Orbán Viktor börtönbe zár, ha ő győz

Interjú Szél Bernadett-tel, az LMP miniszterelnök-jelöltjével

DSC 0238
2018.03.23. 07:15
  • Nem igazán számít arra az LMP miniszterelnök-jelöltje, hogy egy hónap múlva miniszterelnök lesz. Szél Bernadettnek a legfontosabb, hogy kormánypárti politikus legyen.
  • A Fidesszel biztos nem fog koalíciós tárgyalást folytatni, az ellenzékkel a demokráciát állítaná helyre, aztán előrehozott választást írna ki.
  • Szerinte azért nem sikerült az ellenzéki koordinációról megállapodni, mert a pártok egyéni stratégiákat követnek.
  • Vonával jobb volt tárgyalni, mint Gyurcsánnyal, de ez nem jelent ideológiai azonosulást.
  • Nem zárta ki ugyanakkor, hogy lesznek még LMP-s visszalépések.
  • Fordulópontnak tartja, hogy Orbán Viktor jogi elégtételről beszélt március 15-én. Szerinte fideszes győzelem esetén Orbán őt börtönbe zárja, mert ráfogják, hogy amerikai kém.
  • Ron Werber távozása lógott a levegőben, de a konkrét okot nem árulta el. Werber leghasznosabb tanácsa az volt, hogy legyen ő a miniszterelnök-jelölt.
  • Szél Bernadett az Indexnek adott interjúban arról is beszélt, hogy szerinte működik a Fidesz propagandája, pedig sosem találkozott Soros Györggyel és Simicska Lajossal sem. Utóbbitól nem kapott semmilyen pénzt az LMP.

Ha egy hónap múlva újra leülünk, milyen pozícióban lesz?

A legfontosabb, hogy az LMP a lehető legerősebben szerepeljen, és kormányváltás legyen.

Arra számítottunk, hogy egy miniszterelnök-jelölt erre kapásból rávágja, hogy miniszterelnök lesz.

Nyilvánvalóan ez lenne az optimális. De legyünk reálisak: nem folytak le azok a beszélgetések az ellenzéki oldalon, amelyek ezt elősegíthetnék. A cél tehát a kormányváltás, és ezért minden ellenzéki pártnak erőfeszítéseket kell tennie.

Kicsoda Szél Bernadett?


1977-ben született Pécsen. Zalaegerszegen járt gimnáziumba, majd 2000-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett közgazdászként. 2010-től tagja a Lehet Más a Politikának. A 2011-es tisztújításakor az LMP-kongresszus választmányi szóvivővé választotta.

2012-ben lett parlamenti képviselő Kaufer Virág lemondását követően, 2013-ban Schiffer Andrással a párt társelnökévé választották. 2014-ben az országos lista 2. helyéről jutott be az Országgyűlésbe, majd Schiffer lemondását követően az LMP frakcióvezetője lett. 2017 szeptemberében jelentette be, hogy őt jelölik az LMP miniszterelnök-jelöltjének.

Akkor máshogy tesszük fel a kérdést. Egy hónap múlva ellenzéki vagy kormánypárti politikus lesz?

Nagyon remélem, hogy kormánypárti.

Milyen összetételű kormány pártján lesz?

Nehéz megmondani, de olyan feszültséget érzek az országban az Orbán-kormány ellen, hogy benne van a levegőben, hogy egy-egy ellenzéki párt a vártnál sokkal jobban szerepel. Azután lehet látni, milyen kormány alakulhat.

Ha a Fidesznek nincs meg az abszolút többsége, és koalíciós tárgyalásra hívja az LMP-t, mit lép?

Mi biztosan nem fogunk elmenni, erről döntést is hoztunk. Nincs együttműködés a Fidesszel semmilyen szinten.

És kivel alakítana kormányt? Az MSZP-vel, a DK-val és a Jobbikkal is akár?

Ezt az egészet két lépésben lehet megcsinálni. Ha az ellenzékiek elmennek szavazni, és ellenzéki pártok jól szerepelnek, olyan helyzet állhat össze, hogy a Fidesz kisebbségbe szoruljon.

Ezután az elsődleges nem a kormány összeállítása, hanem a demokrácia és a jogállamiság helyreállítása. Hogy rögtön kiírhassunk egy demokratikus előrehozott választást.

Április 8-a nem demokratikus választás lesz, ezer bizonyíték van rá.

Ha az ellenzék nyeri a választást, akkor hogy mondhatják majd azt, hogy nem volt demokratikus a választás?

Egyenként rúgta ki a Fidesz a demokrácia építőelemeit, de bármennyire is igyekeztek, nem tudtak teljes munkát végezni: a szavazófülke még a miénk. De ettől még a verseny nem demokratikus. Nem egyszerűen úgy alakították ki a választási rendszert, hogy lejt a pálya a Fidesznek, hanem konkrétan egy hegyre építették, az ellenzék pedig zuhanhat a szakadékba. Ezen kell változtatni azonnal, mert ez így nem demokrácia.

Hány százalékot tippel az LMP-nek ezen az ön szerint nem demokratikus választáson?

Nem szeretnék tippelni, komoly politikus nem tesz ilyet.

Hány képviselője lesz az LMP-frakciónak?

A lényeg, hogy kormányon legyünk. Főleg március 15. után látható, mennyire elengedhetetlen, hogy a Fidesz ne alakíthasson kormányt.

És akkor ki alakítsa azt a kormányt? Karácsony Gergely? Vagy Vona Gábor?

A Szél-kormánnyal lennék természetesen elégedett. De hatalmas előrelépést jelentene, ha olyan eredmény születne, amelyben esély nyílik a demokrácia helyreállítására.

Eddig sosem nyert egyéni választókerületben az LMP, most fog nyerni?

Bízom benne. Mértékadó szakemberek hoztak létre listát az esélyes jelöltekről, öt körzetben is nyerhetünk: elnöktársam, Hadházy Ákos, Dömsödi Gábor, Ungár Péter és Lengyel Szilvia Gödöllőn is esélyes a győzelemre, és az én körzetemet is az esélyesek közé sorolják. Hasonlóan látom én is ezeket az esélyeket.

Az ellenzéki pártok egyéni stratégiákat játszanak

Magabiztosabban beszélhetne egyéni győzelmi esélyekről, ha szervezett koordináció alakult volna ki az ellenzéki oldalon.

Frissek a tapasztalataim erről. Több tárgyalást is folytattunk, és látszott, hogy a pártok egyéni stratégiákat játszanak. Nem egymás ellen használnák a puskaport, ha a kormányváltás lenne a cél. 17 nappal a választás előtt is komplett műsorok szólnak arról, hogy baloldali politikusok Szél Bernadettet szidják ahelyett, hogy Orbán Viktorral foglalkoznának.

Ha úgy vesszük, az LMP is egyéni stratégiát játszik. A visszalépéseket ön az MSZP és a Jobbik megegyezéséhez kötötte, ami a mindenkitől egyenlő távolságot tartani kívánó LMP érdeke.

Mi nem egyéni stratégiára játszottunk, hanem a kormányváltás forgatókönyvét raktuk le az asztalra. Széles körű együttműködést próbáltunk létrehozni ebben az országban. Akkora visszhangot kapott, hogy már egy benzinkutas találkozó helyszínéből is nagy felhajtás lett. Pedig csak ez esett útba mindkettőnknek az országjárás közben.

Vonával jobb volt egyezkedni, mint Gyurcsánnyal?

Ha azt vesszük, hogy egy tárgyaláson mennyire figyel a két fél egymásra, mennyire gördülékeny, mennyire értik meg a felek egymás szempontjait, a Vonával folytatott megbeszélés hatékonyabb volt. De ez nem jelenti azt, hogy bármilyen szempontból is ideológiailag jobban azonosulnék velük. Súlyos kritikáim vannak minden oldallal, de a legsúlyosabb Orbán Viktorral szemben, ezért tárgyaltunk mindenkivel. Hódmezővásárhely megadta a receptet, egy jó ellenzéki jelölt simán le tudja győzni a Fideszt, de ez a hajó elment, és nem miattunk.

Matematikailag nézve tucatnyi olyan választókerület van, ahol az MSZP–DK–LMP megegyezéssel is simán tud nyerni az ellenzék, ehhez Jobbik se kell. Ezeken a helyeken miért nem kötik meg a megállapodást?

Ezért léptünk vissza Kunhalmi Ágnes javára.

Ez egy.

Egy gesztus.

Lesz még?

Az egyenkénti visszalépésekkel alapvetően az a probléma, hogy a veszteségminimalizálás az üzenete. Miközben széles körű koordinációval nagyon pozitív üzenetet küldhettünk volna mindannyian.

Elképzelhető, hogy miközben itt beszélgetünk, vagy mire az interjú megjelenik, megint kiszivárog egy LMP-s visszalépés?

Nem gondolom. A pestszentlőrinci visszalépésről természetesen tudtam, de együtt szerettük volna bejelenteni a balatonfüredi, Jobbik javára történő visszalépéssel.

És tud még hasonló visszalépési tervekről?

Két gesztusértékű visszalépés történt részünkről, miközben mi is kaptunk hasonló gesztusokat.

Vagyis igen.

Ennyi a válaszom, nem akarok show-műsort csinálni ebből.

Hogy néz most a választói szemébe, ha azért lesz meg Orbán Viktornak a kétharmad, mert 2014 után megint elmaradt az LMP és az MSZP–DK koordinációja?

Az MSZP-s politikusok hogy néznek majd a választók szemébe: miért nem működnek együtt a Jobbikkal, és ugyanezt a kérdést feltehetjük Vona Gábornak is. Az LMP átlépte a saját árnyékát, tárgyalásokat kezdeményeztünk mindenkivel. A többiek maradtak a komfortzónájukban.

Schiffer András mit szólt ahhoz, hogy az LMP nyitott a baloldal felé?

A széles körű együttműködésről beszéltünk, és András egyetértett azzal, hogy ez működhet.

Párton belül mekkora a megosztottság, a vita a koordinációról, illetve a visszalépésekről?

Az Országos Politikai Tanácsunk döntése szinte egyhangú volt, a tárgyalások lezárását követően pedig két irányba léptünk vissza, ami minden szempontból jó döntés volt.

Suttogták, hogy Schiffer András lázítani kezdett LMP-seket, hogy ha kizárólag a baloldallal lepaktál a párt, akkor ott kell hagyni, ki kell lépni. Ez igaz?

Mindig suttognak ilyeneket, mióta András hátralépett. Ez a sztori logikailag azért hibás, mert a visszalépésekkel épp az a koordináció valósul meg, amely ellen állítólag tiltakoznak. Szóval nem történt ilyen, és mi mindannyian a teljes körű együttműködésben gondolkodtunk.

Orbán börtönbe zárja, ha ő győz

Az LMP identitásának eddig fontos eleme volt az önállóság, most pedig teljes körű együttműködést szerettek volna ezen a választáson. Mi volt a döntő tényező, ami miatt változott az álláspontjuk?

Meghallottuk a választók üzenetét, ez nagyon fontos. Másrészt a politikai helyzet is alapvetően változott. Jó példa erre Orbán március 15-i beszéde: beleégett a retinámba, ahogy a miniszterelnök az elégtétellel fenyegetőzik. A jogi elégtétel volt a legdurvább.

Személyesen ön milyen fideszes elégtételtől tart?

Akár börtön. Hogy Orbán Viktor börtönbe zár, mert kitalálja, hogy amerikai kém vagyok például. Bármi megtörténhet, hiszen nincs jogállam. Emlékezzünk, az ellenzéki pártokat mondvacsinált okokból kezdte végigbüntetni az Állami Számvevőszék, ami anyagilag lehetetlenít el pártokat.

Ha már pénznél tartunk: az LMP-s visszalépési gesztusok mínusz 150 millió állami támogatást jelentenek a pártnak. Ezt honnan pótolják?

Hitelt vettünk fel, előre gondolkodtunk, ha úgy tetszik. De az anyagi áldozat is bizonyítja, hogy nem a levegőbe beszéltünk és nem trükköztünk, amikor széles körű koordinációról beszéltünk.

Nincs olyan befolyásos LMP-s, aki pluszforrásokat tudna biztosítani a kampány idejére?

Ezek is a kedvenc pletykáim. Nem, nincsenek oligarcháink.

Ron Werberre legalább már nem kell költeni. Mennyit fizettek neki?

Sikerdíjas szerződést kötöttünk, ami a választási eredményhez köti a díjazást, ezt ugye még nem tudjuk.

Milyen súlyos dolog történt, amely miatt egy hónapot sem tudott csendben kivárni, hanem váratlanul távozott?

Több tanácsadóval dolgozunk, a kampány ment tovább. Nem szeretnék ennek a részleteiről beszélni.

Az ellenzék folyamatosan feszegeti a Fidesz, Orbán és Habony Árpád viszonyát, amely nem transzparens. Most pedig ugyanúgy nem árulja el, mennyiért dolgozott Werber, és mi miatt kellett távoznia.

Nyilvánosságra hoztuk, hogy sikerdíjas a szerződése, a nyílt kampányszámlánkon minden látható lesz perceken belül.

Ki kezdeményezte Werber távozását?

Ez lógott a levegőben, és maradjunk annyiban, hogy mindkét fél egyetértésével történt.

Igaz, hogy Werber a párt vidéki szervezettségével és a vidéki kampány szervezésével volt elégedetlen?

Megtettük, amit tudtunk.

Mi volt a leghasznosabb tanács, amelyet tőle kapott?

Hogy alkalmas vagyok miniszterelnöknek.

Ő javasolta?

Támogatta. Amikor elfogadtam ezt a kihívást, több ember véleményét kikértem, ő volt az egyik.

Kinek a véleményét kérte még ki? Elárulna neveket?

Hozzá hasonló kaliberű politikusok és háttéremberek. A választások után elárulom, kicsodák. Ami közös volt: mindenki óvott a gyűlöletkampánytól és a nemtelen támadásoktól. Ki tudja, még mire számíthatok a kampányhajárban a kormánypártoktól.

Nem találkozott sem Sorossal, sem Simicskával

Ha valaki a kormánymédiát követi, hallhat egy magyarázatot arra, miért lett miniszterelnök-jelölt. Németh Szilárd szerint önt Soros küldte, ön Soros ügynöke.

Bepereltem. Azt állította, én szervezem a migrációt. Téboly, agyrém kategória. De elég volt, hogy miatta gyakorlatilag mínuszról indulok egy vidéki kampánykörúton. Mert először azt kell elmagyarázni egy kocsmában, hogy nem vagyok Soros embere.

Tehát azt mondja, kiválóan működik a Fidesz propagandája?

Sajnos abszolút, az emberek azzal állítanak meg, miért ölelkezem a csúnya Soros Györggyel és a csúnya Gyurcsánnyal. Hisz ott a plakát. Sokan nem ismerik a photoshop technikát, el kell magyarázni. Aztán azt is, hogy 16 éves koromban volt egy Soros-ösztöndíjam, és hogy dolgoztam egy civil szervezetben, amiről kitalálták most, hogy Soros-szervezet.

Ha már elkezdtünk beszélni a Fidesz LMP-t illető vádjairól: találkozott vagy beszélt valaha személyesen Simicska Lajossal?

Nem. Se Simicska Lajossal, se Soros Györggyel.

Társelnöke, Hadházy Ákos viszont állítása szerint kétszer is beszélt vele?

És mi ezzel a probléma? Ha konspirálni szeretnénk, nem egy nyilvános rendezvényen tennénk. Van valami jel a kampányunkban, ami arra utal, hogy bármit kaptunk tőle? Se médiafelületet, se plakátot, semmit.

Németh Szilárdék azért álltak fel az asztaltól a nemzetbiztonsági bizottságban, mert nem akarnak Soros emberével tárgyalni. Ebben az ügyben hagyott egy olyan támadási felületet, hogy olyan szakértőt jelölt, aki nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon. Miért?

Egyrészt ez nem nyilvános információ. Nagyon szigorúan védett kör, hogy a nemzetbiztonsági átvilágítások milyen eredménnyel zárulnak. Helyenként vannak még ebben az országban személyiségi jogok. Az, hogy valaki nem felelt meg ezen az átvilágításon, annyit jelent, hogy nem férhet hozzá titkos információkhoz. Ettől még nem rossz, gonosz vagy megbízhatatlan ember, csak van valami kizáró ok az életében, ami nagyon sok minden lehet. Ezt tudomásul kell venni, és lépni kell tovább. De ebből ők egy rasszista kampányt csináltak. Ott állt velem szemben az Echo TV, és származás alapján kategorizálták az LMP-frakció munkatársait. Hallottam olyat, hogy még a kormánypropagandán belül is odatelefonáltak, hogy ezt fejezzék be, mert ilyet nem lehet csinálni. Emberekből nem lehet célpontot csinálni, mint például amikor kiállt Németh Szilárd, és azt mondta, hogy Vágó Gábor a Soros-hálózat tagja.

Vágó Gábor most milyen minőségben került elő, és tárgyalt múlt héten a baloldali pártokkal?

A kampányunkat segíti kommunikációs tanácsadóként.

Kommunikációs tanácsadó, aki bocsánatot kért Gyurcsány Ferenctől, mert olyat mondott, amit aztán nem tudott vállalni. Mennyire hasznosak az ő tanácsai?

Az említett eset élénken érintett sok mindenkit, de maradjunk annyiban, hogy ezek a tárgyalások nagyon sok okból kifolyólag nem lettek sikeresek.

Vágó szereplése rávilágít egy olyan jelenségre, amely kívülről nézve teljesen érthetetlen. Miközben bizalmas poszton van az ön kommunikációs tanácsadójaként, Zuglóban tulajdonképpen Karácsony Gergely beosztottja átláthatósági biztosként.

Nagyon helyes, világítson át mindent!

De hogy van az, hogy az ön egyik bizalmasa egy másik párt miniszterelnök-jelöltjének is dolgozik?

Nem úgy működik, hogy amit itt hall, azt odaviszi, Vágó a mi jelöltünk, ő a legesélyesebb ellenzéki jelölt Kecskeméten. Az ő jelenléte pont arra példa, hogy lehet más a politika, nem egy befáradt, régi generációs politikus. Elismerem, hogy néha tud meglepő fordulatokat alkalmazni, aminek van pozitív és negatív megnyilvánulása is, de mindenképpen egy egyéniség. Semmi baj nincs azzal, hogy átvilágítási biztos Zuglóban, nekem azzal sem lenne problémám, hogy Gyurcsány Ferencnél lenne az.

A választási egyeztetésekre Ungár Péter is elkísérte. Mit gondol arról, hogy Ungár Péternek olyan magángazdasági érdekeltsége van, ami miatt tulajdonképpen a NER haszonélvezőjének számít?

Peti örökölte a vagyonát, és a kezdetektől, 2008 óta velünk van. Az Európai Zöld Párt elnökségi tagjaként is egy nagyon komoly teljesítményt nyújtott. Ő az érdemei alapján tart ott, hogy elnökségi tag az LMP-ben. Egyébként meg nem apák és fiúkozunk, illetve anyák és fiúkozunk, ehhez tartjuk magunkat. Ungár Péter munkája arról szól, hogyan pusztítsuk a NER-t, és nem arról, hogyan építsük.

Nemrég azt mondta Soros, hogy a Fidesznek minden ellenzéki pártban vannak ügynökei. Az LMP-nél is lehetnek?

Az LMP-ben semmilyen ügynök sincsen. Világosan látom, hogy ez a párt eléggé összezár, ami azért is jó, mert minket rendszerint jobbról és balról is támadnak.

Villámgyorsan, dominóként omolhat össze a Fidesz

Ha egy hónap múlva miniszterelnök lesz, mi lenne az első intézkedése?

Az antikorrupciós tizenkét pont megvalósítása.

De konkrétan, amikor bemenne kormányfőként az irodájába, kiknek mennének az első telefonok, mi lenne az első döntés?

Nyilván az ember először megnézi pontosan, milyen állapotban van az államháztartás.

De biztos, hogy Polt Péter és Matolcsy György menesztésével kezdenénk, az alkalmatlan és korrupt politikusokat kipenderítenénk az állami pozíciókból.

Poltról korábban azt mondta, hogy ha együttműködik a fideszes bűnügyek kivizsgálásában, akkor maradhat. Ebből lett most kisebb botrány a baloldalon.

Ez egy kontextusából kiragadott szöveg. Amikor megkérdezik, mi lenne Polt Péterrel, mindig azzal kezdem, hogy szedheti a cókmókját. De mi van akkor, ha nincs kétharmad? Erre mondtam, hogy szakmai alapon is el lehet távolítani.

DSC 0215
Fotó: Bődey János

Hogy néz ki konkrétan ez az eltávolítás?

A felmentését kell kezdeményezni a köztársasági elnöknél, mert nem végzi el a munkáját.

És akkor majd az ellenzék által szintén kritizált Áder János felmenti Polt Pétert?

Ebben az irányban van megoldás. Áder persze egy érdekes kérdés, pontosan tudjuk, hogy ő is kiszolgálta a NER-t. Amiben még gondolkodtunk – és ezt értették félre –, hogy ha nem lehet Poltot eltávolítani, akkor is annyi információ van kint, hogy nem tudja gátolni az ügyek felderítését. Most az a munkája, hogy mindent a szőnyeg alá söpörjön. Ha nem hajlandó együttműködni, akkor rögtön viszontlátásra.

Egyébként az egy érdekes kérdés, hogy mi történik a Fidesszel, ha elszenved egy választási vereséget, és kisebbségbe kerül.

Ugyanis egy centrális, piramisszerűen felépített szervezet nagyon gyorsan, dominóként tud összeomlani. Nagyon sokan fognak villámgyorsan kiugrani.

Ránk mondják, hogy káosz lenne, ha nyer az ellenzék, de igazából magukról beszélnek: az ellenzék győzelme esetén a Fideszben lenne káosz. Pontosan tudják, hogy őket a közös bűn tartja össze. Matolcsyt is ugyanúgy, mint a többieket, a független igazságszolgáltatás kezére kell adni.

Orbán jogi elégtétellel fenyegetőzik, ön pedig tart attól, hogy börtönbe kerül. Most meg azt mondja, hogy az állami vezetőket börtönbe kell juttatni. Mi a különbség?

A kormány és a független igazságszolgáltatás szét van választva, ez két külön dolog. De ne legyünk már álnaivak, mindenki látja, hogy mi van ebben az országban. Én kiosztottam a fideszes képviselőknek egy papírra írva, hogy milyen bűncselekményért hány évet kaphatnak, és ez így van, ezek tények. Most egymást védik be. De ha választási vereséget szenvednek, nem lesznek abban a helyzetben, hogy bevédjék egymást. Mi azt is számolgattuk, hány szakemberre lesz majd szükség az egyes tárcáknál. Fontos, hogy tudatosítsa magában a magyar nemzet azon része, amelyik változást akar – és mi vagyunk többen –, hogy itt vannak azok a szakemberek, akik szívesen visszajönnének dolgozni, csak kiszorították őket a pártkáderek, megalázta őket a Fidesz.

Mennyire tartja reálisnak, hogy elszámoltatás legyen egy olyan országban, ahol gyakorlatilag soha senkinek semmiért nem kellett elszámolnia?

Ezért beszélek LMP-kormányról. Két hét múlva választások lesznek, mindenki tudja, hogyan állnak az ellenzéki és hogy a kormánypártok. De lehetnek óriási meglepetések. A számok mutatnak egy képet, de én olyan feszültséget érzek a felszín alatt, az országjárásomon az összes találkozom arról tanúskodik, hogyan itt egy földcsuszamlásszerű eredmény is lehet.

Előrehozott választást írna ki

Sokszor mondják, hogy egyik első fontos teendőjük Paks 2 leállítása lenne. Ez hogy történne konkrétan? A kormány nemzetközi szerződést kötött az oroszokkal, elég költséges lenne kiugrani ebből.

Az egyetlen képviselő vagyok, aki belenézett ezekbe a szerződésekbe, és ezek alapján szerintem ki lehet lépni belőle. Még most lenne értelme, mert a kiadások az egyharmadánál kezdenek az egekbe szökni. Aki azt akarja, hogy ne legyen Paks 2, az mindenképpen az LMP-re szavazzon. Titkos záradékot még nem fedeztem fel, azt persze nem tudom pontosan, hogy a kormány még mi mindenben állapodott meg az oroszokkal. Putyin rendszeres magyarországi látogatása azt mutatja, hogy politikai összejátszás is van köztük, de ez már legyen a Fidesz problémája. Magyarország biztos nem fogja megadni a védelmi pénzt Putyinnak, ezt a Fidesznek kell kifizetnie.

Az LMP valószínűleg nem fog önálló kormány alakítani, legfeljebb koalícióban kerülhet kormányra. Paks 2 van olyan fontos az LMP-nek, hogy ne lépjen koalícióra atompárti pártokkal?

Mi nem készülünk koalícióra sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal. Ezt nagyon fontos kimondani, mert ott már egy elvi együttműködésről van szó. Amit lehetségesnek tartok, az a demokrácia helyreállítása. Addig együttműködés és utána a demokratikus választások kiírása. Ezt látom járható útnak.

De mennyi idő lenne, míg az ellenzéki pártok „helyreállítják a demokráciát”?

Szerintem a demokratikus választás kiírása kell hogy a közös cél legyen. Ez meglepően gyorsan működhetne, a Közös Ország Mozgalom jóvoltából már van véleményazonosság köztünk. A lényeg, hogy ez az egész nemzetnek szól, minden pártnak egyenlő feltételeket kell biztosítani.

Beszéljünk a migrációról is. Mit csinálna másképp ezen a területen, mint Orbán?

Nem lenne gyűlöletkampány. A schengeni határokon helyreállítanám a határőrséget, és megpróbálnám megerősíteni az uniós együttműködést. De nehéz megmondani, hogy pontosan mi történik ebben a kérdésben az EU-ban, mert bődületes a kettős beszéd ezzel kapcsolatban, és Orbánék ülnek ott jelenleg az asztalnál. De az biztos, hogy csak együttműködéssel lehet megoldani a helyzetet.

Ha fokozódna a migrációs nyomás, akkor építene kerítést a román határon?

Leginkább beszélnék a szakemberekkel. Ha szükség van rá, tudnánk kerítést építeni, ha nincs, akkor meg nem. Önmagában nem a kerítés a probléma, hanem az, amit Orbán ahhoz kapcsolódóan csinál. Az nem lehet cél, hogy uniós országok között legyenek kerítések, de annak van funkciója, hogy megvédjük a schengeni határokat. De ez egy szakmai döntés kell legyen.

És ha azt mondják a szakemberek, hogy le kell bontani a kerítést a szerb határnál?

A realitásokat nézve most ilyet nem fognak mondani. Van egy nyomás Magyarországon, és vannak határvédelmi kötelezettségeink.

Miben lenne jobb miniszterelnök Orbánnál?

Igazából mindenben, Orbán nem alkalmas miniszterelnöknek, mert nem kormányoz, nem az ország sorsát tartja szem előtt. Neki a hatalom nem eszköz, hanem cél.

Ez Orbánról szólt, és nem önről.

El tudom mondani, hogy én miért vagyok alkalmas, de jobban szeretem, ha mások mondják rólam. Olyan típusú ember vagyok, sosem abból kovácsoltam erényt, hogy magamat dicsérgettem. Én mindig dolgoztam, az LMP pedig egy olyan párt, ami a teljesítményt jutalmazta. Sosem csináltam fölösleges konfliktusokat, de amikor ki kellett mondani az igazságot, nem rettentem meg. Ezenkívül stabilan végeztem a munkámat, nem mentem egyik pártból a másikba, nem vettem 180 fokos fordulatokat. Nem adtam el a pártom lelkét, hanem szépen építettem egy pártot. Sokkal élhetőbb lenne velem az ország, mert a lényeges problémák megoldódnának, és nem keltenénk fölösleges feszültséget, és mindig az emberekről szólna a politika.

Mondjon valami rosszat is magáról, egy állásinterjún is mindig előkerül ez a kérdés.

Iszonyatosan gyors vagyok, néha tényleg túlságosan is. A beszédem, az életmódon is. Valószínűleg le kell lassulnom. De a gyerekeim és a pártom is türelemre tanít.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.