Publicus: 180 ezer ember a Borkai-botrány miatt ment el szavazni

2019.10.26. 10:11 Módosítva: 2019.10.26. 10:12

Akik hallottak Borkai Zsolt győri fideszes polgármester szex- és korrupciós botrányáról, azok 3 százaléka emiatt döntött úgy, hogy elmegy szavazni az önkormányzati választásokon - derül ki a Publicus felméréséből, amit a Népszava ismertet.

A közvetlenül a választás után készített közvélemény-kutatás szerint az emberek 74 százaléka értesült a botrányról. A mintegy 8 millió szavazópolgárt alapul véve tehát majd 180 ezer ember ment el szavazni kifejezetten Borkai miatt, írja a lap. Emellett a kérdezettek 1 százaléka a botrány miatt maradt távol. 

A kutatás szerint a nyugdíjasokat még jobban megmozgatták a történtek: 6 százalékuk kifejezetten a botrány miatt ment el szavazni, ami a teljes népesség körében 120-130 ezer embert jelent. 

A megkérdezettek hetede szerint az ellenzéki összefogás a Borkai-ügy miatt szerepelt az előzetes várakozásoknál is jobban Budapesten és a megyei jogú városokban, illetve a nagyobb vidéki településeken. Még a kormánypárti szimpatizánsok és a falvakban élők ötöde szerint is Borkai miatt tört előre az ellenzék.

63A5756
Fotó: Rostás Bianka

A kutatás szerint azonban abban, hogy az ellenzék sok helyen előretört, nem ez játszotta a főszerepet. A  megkérdezettek 37 százaléka szerint egyszerűen elege lett az embereknek a Fidesz-KDNP-ből, s ez még annál is jobban számított, minthogy az ellenzék a legtöbb helyen közös jelöltet állított a kormánypárti indulóval szemben.

Az összefogás erejében leginkább a budapestiek hisznek (53 százalék), míg a falun élőknek csak egyötöde gondolja azt, hogy a teljes ellenzéki együttműködés okozta sok helyen a Fidesz-KDNP vesztét.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport