Semmilyen vizsgálat nincs Magyarországon az Eliost illetően

DSC 8146
2019.02.07. 17:17

„Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján folytatott büntetőeljáráson kívül nincs folyamatban más büntetőeljárás, amely az Elios Zrt. részvételével megvalósított közvilágítási projektek miatt indult” – közölte Polt Péter egy írásbeli válaszban. A legfőbb ügyészt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kérdezte meg a többi között erről is, miután az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2018. november 6-án közölte: bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást.

Hadházy az iránt érdeklődött a legfőbb ügyésztől, hogy igaz-e az a sajtóban akkortájt felröppent hír, miszerint az OLAF még a nyomozás megszüntetése előtt, tavaly októberben jelezte a nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – vagy közvetlenül az ügyészség – felé, hogy küldeni fognak még információkat, illetve dokumentumokat az üggyel kapcsolatban.

Polt Péter válasza szerint az OLAF sem októberben, sem máskor nem jelezte a Legfőbb Ügyészségnek, hogy ilyen információkkal szolgálna, a vádhatóság vezetőjének válasza ugyanakkor az NNI-nek szóló jelzést érdemben nem cáfolta, szerinte érdemi jogkörrel nem rendelkezik erről felvilágosítást adni.

Hadházy azon kérdésére, miszerint a nyomozás novemberi megszüntetése óta történt-e bármiféle kapcsolatfelvétel az OLAF és a nyomozószervek, továbbá az ügyészség között az Elios Zrt. ügyével kapcsolatban, Polt úgy válaszolt, a megjelölt időpont óta csupán

„technikai jellegű, iratkézbesítéssel foglalkozó kapcsolatfelvétel történt, amely a nyomozás érdemét nem érintette”.

A legfőbb ügyésztől igyekezett megtudni Hadházy azt is, hogy a megszüntetett nyomozáson kívül hány olyan ügy van még folyamatban, amely valamilyen módon kapcsolódik azokhoz a közvilágítási projektekhez, amelyekben az Elios Zrt. is részt vett. Érdeklődött volna továbbá ezeknek az ügyeknek az állapotáról is, például, hogy mi a nyomozás konkrét tárgya, és vannak-e már gyanúsítottak.

Ezt utasította el Polt a fent idézett válasszal, melyből kiderült: Magyarországon jelenleg egyetlen eljárás sem zajlik a Tiborcz István, a miniszterelnök vejének korábbi érdekeltségébe tartozó cég közvilágítási projektjei nyomán. Pedig októberben még arról írtunk, hogy hiába nem vizsgálta az OLAF a pécsi LED-es közvilágítás tenderét, mert nem uniós pénzből finanszírozták, mégis nyomoz a rendőrség az ügyben. Fél év után úgy döntöttek, elkülönítve vizsgálják az OLAF-ügytől, ám Polt válasza alapján valószínűsíthető, idő közben ezt a nyomozást is lezárták a hatóságok.

Mint ismert, az Elios több településen is tendergyőztes lett, így a cég végezhette el a közvilágítás korszerűsítését. Az eljárásokban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szabálytalanságokat talált, melyek alapján a Pest Megyei Főügyészség még januárban elrendelte a nyomozást. A gyanú szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás bűntettét és más bűncselekményeket követhettek el. Az Elios egyik tulajdonosa korábban Tiborcz István, Orbán Viktor veje volt.

  • Az OLAF 35 közbeszerzést vizsgált, mindnél felmerült a csalás gyanúja, de 17-nél szervezett csalás nyomaira bukkantak.
  • Az OLAF arra jutott, hogy a pályázatokat úgy írták ki, hogy a lehető legtöbbet lehessen fizetni az Eliosnak.
  • Tiborcz üzlettársának, Hamar Endrének a tanácsadó cége, a Sistrade befolyásolni tudta a közvilágítási közbeszerzések kiírási feltételeit.
  • A pályázatok részeként benyújtott Excel-táblázatokat a Sistrade közösen írta az Eliosszal.

(Borítókép: Az 1800 új, indukciós lámpatest egyike Dunaújvárosban. Fotó: Bődey János/Index)