Összeomlóban a budapesti kormányhivatali ügyintézés

DSC 2424
2019.06.27. 11:44

A gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés bizonytalan ideig szünetel, továbbá az integrált kormányablak ügykörökben az ügyintézés - szokásostól eltérően - hétfőtől csütörtökig egységesen 8-16 óráig, péntekenként 8-12 óráig történik.

Ez olvasható az interneten a második kerületi Bátori László utcai kormányablakról a kormányablak.hu-n. És nem ez az egyetlen olyan kormányablak, amelynél hasonló figyelmeztetésbe botlik az ember. Végigböngésztük, jelenleg az említett kormanyablak.hu-n

a 28 budapesti kormányablak közül 17-nek kezdődnek az információi különböző, piros keretekbe foglalt figyelmeztetésekkel.

Ebből kilenc helyszínen kifejezetten eheti kezdődátumhoz köthető változásokról van szó. Van, ahol néhány napig, és van ahol "bizonytalan ideig" teljesen szünetel az ügyfélfogadás, van ahol csak csökkentették a nyitvatartási időt, de akad olyan kormányablak is, ahol bizonyos ügyeket egyáltalán nem lehet elintézni.

A legtöbb esetben egyszerűen "technikai okokra", esetleg "az informatikai eszközök karbantartására" hivatkozva tájékoztatja a hivatalos honlap az ügyfeleket arról, hogy  valamilyen formában csökkentett üzemmódban folyik a munka az adott kormányablakban. 

A PROBLÉMA UGYANAKKOR NEM CSAK BUDAPESTET ÉRINTI.

Sőt, a fővárosban kialakult állapotok miatt egyre több budapesti próbál meg ügyet intézni vidéken.

Kaptunk levelet olyan pilisvörösvári olvasónktól, akinek a napokban egy több hete lefoglalt időpontját mondták le emailben. Ő új jogosítványt szeretett volna csináltatni.

Sokszori telefonálgatás után kiderült, hogy technikai okok, meg valami rendeletváltozás miatt törölték az időpontomat. Kérjek újat. Persze csak egy hónap múlva volt a következő szabad időpont... Ha sürgős, akkor üljem végig a sort valamelyik nap. Ennyit volt a tanács, amit kaptam

- írja az olvasó. 

A sor végigülését ebben a konkrét esetben egyébként tovább nehezíti, hogy a Pilisvörösvári Járás egyetlen kormányablakában jelenleg szerdánként és csütörtökönként az nyitvatartási idő utolsó óráiban "az ügyfélfogadás átmenetileg kizárólag előzetes időpontfoglalás alapján történik". 

Egy másik olvasónk szerdán Szentendrén, majd Tahitótfaluban járt pórul, ezeken a helyszíneken ugyanis épp aznap változott a kormányablak nyitvatartási ideje. Erről azonban állítása szerint telefonon, a 1818-as központi számon félretájékoztatták, mindkét település esetében. 

Reggel legalább ötvenen álltunk ott Szentendrén abban a hitben, hogy szerdán mindig 8-tól van ügyintézés. Ezek után közölték, hogy csak 12-től van ügyfélfogadás. Kioktató hangnemben, azt is hozzátették, hogy mi milyenek vagyunk, hogy nem látjuk: a táblán is ez áll. Mint később kiderült, a táblát aznap reggel cserélték ki az új időponttal. Ezután Tahitótfaluba indultunk, miután a 1818 infóvonalon megint azt mondták, itt reggel 8-tól tudunk ügyeket intézni

- írja olvasónk. Ekkor már résen volt, és a biztonság kedvéért külön rákérdezett arra: nem lehet-e, hogy esetleg itt is csak déltől várják az ügyfeleket. Erre a kérdésére azonban nemleges választ kapott.

Persze végül ott is ugyanaz volt, mint Szentendrén: felháborodott ügyfelek, kioktató biztonsági őr és az új táblára mutogatás.

A káosz nem előzmény nélküli. Az Index már áprilisban arról számolt be, hogy a megyei és járási, kerületi kormányhivatalokban az ott dolgozók 2019 márciusi jogviszonyváltása miatt hamarosan katasztrófahelyzetet idézhet elő az egyre inkább elharapódzó munkaerőhiány.

Múlt héten pedig azt is megírtuk, hogy a főváros két frissen átadott kormányablakát is láthatatlan karbantartási munkálatokra hivatkozva zárták be a Keleti illetve a Nyugati pályaudvarnál. Miközben az Indexnek egy kormányablakban dolgozó ügyintéző és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke is arról beszélt: "nyílt titkok", hogy egyszerűen nincs már elég ügyintéző a fővárosban ahhoz, hogy ez a két kormányablak üzemelhessen.

Kormány: Minden rendben

Tuzson Bence szerdán adta át a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal felújított épületét Debrecenben. Az MTI tájékoztatása szerint az eseményen a miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az elmúlt évek közigazgatást érintő átalakításait a legjelentősebb magyar közigazgatási reformnak nevezte. Tuzson ezen kívül arról is beszélt, hogy

a reformoknak köszönhetően erősödtek meg a kormányhivatalok és épült ki a kormányablakok hálózata.

Tuzson egyébként Debrecenben a szerdai átadáson azt is mondta,

A KORMÁNY CÉLJA, HOGY TOVÁBB EGYSZERŰSÖDJÖN A KÖZIGAZGATÁSI ÜGYEK INTÉZÉSE,

és a kormány előtt van az a jogszabálycsomag, amely többek között a felesleges bejelentési kötelezettségek elkerüléséről, az egyes eljárások további egyszerűsítéséről szól.

Ez utóbbi bejelentés egybecseng azokkal az értesülésekkel, amik szerint - bár hivatalosan el sem ismeri a problémát a Miniszterelnökség - a komoly munkaerőhiánnyal küzdő kormányablakokban kialakult kaotikus helyzetet a körülményes eljárásmenetek egyszerűsödésével, valamint az „online kormányablakok” bevezetésével orvosolná

A válságtanács összehívásával kapcsolatban az Index megkereste a Miniszterelnökséget, kíváncsiak voltunk ugyanis arra, hogy a találkozót tényleg megtartották-e, és arra is, hogy mire jutottak a hivatalvezetők rajta. Megkérdeztük továbbá azt is, hogy amennyiben most nem került sor ilyen tanácsra, hogyan tervezik megoldni a munkaerőhiány által generált problémákat az érintett hivatalokban. A cikkünk megjelenéséig ugyanakkor a Miniszerelnökség nem reagált a megkeresésünkre.

Szerda reggel számolt be a HVG arról, hogy Tuzson Bence egy nappal korábban válságtanácskozást tartott, amelyre a kormányhivatalokat vezető húsz kormánymegbízottat és a 29 fővárosi kerületi kormányhivatal vezetőjét hívta el. Ezen a tanácskozáson a lap információi szerint elsősorban a fővárosi kormányablakoknál beállt létszámhiány megoldása volt a cél.

Ez csak olaj a tűzre,

véli ugyanakkor az MKKSZ elnöke, Boros Péterné arra az elképzelésre, amely szerint (rövid távon) orvosolható a kormányablakokban a létszámhiány a dolgozók átcsoportosításával.A szakszervezet álláspontja szerint ugyanis, ha az amúgy is túlterhelt és alulfizetett kormányhivatalnokokat most még utaztatni is elkezdik, még több dolgozónál telhet be a pohár. Ez aztán újabb felmondásokhoz vezethet, amitől tovább súlyosbodhat a létszámhiány és még nehezebbé válhat a munka azok számár akik maradnak. Vagyis az átcsoportosítás csak tovább pörgetné azt az ördögi kört, amelyből inkább addig kéne kiszállni, amíg még lehet.

Az MKKSZ nem tud arról, hogy valóban összeült-e a válságtanács, azt az Index kérdésére ugyanakkor elárulta Borosné, hogy a szakszervezetet nem kereste meg sem Tuzson Bence, sem a Miniszterelnökség, sem a kormányhivatalok vezetői. Márpedig a kormánymegbízottak önmagukban, anélkül, hogy megkérdeznék a hivatali dolgozókat és felmérnék a jelenlegi problémák forrásait, nem fogják tudni megoldani a jelenlegi krízishelyzetet - állítja Borosné.

A szakszervezet szerint a legsürgősebb feladat jelenleg:

a bizalom visszaállítása és a felmondáshullám megállítása lenne.

Hiába hangzik jól Borosné szerint, hogy különböző korszerűsítésekkel egyszerűbbé tehető a kormányablakokban az ügyintézés, mivel minden korszerűsítés megduplázott terheket ró a dolgozókra. Az újítások ugyanis kezdetben mindenképp betanulandó pluszfeladatokat jelentetek, amiket jelenleg nem lehet mindenféle előkészületek nélkül ráengedni az amúgy is krízishelyzetben lévő munkaállományra.

(Borítókép: Bődey János / Index)