap idejárok futni, mert a környéken lakom. A múlt héten olyan sokan voltak, hogy levelet is írtam az önkormányzatnak. Most viszont a kilátóig csak néhány kirándulót láttam.”

Az úr múlt heti felháborodása érthető volt. A kirándulás szóról tíz budapestiből nyolcnak ugyanis a Normafa jut eszébe először. A tavasz érkezésével a környék olyan zsúfolt lett, hogy az önkormányzat, a park vezetősége és a lakók is levelekben kérlelték a neofita kirándulókat a Normafa elkerülésére. Most az önkormányzat a parkolók lezárásával kísérelte meg elriasztani a húsvéti rohamot, vegyes sikerrel.

aIMG 1675
Fotó: Földes András

A sétányon valóban kevesebben voltak, de az erdőben nagyobb csoportokban bóklásztak a kirándulók. A közteresek elmondták, hogy hiába zárták le a parkolót, ha néhány száz méterrel lejjebb van egy hasonló méretű placc. Itt nagyjából tizenöt autót láttam, ami azért távol van a múlt heti roham mértékétől. A legtöbben láthatóan biciklivel jöttek fel, ami jó módszer, mivel kerékpározás közben szinte magától alakul ki a szükséges távolságtartás.

Római-part

Hiába zárták le a partra futó utcák végét, üres partszakaszt hozva létre a Duna mellett. Miközben a népszerű halsütők közt csak a kacsák járkáltak, a társasági élet egy utcával beljebb került. A folyóval párhuzamosan futó Nánási úton tömeg nem volt, de egész túrámon itt láttam a legtöbb embert. Rengeteg volt a kerékpáros, de sokan sétáltak is. Nyitva volt néhány fagyizó, kisbolt, sőt, cukrászda is. Itt egy ember léphetett be egyszerre, hogy elvitelre vásároljon sütiből. A kínálat békebeli időket idézően teljes volt, a kiszolgáló viszont nem viselt maszkot, csak kesztyűt.

aIMG 1757
Fotó: Földes András / Index

Mivel a folyóhoz nem lehet lemenni, és a halsütők sincsenek nyitva, a Római vonzerejét valószínűleg az ide vezető, kellemes bicikliút adja.

Szentendre

A cuki kisváros eddig leginkább a polgári családok és tisztességes szándékkal randizó párok célpontja volt, ezért sokkolta az önkormányzatot, amikor a kijárási korlátozás első hétvégéjén összefüggő embermassza foglalta el a sétányt.

Nagypénteken az autós kirándulókat viszont már lekordonozott utcák fogadták. A kordon mögött egy rendőr és egy polgárőr állt vastag paksamétával a kézben. Ezt nyálazták végig, hogy megkeressék a behajtásra jogosult autók rendszámát.

„A jó idővel jött a turistacunami?” – kérdeztem a rendőrt, aki a fejét rázta:

Azután kezdődött az őrület, hogy bevezették az ingyenes parkolást. Hirtelen boldog-boldogtalan jött, nem számított semmi

– foglalta össze a szemtanú a kormány egyik első koronavírus elleni intézkedésének hatását. A beszélgetésből az is kiderült, hogy gyalogosan viszont a nem szentendrei illetőségűek is beléphetnek.

aIMG 1794
Fotó: Földes András

A kordonok mögé lépve Szentendre már nem artisztikus városkának tűnt, hanem nyomasztó szellemvárosnak, ahol a girbegurba utcák, és a bezárt boltocskák csak még jobban kiemelték az ürességet. A főtéren tapasztaltam némi mozgást. Itt egyszerre három fagyizó is nyitva volt, igaz, fagyizni nem láttam senkit. Működött egy étterem is: a vendégek odakinn, egy padon ülve, az ölükben egyensúlyozott porcelántányérokon próbálták imitálni a hajdani szép időket, amikor még étteremben fogyaszthatták el ebédjüket.

A parton szintén kevesen voltak. Egyetlen helyen láttam tömörülést, ahol két-három biciklitúrás társaság üldögélt egymás vészes közelségében. Igaz, az egyik csoport a közös kézfertőtlenítő tubus körül gyülekezett.

Pilisszentlászló

A Pilis központi elhelyezkedésű kirándulóhelye szintén a turistáknak könyörgő helyiek miatt került be a hírekbe. A ragyogó pénteki kirándulóidőben a rohamnak most nyoma sem volt. A nyugalomhoz a kijárási korlátozás mellett kellett az is, hogy a főút első leágazásánál piros szalagozás és egy tábla hívja fel a figyelmet, hogy  belépés csak helyieknek . A második leágazás ugyanakkor megengedőbb volt: itt nem volt kordon, és csak kérték a túrázókat, hogy majd nyugodtabb időben jöjjenek vissza. A parkolóhelyek a falu főutcáján is le voltak szalagozva, egyelőre feleslegesen, mert a tudósítón kívül más nem mozgott a településen.

aIMG 1881
Fotó: Földes András

Behajtani tilos táblát helyeztek ki a közeli Kisrigó étterem parkolójához, ahonnan több népszerű turistaút is indul a hegyekbe. Ezt a magam részéről nem értettem, mert pont ezen a területen jól el tudnak gyalogolni egymástól az emberek, de helyi ügyekbe nem szeretnék beleszólni, pláne, hogy a környéken több hasonló kirándulási startpont is van. Ezek némelyikénél csak két-három autó állt, de például a Pilisszentlászló és Szentendre közötti szakaszon, a padokkal is ellátott pihenőnél egész autóflottát láttam.

Dunakanyar

Ez a vidék annyira szép, hogy érthetően vált a koronavírus-turizmus egyik gócpontjává. A környező településeket nehéz helyzetbe hozta, hogy a látnivalók kis területekre koncentrálódnak: azon Duna szakaszokra, ahol le lehet parkolni, és ki lehet sétálni a vízhez.  Visegrád  vezetése az átéltek után szigorú intézkedéseket hozott: a főútról a településre vezető utakat polgárőrök vigyázzák, pont, mint Szentendrén, azzal a különbséggel, hogy itt már gyalogosan sem juthatunk be. Csak helyi lakcímkártyával rendelkezők részesülhetnek a Fellegvár és a Dunakanyar látványában.

aIMG 1910
Fotó: Földes András / Index

Hasonló céljai lehettek Dömös polgármesterének is, amikor az összes parkolót lekordonoztatta. Itt  ugyanakkor nem vigyázták a rendet polgárőrök, szóval a tisztességen múlik, hogy valaki megszegi-e a korlátozást. Ráadásul éppen a település folyóhoz közeli végén nem raktak ki kordont, így ezt a szakaszt el is lepték az autók. Tömeget a vízparton ugyanakkor nem figyeltem meg.

A FELSOROLTAKON KÍVÜL ORSZÁGSZERTE EGY SOR TELEPÜLÉS VEZETETT BE SZIGORÚ SZABÁLYOZÁST A HÚSVÉTI IDŐSZAKRA.

Nem érdemes Nagykovácsiba, vagy Zebegénybe menni, Balatonfüreden az összes vízparti parkolót lezárták, no-go zóna lett a tatai Öreg-tó, Sukoró és Pomáz is. Gödön pedig ha nem gyógyszertárba vagy kutyát sétáltatni megy, egyáltalán nem szabad közterületen tartózkodni. Mielőtt elindul, fussa át a lezárásokról szóló cikkünket.

aIMG 1692
Fotó: Földes András
  • Általános tanácsaink húsvéti utazóknak:
  • Ha teheti, maradjon otthon.
  • Amennyiben kimozdul, hiszen az egészség miatt ez is fontos, ne menjen messzire a lakóhelyétől.
  • Ha kirándul, akkor keressen olyan helyet, ahol nincs látványosság, kilátó, különleges természeti szépség. Egy turistatérképpel könnyen találhat olyan zónát, ahol jó eséllyel ön lesz az egyetlen kiránduló.

Kirándulási tippekkel részletesebben ebben a cikkünkben foglalkoztunk.