A Jobbik is csatlakozna az Európai Ügyészséghez

2018.10.25. 14:31

A parlamentben, valamint a csalások és az uniós forrásokkal való visszaélés elleni európai kezdeményezés támogatásával is kiáll Magyarország európai ügyészséghez csatlakozása mellett a Jobbik - írta Bana Tibor, a párt alelnökének sajtótájékoztatója alapján az MTI. A Jobbik tehát ahhoz a kezdeményezéshez csatlakozott, amelyhez az LMP is, a legnagyobb ellenzéki párt ugyanakkor a Hadházy Ákos által indított aláírásgyűjtést is támogatja több helyi szervezetével. 

A ellenzéki képviselő szerint Orbán Viktor kormányának "az EU pénze jól jön", csak azt szeretnék, hogy ne vizsgálják, mire költik azt. Példaként említette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint uniós forrásból vásárolt önkormányzati kisbuszokkal szállították a miniszterelnöki beszéd hallgatóságának "jelentős részét". Utóbbi ügyben egyébként egy néppárti képviselő vizsgálatot kért. 

A parlament európai ügyek bizottságának alelnöke álságosnak nevezte Orbán Viktor és a Fidesz politikáját. 2010 óta "egyre erőteljesebben jellemzővé vált az európai uniós források korrupt felhasználása, ez jelenti Orbán Viktor kormányzásának egyik pillérét" - mondta a jobbikos politikus, aki szerint a kabinet számára az az elsődleges, hogy a haverokat, a hozzá köthető oligarchákat kiszolgálja.

Míg a 2009-es európai parlamenti kampányában még kiállt az európai ügyészséghez csatlakozás mellett a Fidesz, kormányra kerülve kézzel-lábbal tiltakozik az intézmény bevezetése ellen - jelentette ki Bana Tibor. Tegnap a Momentum egy politikusa talált rá a Fidesz 2009-es programjára, amelyben még 

A politikus a sajtótájékoztatón arra hivatkozva hárította el az M1 aktuális csatorna kérdését az MTVA elleni bojkottról, hogy amíg a Fidesz "propagandaérdekeit szolgáló", "magukat közszolgálatinak nevező" médiumok magatartásában nem áll be érdemi változás, addig nem nyilatkoznak, és ugyanerre kérnek minden ellenzéki pártot.