Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoznak a Kásler-állevél ügyében

2020.03.31. 13:37
A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoz Kásler Miklós, az Emmi miniszterének meghamisított levele ügyében. A hamisító a miniszter egy korábbi levelét használta fel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben eljárásrendet határozott meg az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban, írja a Police.hu

Mint arról lapunk beszámolt, a közösségi oldalakon elkezdett keringeni a levél meghamisított verziója, ami valótlanul állítja, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát nem lehet nyilvánosságra hozni, halálozási okként más betegségeket kell megjelölni. A levél a vírus következtében elhunytak számáról is a valódi adat többszörösét közli.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást. A nyomozók számos tanút hallgattak ki, és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható adathordozókat foglaltak le.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, úgy eljárást indítanak az elkövetővel szemben.

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján elhangzott, hogy a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatban 103 büntetőeljárás indult eddig:

  • 26 rémhírterjesztés miatt,
  • 19 közveszéllyel fenyegetés miatt,
  • 29 csalás miatt
  • és 19 járványügyi szabálysértés miatt.
Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!