A Fidesz politikusát kínálja közös jelöltként a Kisalföld postaládás különszáma a címlapján

2019.12.07. 20:28

Szombaton nem csak az kapott Győr és az ország egyik legolvasottabb napilapjából, aki elő is fizetett rá: szembetűnő módon valamiért rengeteg postaládában ott volt szerte a városban a Kisalföld december 7-i száma, írja az Azonnali.

A portál szerint feltehetően azért kapta meg a kormánypárti tulajdonban lévő napilapot az is, aki nem előfizető, mert a címlapjáról kiderül, hogy Dézsi Csaba András a Fidesz polgármesterjelöltje, azaz megfogalmazásukban a fideszes politikus

a közös győri jelölt.

A Kisalföld szombati számának címlapja. Fotó: Azonnali/Olvasói fotó
A Kisalföld szombati számának címlapja. Fotó: Azonnali/Olvasói fotó

Hogy a Fidesz-KDNP-n túl még milyen összefogás áll Dézsi mögött, nem tudni, ahogyan azt sem, hogy ez konkrétan mennyire téveszti meg azokat, akik adott esetben az ellenzék közös jelöltjét keresnék. Ugyanakkor nem a szombati számban, hanem még csütörtökön a lap hatodik oldalán, egy egybekezdéses cikkben azért erről is sikerült beszámolni a lapnak. Igaz, Pollreisz Balázsról fotót nem közöltek, sőt biztos, ami biztos, éppen Dézsi Csaba Andrásról szerepeltettek egy képet a cikk melletti oldaltartományban.

A szombati számban a lap belsejében már csak "a jelölt" szerepel a címben Dézsi Csaba András neve mellett.

A Kisalföld 2019. december 7-i számának 6. oldala Fotó: Azonnali
A Kisalföld 2019. december 7-i számának 6. oldala Fotó: Azonnali

A portál megpróbálta megtudni, miért járt szombaton ingyenesen minden győri lakosnak ez a szám, de a győri előhívóval rendelkező telefonszámot rögtön a Mediaworks központi ügyfélszolgálatára kapcsolták át, ahol senki sem vette fel a telefont, pedig a nap folyamán többször is próbálkoztak.

Az Azonnali is emlékeztet, a Kisalföld pár éve még az ország egyik legolvasottabb napilapja volt, majd 2017-ben anyacégét, a Délmagyarországot és a Borsot is kiadó Lapcomot felvásárolta Andy Vajna, aki tavaly felajánlotta a Fidesz-közeli médiaholding, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) számára. Azóta a Kisalföldet is betagozták a Mediaworks-be az alapítványon belül, új főszerkesztőt kapott, a példányszáma pedig bezuhant.