Orbán Viktor január elején költözik a Várba

D NOE20181017021
2018.10.17. 12:55 Módosítva: 2018.10.17. 13:54

Három hét után újabb epizóddal jelentkezett az Orbán Viktor által rendezett népszerű sorozat, a kormányinfó. Gulyás Gergely miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő előadásában a következők hangzottak el.

A miniszter szerint a Sargentini-jelentésben lévő jogi vádak „nem létezőek", egyetlen vitás téma marad, ez pedig a migráció – kezdte Gulyás, aki a kormányinfó első perceiben a bevándorlásról és a közös uniós határvédelem kérdéséről beszélt. Utóbbiról azt mondta, hogy nincs komolyan vehető" javaslat az asztalon. 

Gulyás fontos döntésnek nevezte, hogy az Országgyűlés – a kormány támogatásával – megszüntette a lakáskasszák állami támogatását. „Az a véleményünk a lakáskasszáról, hogy az sokkal inkább volt kassza, mint lakás" – érvelt játékosan a miniszter. A politikus szerint a baloldal azért tiltakozik, mert a bankok érdekeit védik. „Mi úgy gondoljuk, hogy ez szükségtelen, indokolatlan." A politikus elmondta, hogy még idén kibővítik a csokot. 

A Magyar falvak programról is beszélt a miniszter. A falvakban infrastrukturális fejlesztések várhatóak, de különösen a betöltetlen háziorvosi praxisokra szeretne koncentrálni a kormány. Lesz külön pályázati alap temetők és járdák rendbetételére. A falugondnoki programot is szeretnék felpörgetni, illetve falusi csokról is dönteni fognak még idén. 

A héten megjelenik a fővárosi fejlesztési tanácsról szóló kormányrendelet. Ez a tanács teljes rálátással fog rendelkezni azokra a fejlesztésekre, amelyeket a fővárosban az állam valósít meg. Öt tagot fog delegálni a kormány, ötöt Budapest. Elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, társelnöke pedig Tarlós István főpolgármester lesz. Várhatóan kéthavonta fognak ülésezni. 

„Hajléktalanügyben a kormány csupán áttekintette az alaptörvény-módosítás után kialakult helyzetet.” A kormány arra jutott, hogy a szállókon több hely áll rendelkezésre, mint amennyi hajléktalan ember van, ugyanakkor Gulyás megjegyezte, hogy „nincs pontos szám" arról, hogy hány hajléktalan van. A kormány célja, hogy Budapesten rend és tisztaság legyen" – húzta alá a miniszter. 

18 százalékos leépítés

Beszámolója után a miniszter újságírói kérdésekre válaszolt. 

Kizárólag az államé a felelősség, hogy milyen tartalommal nyit majd meg a Sorsok Háza – jelentette ki a miniszter, aki szerint ezen az sem változtat, hogy a kormány bevonta az EMIH-et a koncepció kialakításába. „Mi méltóképpen szeretnénk emlékezni arra a nemzeti tragédiára, ami jövőre 75 éve történt" – mondta Gulyás a Reuters kérdésére. Hozzátette: nem vitatják, hanem elismerik a magyar állam felelősségében. 

Koncepció és tervek is vannak a csok kibővítéséről, de ezek jelentős állami többlettámogatást igényelnek. Egy hónapon belül döntés lesz – mondta Gulyás az RTL Klub kérdésére, aki szerint a kibővített csok szinte biztos", hogy lakásfelújításra is vonatkozni fog. A Bankszövetség javaslatait meg fogja fontolni a kormány. 

A központi kormányzatban körülbelül 18 százalékos leépítés fog megvalósulni, és valamennyivel kevesebb a kormányzati intézményekben. Gulyás szerint összességében kevesebb mint kilencezer embert fognak elbocsátani – reagált a miniszter az Indexen ma megjelent hírre. A központi közigazgatásból távozóknak szeretne segíteni a kormány, különös tekintettel arra, hogy Budapesten munkaerőhiány van – tette hozzá Gulyás. 

Populista javaslatnak tartja Gulyás az MSZP népszavazási kezdeményezését, amely megszüntetné a kormánytagok azon lehetőségét, hogy VIP-szolgáltatásokat vegyenek igénybe az egészségügyben – mondta az ATV kérdésére. Mióta képviselő vagyok, nem jártam háziorvosi rendelőben" – jelentette ki a miniszter. 

A Miniszterelnökség nem költözik a Várba, és én sem" – mondta Gulyás a Magyar Idők kérdésére. Orbán Viktor viszont január 1-ével költözik a budai Várba, vele tart Rogán Antal miniszter is. 

A hónap végéig elindul a demográfiával kapcsolatos nemzeti konzultáció – közölte a miniszter.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. október 17-én. MTI/Bruzák Noémi