Jogerős: letartóztatásban marad a Viking Sigyn kapitánya

2019.08.08. 11:15

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, így augusztus 31-ig biztosan letartóztatásban marad a Viking Sigyn kapitánya, tudta meg az Index Tóth M. Gábortól, a 64 éves férfi védőjétől. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság múlt héten rendelte el újra a kapitány letartóztatást, miután a rendőrség újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a férfit. Vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt is eljárást indítottak ellene. 

A Fővárosi Törvényszék Jurij C. letartóztatását egyszer már megszüntette: június 13-án 15 millió forintos óvadék ellenében a kapitányt bűnügyi felügyeletbe helyezte. Ez azt jelentette, hogy Budapest területét nem hagyhatta el, hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen és nyomkövetőt is viselnie kellett. 

Polt Péter legfőbb ügyész a döntés után jogorvoslati indítványt nyújtott be a Kúrián, hogy mondja ki, a bíróságok törvénysértőn jártak el, amikor megszüntették a férfi letartóztatását. A Kúria ezt július 29-én ki is mondta, a Fővárosi Főügyészség pedig nem sokkal később megint indítványozta a kapitány letartóztatását. 

Közben a balesetben elhunyt magyar kapitány családjának ügyvédje a kézhez kapott szakértői vélemények alapján, hamis tanúzás és hamis vád miatt újabb feljelentést tett a Viking Sigyn hajóskapitánya ellen. 

Tóth M. Gábor erre úgy reagált, hogy

mivel ügyfele az eljárásban gyanúsított, önmagában kizárja a hamis tanúzás miatti felelősségre vonhatóságát. Védence A hamis vád egyetlen elkövetési magatartását sem valósította meg az eddigi vallomástételei során.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport