Egyetlen képkockát sem törölt a telefonjáról a Viking kapitánya

2019.10.10. 19:34 Módosítva: 2019.10.10. 23:15

Üzenetet és fotókat sem törölt a Viking Sigyn ukrán kapitánya a telefonjáról, miután a szállodahajó május 29-én nem sokkal este kilenc óra után a Dunán nekiütközött a Hableánynak és elsüllyesztette a városnéző hajót.

Az Index információja szerint a legfrissebb rendőrségi jelentés úgy fogalmaz, hogy „a készülékből kinyert hívás-forgalmi adatok, valamint az üzenetküldő alkalmazások adatai alapján, a vizsgált eszközön megtalálhatók a baleset időpontját követő időszakból információk. 

Az adatmentésekből készült kivonat adatai alapján a készülékből nem töröltek adatokat, azt május 30. 17 óra 55 percig használták.”

A jelentésről kérdeztük a férfi védőjét, de Tóth M. Gábor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta információnkat. Mint mondta, továbbra sem a sajtón keresztül szeretne üzengetni.

Ha törölt, mit és mikor?

A rendőrség a 64 éves férfit először május 31-én vette őrizetbe, az ügyészség pedig kezdeményezte a letartóztatását, ám a bíróság június 1-jén úgy döntött, hogy a hajóskapitány óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.

A döntés után nem sokkal jelentek meg az első információk arról, hogy a kapitány üzeneteket törölt a telefonjáról. A sajtóhíreket aztán a Fővárosi Főügyészség a saját honlapján erősítette meg. Június 6-i közleményükben azt írták, hogy

a nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya jelen ügyben az ütközés után a telefonjáról adatokat törölt. Fenti tényekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fellebbezése indokolásának kiegészítésében a bíróságot – még a mai napon – tájékoztatja és a letartóztatás indokaként a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozására is hivatkozik.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes-szóvivője az Indexnek akkor arról beszélt, hogy az ügyészég a telefonos adattörlésre vonatkozó bizonyíték miatt is indokoltnak tartotta a férfi letartóztatását, és ezt a fellebbezésben hangsúlyozták is. Emiatt pedig a 15 millió forintos óvadékot mint lehetőséget ki kellett volna zárnia a bíróságnak. 

„A bíróság az ügyészi fellebbezésnek ezzel a részével azonban – a végzéséből és közleményéből is kitűnően – egyáltalán nem foglalkozott”, mondta az Indexnek Rab. 

Szabó József, a törvényszék szóvivője erre viszont akkor úgy reagált, hogy 

AZ ÜGYÉSZSÉG NEM KELLŐEN TÁMASZTOTTA ALÁ A TÖRLÉSRE VONATKOZÓ BIZONYÍTÉKOT, ÉS AZT SEM TUDJÁK, HOGY EGYÁLTALÁN MIT TÖRÖLT KI.

Szabó hozzátette azt is, hogy feltételezésekre nem lehet a letartóztatást alapozni. És nem is alapoztak. Június 13-án óvadék ellenében kiengedték az őrizetből és bűnügyi felügyelet alá helyezték az ukrán kapitányt. Július 29-én aztán a rendőrség újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a férfit és nem sokkal később őrizetbe is vette. A bíróság végül július 31-én elrendelte a letartóztatását, amely november 30-ig áll fenn.

A néhány napja elkészült rendőrségi jelentés tartalmáról kérdeztük a Fővárosi Főügyészséget is. Szerettük volna megtudni, hogy június elején mire alapozták azt, hogy a férfi adatokat törölt a telefonjáról, de kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.

Az informatikai szakértői véleménnyel egyébként a rendőrség azt a céget bízta meg, melynek 2018-tól Hetényi László a résztulajdonosa. Az Index információja szerint a  Communication Technologies Kft. mindössze

egy forintot kért

a szakértői vélemény elkészítéséért. Amióta egyébként Hetényinek is köze van a céghez, sorra nyerik a közbeszerzéseket. Korábban az ORFK-tól egy 1,3 milliárd forintos közbeszerzést, majd a Készenléti Rendőrség 4,6 millió forintos tenderét nyerték el. Az extrém olcsó szakértői véleménnyel kapcsolatban érdeklődtünk a BRFK-nál, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A rendőrség egyébként hamarosan lezárja a nyomozást, várhatóan október 14-én,  hétfőn sajtótájékoztatót tartanak az ügyben, melynek továbbra is egy gyanúsítottja van. A Viking Sigyn kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett  segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indítottak eljárás.

Frissítés: A Fővárosi Főügyészség közleményben reagált megkeresésünkre, melyben megerősítették az Index információját. Mint írták, a nyomozó hatóság a mai napon biztosította az ügyiratok megismerését az arra jogosultaknak. Az ügyben korábban igazságügyi szakértői vélemény állapította meg, hogy a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontját követően adattörlés történt. A telefon további vizsgálata érdekében másik szakérő is kirendelésre került. Az újabb szakvéleményt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelte-elemezte. A rendőrség ez alapján – pár nappal ezelőtt – jelentésében megállapította, hogy az első szakértő a véleményében tévesen állította az adattörlés tényét.

A történtek miatt a fővárosi főügyész az Igazságügyi Szakértői Kamaránál fegyelmi eljárást kezdeményezett.

Az ügyészség közleménye után Tóth M. Gábor, a Viking Sigyn kapitányának védője az Indexnek azt mondta, hogy ez a rendőrségi jelentés is megerősíti azt, hogy az ügyészség valótlan adatokra alapozta a letartóztatási indítványát. „Ellentétben az ügyészség közleményével a nyomozóhatóság nem közölte velem, hogy az iratokat megküldték, holott erre ma reggel, a személyes találkozón a lehetősége meg lett volna”, mondta a védő.

Ez a rendőrségi jelentés is alátámasztja védencem konzekvens állítását. A nyár közepén elrendelt letartóztatásának alapja valótlan volt, ahogy erre már a bíróság ülésén is rámutattam, de sem az ügyészséget, sem a bíróságot nem hatotta meg. Az idő bennünket igazolt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport