Százezren már aláírták a petíciót, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez

2018.10.17. 05:21

Hadházy Ákos szerint már százezres nagyságrendben aláírták az általa kezdeményezett "Ne hagyjuk büntetlenül!" nevű akciót - mondta kérdésünkre a független képviselő. A politikus célja, hogy karácsonyig, de legkésőbb a tavaszi EP-választásokig összejöjjön egymillió aláírás, ezzel pedig nyomást gyakoroljon a kormányra, és kikényszerítse, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. (Az akcióról itt írtunk bővebben.) 

A politikus bizakodó, szerinte még jó néhány helyen nem kezdték el gyűjteni az aláírásokat, illetve a pártoktól jövő hétre ígérték neki, hogy összesítik az eddigi eredményeket. A képviselő azt mondta, hogy az általa említett nagyjából százezer aláírásban még nincs benne, amit pártok gyűjtöttek. 

Az akciót most már elvileg minden párt segíti hivatalosan (kezdetben még nem volt így), de Hadházy szerint az lesz érdekes, hogy hány aláírást szednek össze, nem pedig, hogy mennyi közleményt adnak ki a témában. A képviselő szerint sok aktivista segíti munkájukat (kezdetben 1200 embert említett), viszont az probléma, hogy egyelőre kevés a szervező, aki helyben koordinálja az aktivisták munkáját. 

A politikus azt tapasztalta, hogy sokan letöltötték az internetről és kitöltették ismerőseikkel az íveket. Olyan helyeken is elviszik neki, ahol hivatalosan még el sem indult a gyűjtés. "Tegnapelőtt felhívott egy bácsi egy kis faluból, hogy már összegyűjtött 650-et, de majd akkor szeretné ideadni, ha megvan az ezer" - mondta a politikus. 

Hadházy szerint az aláírásgyűjtők közül többen arról számoltak be neki, hogy kormánypárti szimpatizánsok is aláírják az íveket, mert - mint mondják - "nem a korrupció miatt szavaztak a Fideszre". 

Időközben az LMP - Hadházy korábban társelnöke volt a pártnak - is csatlakozott egy aláírásgyűjtéshez, amely az Európai Unióban szedne össze egymillió aláírást. A Szüntessük meg a csalást és az uniós forrásokkal való visszaélést! nevű kezdeményezés célja, hogy "az európai intézményeket jogosítsák fel arra, hogy fokozott (többek között előzetes) ellenőrzést és szigorúbb szankciókat alkalmazzanak azokban az uniós tagállamokban, amelyek nem tagjai az Európai Ügyészségnek". 

Kedden délelőtt megkérdeztük az LMP-t, hogy ők mennyi aláírásnál tartanak, illetve ettől függetlenül segítik-e Hadházy akcióját (Keresztes László Lóránt ezt írta egy kommentben), de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. 

A Hadházy által kezdeményezett akció köré október 23-án egy nagy ellenzéki tüntetés is szerveződik, erről itt írtunk bővebben

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?