Lemondott a Zöld Hidat tulajdonló önkormányzati társulás éléről Gémesi György

Image from iOS (5)
2018.11.05. 18:59 Módosítva: 2018.11.05. 20:40

Lemondott Gémesi György a Zöld Híd szemétszállító céget tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn, írja az MTI.

A kormánypárti Magyar Idők hétfői számában előre jelezte, hogy Gémesi távozhat a posztjáról.

Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én jelentette be: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását.

Gémesi György hétfő este elmondta, hogy látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat döntött a lemondásáról.

A kormányzati kommunikáció Gémesin keresztül akarta az ellenzékre hárítani a szemétkáosz miatti felelősséget. Gémesi az LMP-vel közös listán jutott be az Országgyűlésbe, de később a mandátumát visszaadta, hogy továbbra is Gödöllő polgármestere maradhasson.

Közölte, a társulás hétfői ülésén az eredetileg beterjesztett napirendi pontokat nem tárgyalták, viszont fideszes polgármesterek két napirendi javaslatot is benyújtottak a helyszínen. Az egyikben a visszahívását, a másikban új elnök kinevezését kezdeményezték – mondta Gémesi György hozzátéve: a szervezeti és működési szabályzat szerint az új elnököt három hét múlva lehet megválasztani, addig ügyvezetőként áll a társulás élén.

Gémesi György közölte: a felügyelőbizottság a szintén hétfői ülésén megállapította, hogy semmilyen olyan utasítást nem adtak Gyenes Szilárddal, a Zöld Híd ügyvezető igazgatójával, amely ellentétes lett volna az alapszabállyal, a határozatokkal, valamint nem adtak politikai utasításokat a cégnek. A bizottság ugyanakkor megállapította azt is, hogy a tavalyi évhez képest 1,1 milliárd forint hiányzott a Zöld Híd idei működéséből. Az előző évben ezt az összeget a NHKV még megadta - tette hozzá Gémesi György, aki szerint ennek oka nem az elszámolás, az igénylés, hanem "egész egyszerűen a tudatos kivéreztetés".

Sajnálatát fejezte ki, hogy a cég 400 dolgozója és a szolgáltatással érintett 350 ezer ember a politikai játszma részeseivé vált. Közölte: felkér a héten egy nemzetközileg auditált céget arra, állapítsák meg, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Gémesi György szerint a felelőst valószínűleg nem a cégen és nem a társuláson belül kell keresni.

Fidesz: Gémesi a lemondással elismerte felelősségét

Vécsey László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő szerint azzal, hogy Gémesi György, a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke lemondásával elismerte a felelősségét a kialakult helyzetért.

Vécsey László az MTI-nek hétfőn este elmondta: meghívottként vett részt a társulás hétfői ülésén, amelyen szerinte Gémesi György érzékelte azt, hogy a többség visszahívná az elnöki posztjáról, és ezért a visszahívását megelőzendő lemondott. "Ez gyakorlatilag felér egy beismerő vallomással" – tette hozzá.

Vécsey szerint a "kétséges hatályú" szervezeti és működési szabályzatra hivatkozva az új elnököt három hét múlva választanák meg, és addig ügyvezetőként áll a társulás élén Gémesi György. A fideszes politikus szerint Gémesi György ügyvezetőként egy olyan jelentést akar összeállítatni a társulás pénzén, ami valószínűleg arról szól majd, hogy "ők semmiben nem hibásak, mindent jól csináltak, csak a körülmények és a többi szereplő hibázott".

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?