MTA: forráselvonás közben nagyszabású konferencia

2018.07.06. 18:06

Nagyszabású nemzetközi matematikai konferenciát rendeznek Magyarországon. A több száz külföldi vendég Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia 70 éves elnökének munkásságával foglalkozik. Mindennek az a pikantériája, hogy a kormányzat éppen vonja el az akadémia forrásait, veszélyeztetve annak független működését.

A 2019-es költségvetési tervből derült ki, hogy pénz és felügyelet kerül át a függetlenebb Magyar Tudományos Akadémiától a kormányzathoz, vagyis az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz. Ennek kapcsán Lovász László matematikus, MTA-elnök sem rejtette véka alá a negatív véleményét.

De Freund Tamás agykutató is kifejezte rosszallását, kilépett a Professzorok Batthyány Köréből

Közben az MTA honlapján az olvasható, hogy az idén 70 éves Lovász Lászl tiszteletére több száz neves külföldi matematikus érkezett Budapestre, mert az ELTE Gólyavárban éppen a matematikus munkásságáról szóló nemzetközi konferenciát rendeznek.

Ahogy a honlapon olvasható tudósításból kiderül, a hétfőn megkezdődött ötnapos konferencia címe Building Bridges II. „Második, mert az elsőt tíz éve rendeztük, és hidak építéséről szól, mert Laci eredményei számos hidat építettek ki a matematika és a számítógép-tudomány különféle területei között” – mondta megnyitó beszédében Pálfy Péter Pál, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatója.