Előre lezsírozhatták a kukaholdingos üzletet

2018.11.19. 07:19

Nagyon bátran vagy nagyon jó információk birtokában vágott bele a nyírségi Nagykálló egyik kocsmaépületében székelő Pepp and Cars Kft. az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. szemétdíjbizniszébe – írja a 24.hu. A lap kiderítette, hogy a négyfős cég, a Pepp and Cars – ami 2016-ban nagyjából egy falusi vegyesbolt forgalmához mérhető 19 millió forintos bevétellel rendelkezett, tartozásai miatt pedig 2017 elején a NAV végrehajtás indított ellene – óriási pénzügyi kockázatot vállalt be:

jóval azelőtt, hogy az NHKV kihirdette volna, hogy – konzorciumban – ez a cég lett a tender nyertese, elkezdte kiépíteni a díjbeszedők országos alvállalkozói hálózatát.

A lap információi szerint a kisvállalkozás 2017 közepén keresni kezdete, majd le is szerződtette azokat az embereket, akiket az ország különböző megyéiben koordinátorként alkalmazhatott a projektben.

A kukaholding 2017 júliusában tette közzé a közbeszerzési kiírást a be nem fizetett szemétdíjak behajtására és az ügyféllisták pontosítására 7,6 milliárd forintos kerettel.

A 24.hu-nak több korábbi alkalmazott is megerősítette, hogy a Pepp and Cars néhány hozzá szorosan kapcsolódó céggel együtt már a nyáron, szinte a kiírással egy időben elkezdte keresni a munkára alkalmazható embereket

A lap birtokába került dokumentumok bizonyítják, hogy októberben már szerződéseket is kötöttek alvállalkozókkal az NHKV közbeszerzésére hivatkozva.

Pedig azt csak 2018. január 4-én hirdették ki, hogy a Díjbeszedő Holding Zrt. és a Pepp and Cars konzorciuma lett a pályázat győztese.

A közbeszerzés idején a politikai pályáját Kisvárdán kezdő, a parlamentbe is a kisvárdai körzetből bekerülő Seszták Miklós fejlesztési miniszter felügyelete alá tartoztak a kukaholding ügyei. A fejlesztési tárca adott engedélyt az NHKV-nak arra, hogy kiszervezze az alaptevékenységéhez tartozó pénzbeszedést. És szintén Kisvárdán lakik a Pepp and Cars operatív igazgatója. Lizák Anita volt a behajtóhálózat felállításának kulcsfigurája.

A nyírségi cég Lizák irányításával 2017 utolsó heteiben annyira felpörgette a szervezést, hogy karácsonykor már el is kezdhették volna a munkát. A 24.hu információja szerint a több száz beszervezett embert hetekig-hónapokig váratták, a kezdési dátum folyamatosan csúszott, ezért sokan ki is léptek. Márciusban végül kiküldték az első címlistaadagot a koordinátoroknak, de azzal együtt ment az az utasítás is, hogy „addig nem mehet senki sem pénzt beszedni, amíg az országgyűlési választás le nem zajlott".

Az NHKV-tól érkezett listán szereplők végiglátogatása azonban csak nagyon kis százalékban végződött sikeres behajtással.

Az igazi nyertes a nyírségi vállalkozás lett, amely a lap forrásai szerint 500 forintot számlázott minden egyes ügyfélért a kukaholdingnak.

A pénz töredék részét csorgatták tovább a három-, négyszintes alvállalkozói hálózatnak. A közreműködő cégek is levették a maguk sápját, ezért mire a pénz a díjbeszedőkhöz ért, szinte teljesen elfogyott. Száz forintot, sőt néha ennél is kisebb összeget kaptak egy-egy sikeres behajtás után, ahol pedig valamilyen okból nem volt bevétel, ott feleződött a díjazás. A szervezők spóroltak a közterheken is. A díjbeszedőket, ahol tehették, szövetkezetekbe léptették be. A lap egyik forrása például tésztagyári munkásként alkalmazva járta a számára kijelölt településeket. A szövetkezetnek pedig, amelybe alkalmazása elején azonnal beléptették, szintén kisvárdai illetőségű vezetője volt.