Karácsony Gergely: Egy hónappal meg kellene hosszabbítani a kijárási korlátozásokat

DSC 2066
2020.04.08. 11:14

Nem jelentett be kijárási tilalmat a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karmelita udvarán szerdán délelőtt. Gulyás Gergely ugyanakkor elmondta, hogy a kormány „minden ellenkező híresztelés ellenére” a járványhelyzetben különösen is partnerként tekint az önkormányzatokra, ezért hívták meg Karácsony Gergelyt és Szita Károlyt a szerdai kormányülésre. Úgy vélte, mindenkitől áldozatokat követel ez a rendkívüli helyzet, és a kormányülésen is megnyugodtak, hogy a főpolgármester és a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetése is kifejezetten konstruktív volt az intézkedésekben.

Gulyás Gergely, Karácsony Gergely és Szita Károly közös tájékoztatója

A célunk, hogy az állampolgárok egészségét megóvjuk

– mondta Gulyás, és részletezte, hogyan is fognak a következő időszakban együttműködni,

nem hetekről, hanem hónapokról van ugyanis szó, amit a járvány megfékezésére tett erőfeszítések fognak jellemezni.

Karácsony Gergely elmondta, hogy a kormányülésen javultak annak feltételei, hogy együttműködjenek a kormánnyal. A főpolgármester bejelentette: azt az álláspontot képviselte a kormányülésen, hogy 

a jelenlegi kijárási korlátozó intézkedéseket még egy hónapig fenn kell tartani, ennyivel meg kellene hosszabbítani.

Karácsony szerint persze ebben a kérdésben is a kormány hozza meg a végső döntést, de ők – Budapest vezetése, a kerületi polgármesterek – mindenképpen ezt javasolják.

Karácsony még két másik napirendi pontot is vitt a kormányülésen. A polgármesterek egyetértenek a felelősségmegosztással és a közös válságkezelés fontosságával, így az anyagi tehermegosztással is, de az önkormányzatok rendkívüli feladatai ebben az időszakban is forrást igényelnek. Karácsony konstruktívnak látta a kormányt, reménykedik, hogy lesz együttműködés, ennek kialakítására és a költségvetési forrásokról történő megegyezésre egy hónapot adott.

A főpolgármester elmondta azt is, hogy az idősotthonok és szociális intézmények ügyében is segítséget kért a kormánytól, reméli, hogy minden közös járványügyi intézkedésben ki lehet alakítani együttműködést.

KARÁCSONY ARRA KÉRTE A BUDAPESTIEKET, HOGY A HÚSVÉTI ÜNNEPEK ALATT IS MARADJANAK OTTHON.

Szita Károly arról beszélt, hogy a kijárási korlátozások szempontjából a Megyei Jogú Városok Szövetségének vezetőjeként azt szorgalmazta, hogy a jelenlegi kijárási korlátozásokat mindenképpen tartsák fenn,

de nem lenne ördögtől való ezek szigorítása sem.

Szita úgy fogalmazott, egyetértenek a Karácsony által javasolt egy hónapos hosszabbítási időintervallummal, a szigorítást pedig azért látnák bizonyos területeken indokoltnak, mert úgy látják:

sok helyen lazult a fegyelem, amely a korlátozások bevezetését követő első héten még megvolt.

Kaposvár polgármestere szerint a tavaszi időjárás nemcsak Budapesten veszélyezteti ezt a fegyelmet, hanem az ország több nagyvárosában, üdülőhelyein, ahol megjelentek az emberek.

A kormányülésre, mint megírtuk, kedden kapott meghívást Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Szita Károly, az MJVSZ vezetője, Kaposvár polgármestere is.

Érkezéskor az Index már a Karmelitánál várta a meghívottakat, Karácsony Gergely akkor annyit mondott az egyeztetésről lapunknak:

Jobb későn, mint soha!

Szombaton járnak ugyanis le a koronavírus-járvány miatt két hétre bevezetett kijárási korlátozások, és így legkésőbb szerdán kell dönteni arról, hogy milyen intézkedéseket tartanak fenn, illetve milyen további döntésekre van szükség a járvány terjedésének visszaszorítása érdekében.

(Borítókép: Gulyás Gergely, Karácsony Gergely és Szita Károly a sajtótájékoztatón. Fotó: Bődey János / Index)