Kikapcsolták a vészjelzőket a Hableánnyal ütköző Vikingen

2019.07.02. 05:08

A Viking Sigyn szállodahajó radarján némák voltak a vészjelzők, ugyanis kikapcsolták őket – írja a Blikk. A lap az elsüllyedt kishajó, a Hableányt üzemeltető cég ügyvédjétől szerezte meg azokat az iratokat, amelyek az elsődleges szakvéleményeket tartalmazzák. Köztük van az is, amelyik az egyik legkomolyabb bizonyíték lesz a büntetőperben – írja a Blikk. 

A Viking 46 fős személyzetét és 184 utast hallgattak ki tanúként a tragédia után. Köztük azt az amerikai házaspárt is, amely videón örökítette meg a Viking fedélzetének orrából az ütközést. Ezt a felvételt adta át a hatóság szakértői vizsgálatra. Az eredmény szerint a videón nem látható, hogy a Viking az ütközést megelőzően lassítana, azaz nem vett tudomást a Hableány jelenlétéről.

Emellett a lap azt is írja, hogy a Viking radarjához tartozó közelriasztás jelzőhangját kikapcsolták. Ez a vészjelző nem volt élesítve, pedig a sötétben, esőben, a különösen nagy hajóforgalomban indokolt lett volna a használata. A vészjelző, ahogyan egy kormányos matróz jelenléte is, talán megelőzhette volna a tömegszerencsétlenséget. 

Független hajózási szakember szerint ez a hangjelzés hívja fel a figyelmet, ha a radar érzékeli, hogy valami túl közel kerül a hajótesthez, ha éppen a vezető nem figyel. A radarberendezés nagy teljesítményű mikrohullámokat bocsát ki, amelyek a különböző anyagú tárgyakról másként verődnek vissza, így különböztethető meg egy uszadékfától a hidak kőpillére és a hajótestek jele a radaron. A kikapcsolt vészjelzőre egy magyarázat elképzelhető: a forgalmas szakaszon legalább 15-20 másik hajó közlekedett, így folyamatos volt a felesleges jelzés, ami zavarhatott, ezért inkább kikapcsolták a jelzőhangot.

Jelenleg nem tisztázott az oka, de a műszaki szemlén kiderült az is, hogy a Viking mozgatható parancsnoki hídját egy méterrel alacsonyabbra engedték a maximális magasságnál, amit az áradó Duna vízállása sem indokolt. „A hajóhíd nem a legmagasabb pont, kényelmesen átfért volna a folyó hídjai alatt. Egy méter magasság rengeteget számít a beláthatóságnál, ám ezzel együtt is nagyon nagy a hasonló szállodahajók holttere” – írja a lap egy szakértőre hivatkozva. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport