10 ezret adnak a nyugdíjasoknak Hódmezővásárhelyen, de ez NEM kampány

2018.02.12. 19:53

"A rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy 416 millió forint tartalékkal fogadtuk el a város költségvetését" – mondta hétfőn egy sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere, aki szerint ez teszi lehetővé, hogy az idősek megbecsülése jegyében minden nyugdíjas korú lakosnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adjanak, írja a Delmagyar.hu.

Hegedűs Zoltán a Fidesz jelöltje a február 25-én tartandó hódmezővásárhelyi polgármester-választáson. Aki nem hajlandó vitázni a legtöbb ellenzéki párt által támogatott jelölttel, Márky-Zaj Péterrel.

Hegedűs Zoltán és Lázár János
Hegedűs Zoltán és Lázár János
Fotó: Ajpek Orsi

Lázár János szerint Hódmezővásárhely akkor lesz nyertes város, ha az ő jelöltjükre, Hegedűsre szavaznak. A miniszter azt is mondta a most, a választás előtt közvetlenül kiosztott ajándék Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban, hogy

azt kérem, mindenki tartsa vissza magát, és ne sértse meg a hódmezővásárhelyi nyugdíjasokat azzal, hogy azt állítja, a 10 ezer forintos utalvánnyal szavazatot lehet tőlük venni

Így Lázár János kérésének eleget téve nem állítjuk, hogy az időközi választás előtt kiosztott ajándék Erzsébet-utalvány a választási kampány része lenne.

A 444 összeszedte, Lázár János és a fideszes jelölt heti turnéját:

  • hétfő 18 órától a Csúcsi Olvasókörben,
  • kedden szintén 18 órától a HSZC Eötvös József Szakgimnáziumban,
  • szerdán 17 órától a Tóalj utcai Hódtói Olvasókörben,
  • csütörtökön 18 órától a Tabáni Olvasókörben,
  • míg pénteken 17 órától a Mátyás utcai Olvasókörben tart választási fórumot.