Szájer szerint a szavazóknak mindegy, hogy a Néppártban van a Fidesz vagy sem

K MTI20180911314
2019.03.14. 10:28

Mint megírtuk, tucatnál több párt kezdeményezte a Fidesz kizárását a Néppártból, a kizárásáról az EPP-tagpártok az Európai Néppárt március 20-i politikai közgyűlésén szavazhatnak, a kizáráshoz abszolút többségre van szükség. Szerda este tartott egy zárt ülést az Európai Néppárt frakciója, ahol a Fidesz ügyéről is vitáztak, és ugyan a frakcióban szűk többségben vannak azok, akik a Fidesz ellen foglalnak állást, a párttagságról azonban a frakciónál egy szélesebb körű testület, a párt politikai közgyűlése szavaz a Fideszről.

Szájer Józseffel, a Fidesz EP-képviselőjével a Demokrata készített interjút, amiben természetesen a fő téma az Európai Néppárttal való konfliktusuk volt. Szájer szerint minden konfliktus valódi forrása a bevándorlás ellenzése vagy támogatása, mindenesetre szerinte ha lesz szavazás, az egy jó pillanatfelvétel lesz arra, hogy megmutassa, hogyan is áll ezzel a Néppárt.

Szájer megerősítette azt, amit a Fidesz részéről már elmondtak, miszerint az elsődleges célja a Fidesznek a maradás lenne:

egy biztos: a Fidesz nem kíván elmenni az Európai Néppártból, csak kényszer és nyomás hatására távozunk onnan,

majd a kérdésre, hogy ennek az ügynek lesz-e hatása a választásokra, Szájer azt mondta, hogy itthon, tehát a magyarországi EP-választáson csak akkor lenne hatása, ha emiatt a Fidesz megváltoztatná az eddigi álláspontját, de ez nem fog megtörténni, marad a bevándorlásellenesség. Majd úgy folytatta:

az pedig szerintem másodlagos a szavazók számára, milyen pártszövetség tagjaként találjuk meg a leghatékonyabb módját annak, hogy a saját álláspontunkat képviseljük.

Szájer megnyugtatta szavazóikat, hogy amennyiben mégis arra akarnák őket rávenni a pártcsaládon belül, hogy feladják elveiket, akkor helyes döntést hoznak majd. Ám ez esetben, tehát amennyiben el is hagyják az Európai Néppártot, szerinte nem fog változni a támogatottságuk:

Ez esetben nem fog változni a támogatottságunk, mert ezzel nyertük el a bizalmat, nem pedig azzal, hogy a Néppártban vagy épp más alakulatban vagyunk (...) Aki ezen veszít, az a Néppárt, mert a Fidesz markáns migrációs politikája nélkül semmi nem fogja már megkülönböztetni a liberálisoktól vagy a szocialistáktól.

- mondta.