Már januárban eldőlhet, maradhat-e a Fidesz a Néppártban

2019.12.23. 09:03 Módosítva: 2019.12.23. 09:49

Már január elején nyilvánosságra hozhatják a „bölcsek tanácsának” jelentését és ajánlásait arról, a Fidesz maradhat-e az Európai Néppártban, írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a vizsgálat eredménye a néppárti álláspontnak felel majd meg, Deutsch Tamás EP-képviselő erről azt mondta,

ezek nem túl „szívderítők”,

de a Fidesz is ismerteti majd ezután a saját álláspontját. A két oldal Deutsch szerint egyre inkább távolodik egymástól. 

Deutsch azt is mondta, Donald Tusk, a pártcsalád nemrég megválasztott lengyel elnöke személyesen egyeztet majd Orbán Viktorral.

Beszélt arról is, hogy Manfred Weber, a Néppárt vezetője korábban úgy nyilatkozott, nem támogatja, hogy a Fidesz a Néppártban maradjon. Deutsch szerint „Weber a frakcióvezetőségénél fogva nem választott tagja a néppárti elnökségnek, ott nem megmondóember vagy meghatározó személy”.

A Brüsszel elleni sorozatos támadások után az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése márciusban úgy döntött, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagságát. A  vizsgálatot a bölcsek tanácsa végzi a pártban. Azt járják körül, hogy a Fidesz tevékenysége összhangban van-e az európai kereszténydemokraták jogállamiságról vallott értékeivel.

És bár Orbán Viktor azt mondta, nem tudja, mit kellene vizsgálnia a bölcseknek, és nem is fogadja ezt el, június közepén írt levelet nekik, amiben azt állította, nonszensz, hogy a Fidesz ne lenne elkötelezett az európai értékek iránt. Többek között azt írta,

  • a magyar jogszabályok mindenben megfelelnek az uniós jognak;
  • a magyar bíróságok függetlensége garantált az alkotmányban, viszont a közigazgatási bíróságokról szóló törvény visszavonásáról nem tesz említést.
  • A szólás- és véleményszabadság helyzete miatt sem kell aggódni Orbán szerint, és megemlíti a kormányközeli sajtótermékeket tömörítő KESMA-t, ugyanakkor úgy látja, hogy a legfontosabb közéleti médiumok, az RTL Klub, a HVG, az ATV, a Blikk és a Népszava kormánykritikusak.
  • A korrupció miatt sem kell szégyenkezni, mert az OLAF vizsgálatainak 47 százaléka ügyészségi nyomázást von maga után, az európai átlag csak 42 százalék. 
  • Szerinte a civil szervezetek sincsenek elnyomva, mert 60 ezer ilyen szervezet működik az országban.
  • A CEU önként távozott Bécsbe, senki nem vegzálta őket, pláne a kormány nem.

A bölcsek viszont visszadobták a választ, szerintük azok eléggé problémásak.