Milliókat követelnek vissza Jézus zalai reinkarnációjától

2019.01.28. 07:04
Jól menő vállalkozók, ügyvédek, művészek, értelmiségiek, modellek, celebek is hívei voltak Miklósnak, a Zalában élő spirituális gyógyítónak, aki a puritánságot hirdette, és többször utalt arra, hogy ő lehet Jézus reinkarnációja. Tanítványai milliós adományokkal segítették, aztán minden összeomlott. Megtudták, hogy Miklós megkörnyékezte a csoportba járó fiatal lányokat, több luxusautót, ingatlant, köztük egy ciprusi villát is használt. Csalás és kuruzslás miatt tettek feljelentést ellene, és még többen fontolgatnak hasonló lépést, hogy milliókat követeljenek vissza tőle. A zalaegerszegi rendőrség nyomoz, már több mint tíz embert hallgattak ki tanúként.

Miután a cikkhez többszöri próbálkozásunk ellenére sem tudtuk megszólaltatni a tanítványai által feljelentett spirituális gyógyítót, a cikkben ő csak a keresztnevén szerepel. Ami itt olvasható, az több tanítvány egybehangzó állításán alapul. Az ügyben jelenleg nyomozás folyik. A történet sokaknak tanulságul szolgálhat.

Az S. család a kétezres évek elején ismerte meg Miklóst, a spirituális gyógyítót és tanítót. Egy végstádiumban lévő daganatos beteg családtagjuk miatt keresték fel, és a kapcsolat megmaradt. S. Máté abban az időben kamasz volt. Ő is eljárt anyjával, édesanyja új párjával és testvérével Miklóshoz. Lenyűgözte a negyvenes éveiben járó férfi lehengerlő egyénisége, derűje, fiatalossága, példaértékűnek látszó élete. Az S. család és Miklós között szoros baráti kötelék alakult ki. „Nagyon tetszett, amit mond spirituális dolgokról. Arról, hogy a világban vannak olyan dolgok, amiket nem láthatunk, de léteznek.”

Köszönjük, hogy meghaltál értünk a kereszten!

A mester körül az évek során egy legalább 400 fős kör alakult ki tanítványokból, hívekből, gyógyulást, tanácsadást remélő emberekből. Miklós Zalaegerszeg mellett egy szőlőhegyekkel körülvett domboldalon élt viszonylag szerény körülmények között – legalábbis ezt akkor még így tudták róla a hívek. Tanítványai ebben a Jánka-hegyi házban gyűltek össze Zalaegerszegen, mások a Nagykanizsához közeli Böhönyén vagy Budapesten találkoztak vele.

Miklósról az interneten az égvilágon semmi nem található. Mindig elítélően nyilatkozott az internetről és a közösségi médiáról, és tanítványait is óvta ettől. A zárt körbe általában hívei ajánlottak be baráti körükből újabb és újabb embereket, akik között ügyvédek, módos vállalkozók, értelmiségiek, művészek és ismert modellek is voltak.

A Miklóshoz járó embereket eltérő motivációk vezették a gyógyítóhoz: volt, aki fanatikusan kötődött a személyéhez és a körülötte kialakuló közösséghez, ebben találta meg élete értelmét, mások csak segítséget akartak kapni problémáikhoz, jobb emberré akartak válni. „Elhitette, hogy nagyobb összefüggéseket lát, amiket mi nem látunk a saját életünkből, ezért tud tanácsokat adni” – mondta egy egykori tanítványa.  

Az összejöveteleken akár 50-60 ember is részt vett. Ezek általában csoportos és egyéni gyógyítással kezdődtek. Akik vele szemben ültek, kézfejüket a combjukra helyezték tenyérrel felfelé, és a fejüket lehajtották. Miklós a két kezével varázsolt. „Érdekes volt, hogy amikor a fejünket lehajtottuk, egyikünk sem tudott mozdulni, fejet felemelni, egészen addig, amíg a mester hozzánk nem ért. Ilyenkor azt szokta mondani: Ébredjetek, helló, jön a következő csapat, engedjétek őket is.”

Az összejövetelek kétórás közös tanítással záródtak, amelyeken az egyik tag elmondása szerint mély, sokszor megható előadások hangzottak el a szeretetről, Istenről és a felemelkedésről. A tanítások egyik visszatérő eleme volt Jézus személye, tanításai és jelenkori inkarnálódásának lehetősége. 

Mégsem keresztény közösségről volt szó, sőt Miklós az egyházat általában elítélte, tanításai inkább az univerzális szeretetről szóltak. Gyakran elhangzottak olyan utalások, hogy Jézus reinkarnációja akár ott is ülhetne velük szemben: „Mit szólnátok, ha kiderülne, hogy Jézus itt ül veletek farmernadrágban?” – kérdezte Miklós, aki történetesen farmerben volt.

Az egyik tanítványa egy karácsony előtti alkalom után így köszönt el Miklóstól: „Köszönjük, hogy meghaltál értünk a kereszten!” Mire Miklós halkan mosolyogva csak ennyit mondott: „Nincs mit!”

8000 forint kápéban a mikrohullámú sütő elé

Az alkalmak végén a résztvevők egyenként 8-8 ezer forintot fizettek készpénzben. A pénzt Miklósék házában konkrétan a mikrohullámú sütő elé tették le, máshol borítékokban gyűjtötték, amit a gyógyító mindig szerényen fogadott. Ha valaki 10 ezrest hozott, nagyvonalúan azt mondta: „Vedd vissza, kedves, a visszajárót nyugodtan.” Gyakran mondta, hogy neki a pénz nem számít, az csak valami mulandó emberi találmány, mindig lazán bánt vele, de mindig áramlik felé annyi, amennyi kell. Nem gyűjtöget, nem spórol, pontosan nem is tudja, mi mennyit ér.

Miklós sok tanítvánnyal külön is foglalkozott. Gyógyította őket, bejáratos volt az otthonukba és az életükbe. Kikérték a véleményét személyes, szerelmi, házassági, válási, munkahelyváltással összefüggő kérdésekben és anyagi természetű ügyekben is. Az már akkor feltűnt néhány hívének, hogy a Miklós a rábízott személyes titkokat nem mindig kezelte bizalmasan. Tanítványainak itt-ott megosztotta mások betegségeit, hűtlenségét, homoszexualitását, eltitkolt vagyonát, de még pedofíliáról is pletykált. Ezt az egyik tag később így látta: „Miklós ezekkel a titokbuborékokkal módszeresen elszigetelt egymástól embereket, több családot, párkapcsolatot és barátságot tett tönkre ezzel a módszerrel”.

Miklósban sokan apafigurát láttak, aki szeretetet adott, mindig minden helyzetben tudott megoldást kínálni, tanácsot, segítséget adni. Múltjáról a tanítványoknak azt mesélte, hogy Miskolcon nőtt fel, az édesapja a lillafüredi kastélyszálló igazgatója volt, és ő már gyermekkorában tündérekkel játszott a kastélykertben, már akkor különleges képességei voltak. Később állítása szerint közgazdászdiplomát szerzett, Zalában egy karácsonyfa-neveléssel foglalkozó vállalkozásba kezdett, és a helyi földhivatalban is dolgozott.

A legenda szerint 1997-ben szállta meg a Szent Szellem, ezután hagyott fel a munkájával, szétosztotta minden vagyonát, és magát teljes egészében a gyógyításnak szentelte. Miklós arról is mesélt, hogy tudását egy nagykanizsai gyógyítónál fedezte fel. Egy ideig együtt dolgoztak, de mesternője féltékeny lett rá, látva, hogy Miklósnak nagyobb szellemi hatalma van, ezért útjaik szétváltak.

Itt élek, amíg még élek

A Miklós körül kialakult bizalmi kör fontos része volt, hogy a tagok segítsék egymást és másokat is. Ebben a mester volt az összekötő, aki általában jól ismerte hívei anyagi ügyeit. Pénzgyűjtéseket szervezett a rászoruló tagok, szegény családok vagy gyermekotthonok megsegítésére. Ha valaki örökölt, Miklós szólt neki, hogy adományozzon a pénzből. Miklós szervezte a betegek látogatását, a gyermeknevelés és a háztartás szorításában őrlődő anyák otthoni megsegítését, favágást, bevásárlást. De a hívek is készségesen segítettek a földi hívságoktól magát távol tartó Miklósnak. Amikor autóra volt szüksége, hogy jobban tudja látogatni az ország különböző pontjain működő csoportjait, az egyik tanítvány vett neki egyet.

Teltek-múltak az évek. A cikk elején említett Máté időközben felnőtt, jól menő vállalkozó lett. Az S. család és Miklós között egyre szorosabbá vált a kapcsolat. Máté testvére 2014 körül Miklós nevelt lányával járt. A már hatvan felé közeledő, de továbbra is rendkívül fiatalos Miklós egy házvásárláshoz kérte S.-ék segítségét. Zalaegerszeg mellett akart venni egy házat nevelt lányának. Ahogy mondta: ő is ott fog élni, amíg még él, a ház pedig utána a gyerekeké lesz. S. Máté anyja végül 10 millió forintot adott a házvásárláshoz, az összeg kisebb felét Miklós nevelt lánya adta, de az ingatlan 1/1-es tulajdonosa a lány lett. Máté szerint ez akkor egy ilyen szoros baráti kapcsolatban nem volt furcsa számukra.

Fiatal lányok, rátok nézek

2018 elején Máténak és még néhány tagnak lépésről lépésre kezdett leomlani minden, amit addig Miklósról hittek. Ekkor tudták meg, hogy a példás életet hirdető mester több, a tanítványok közé tartozó fiatal lánnyal ápol szeretői viszonyt. A séma szinte minden esetben ugyanaz volt: a hozzá bizalommal forduló, általában sérült családi háttérrel, apahiánnyal küzdő fiatal lányokhoz lépésről lépésre került közelebb, majd 18 éves koruk után szerelmi kapcsolatba lépett velük. Megtudták azt is, hogy Miklós több ilyen fiatal lánnyal tartott párhuzamosan kapcsolatot, akik megfelelő beosztás szerint szinte egymást váltották az egyik házban tartott randevúkon. Mivel 18 éven felüliekről van szó, mindez természetesen nem számít bűncselekménynek, etikailag mégis erősen kérdéses: vajon összejöhet-e tanár a tanítványával vagy egy pszichológus a kliensével, miközben ilyen függelmi viszony van köztük?  

Többen elborzadva vették észre azt is, hogy Miklós ugyanezen mintázat szerint már feltehetően kiszemelte az „utánpótlást” is. Néhány, a csoportba járó 15-16 éves lánnyal is bizalmi kapcsolatot épített ki, kiválasztottnak nevezte őket, ruhákat, ajándékokat vett nekik, nőiességükre tett megjegyzéseket, vagy éppen lebeszélte őket a fiúzásról.

Nem éppen puritán autók és ingatlanok

Néhány tanítvány összefogott egymással, próbálták összerakni a mozaikokat, és egyre több furcsa részlet derült ki. Egyre több ember szeméről hullott le a hályog, és kezdték el látni a valóságos Miklóst. Ugyan a puritánságot hirdető mesternek szinte semmilyen vagyontárgy nem volt a nevén, de kirajzolódott, hogy körülötte mégis egészen komoly, autókból, ingatlanokból álló vagyon koncentrálódott vagy fogalmazzunk úgy, állt a rendelkezésére.

Szerény számítások szerint Miklós az egyéni és csoportos gyógyítások, tanítások révén havonta 3-4 millió forintot is kereshetett. Erről senki nem kapott számlát. Emellett az adománygyűjtések egy részéről kiderült, hogy a pénz nem ért oda a címzetthez vagy elfejtődött, illetve Miklós több helyről is beszedte a pénzt  – ugyanarra. „Amikor felmerült, hogy ki vett valamit, hirtelen több jelentkező is akadt” – emlékszik vissza egyik tanítványa.

Az S. család például egy örökségből vett egy kombi Audi A6-ost, hogy Miklós azzal járhasson, de aztán kiderült, hogy a mester ugyanerre az autóra mástól is kapott pénzt. A mesternek, illetve családjának egyébként egész autópark állt a rendelkezésére, ami

nem éppen az általa terjesztett puritánságot tükrözte: családja a kombi Audi A6-os mellett egy Audi A4-es szedánt, egy 20 milliót érő BMW 530 xd sportlimuzint (ez Miklós nevén volt) és még egy 220 xtm BMW-t is használt.

Kiderült, hogy a magánéletét amúgy akkurátusan védelmező Miklós nem is a gyógyításokra használt Jánka-hegyi, szerény házban él, hanem egy Zalaegerszeg melletti faluban egy háromszintes, gyönyörűen felújított, térkövezett, zöldövezeti házban. Ez az ingatlan az ő nevén volt. Egyik hálás páciense Balatonmáriafürdőn vett egy nyaralót. A teljesen felújított, bútorozott, hőszigetelt, kétbeállós garázzsal rendelkező házban Miklós gyakran megfordult.

A gyógyító tanítványai akkor képedtek el igazán, amikor megtudták, hogy Miklós egyik páciense, egy külföldön élő gazdag özvegy Cipruson is vett egy kétszintes, négy hálószobás villát, teraszokkal, nagy füvesített kerttel és 15 méteres medencével. Ez a ház sem Miklós nevén volt, de nagyrészt ő és élettársa, illetve barátai jártak oda. Amikor a szintén magyar ciprusi szomszédokat egyszer megkérdezték, ki lakik ebben a házban, számukra teljesen egyértelmű volt, hogy ez Miklós és az élettársa háza, hiszen szinte mindig csak őket látták ott. Már küszöbön állt, hogy a gazdag özvegy átírassa Miklós nevére a ciprusi házat, de ez végül a csoporton belül kitört botrány miatt nem történt meg.

Ne bántsátok!

Mátéék próbáltak utánanézni Miklós múltjának is. Itt is sok homályos foltot találtak. Miklós apja nem a kastélyszálló igazgatója volt, hanem a miskolci kohóban dolgozott. Nem volt kastélykert és nem voltak tündérek. Máté nevelőapja a Közgázra járt, a Miklós által elmondottak alapján elvileg egy évfolyamba, de a nevelőapa egyáltalán nem emlékezett Miklósra. Miklós válasza erre az volt: „azért nem emlékszel rám, mert akkor még alacsony tudatszintű voltál”. A hívek felkeresték Miklós állítólagos egykori mesterét, a nagykanizsai gyógyítót is. Amikor találkoztak vele, a szavait, gesztusait látva kísérteties hasonlóságot láttak Miklóssal, de azt is megtudták, hogy ők sem azért váltak szét, amit Miklós mesélt a híveinek.  

Miklós több tanítványa ekkor döbbent rá, hogy a szép szavakkal előadott adományozások, segítségek jelentős része nem másoknak szólt, hanem a Miklós körül csoportosuló vagyont gyarapította. Többen vannak, akik milliókat követelnek most vissza egykori mesterüktől, mások megkeseredtek abba, hogy rádöbbentek, a mester éveken át manipulálta és kihasználta őket. Egy kiábrándult tag utólag így látja a történteket: „Miklós sok hasznos, gyógyításra is használható módszert elsajátított, ötvözte őket, de ezeket a saját céljaira használta fel”. A hívek egy része azonban továbbra is kitart mellette. Zalaegerszegen nemrég valakik olyan szórólapokat kezdtek el terjeszteni, amelyen Miklós képe alatt ez olvasható: „Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!”

Az S. család tavaly augusztusban feljelentést tett Miklós ellen csalás és kuruzslás miatt. Elsősorban azt a pénzt szerették volna visszakapni, ami a Miklós nevelt lányának nevére írt házba adtak. Miklós nevelt lánya, aki szintén meghasonlott nevelőapjával, végül kártalanította az S. családot, és az ingatlan az S. család nevére került. A kuruzslás gyanúját több olyan esetre alapozzák, amikor Miklós embereket beszélt le arról, hogy orvoshoz forduljanak, gyógykezelésre menjenek, antibiotikumot szedjenek. 

Tanítása szerint minden orvos és egészségügyi dolgozó a Holdról inkarnálódott, a Hold pedig a negativitás asztráldimenziója,

ahol olyan lelkek gyűlnek össze, akik előző életeikben gyilkosok és gonosztevők voltak, és egyetlen lehetőségük a felemelkedésre a szolgálat, amit szenvedésekkel teli életet jelent. Tanítványai közül voltak olyanok, akik emiatt nem mentek el sérvműtétre vagy akár foghúzásra sem. Miklós bukása után többen kivizsgáltatták magukat, volt, akinél azonnali beavatkozásra, sőt kemoterápiára volt szükség, de olyan eset is akadt, akinél többéves halálos betegségtudat után kiderült, hogy nincs semmi baja.

Nemrég egy másik tanítvány is feljelentést tett Miklós ellen. Ő több millió forintot követelt vissza, de egyelőre csak pénze egy részét kapta meg. Úgy tudjuk, a zalaegerszegi rendőrség a két feljelentést egyesítette, és az ügyben nyomozás indult. Eddig már több mint tíz embert hallgattak meg tanúként. 

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a rendőrség azt közölte, hogy a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kuruzslás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen elkövetővel szemben. Az ügy részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel más információt nem adtak.  

Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.