Gyárfás: Abszurd a gyanúsításom, én adtam a rendőröknek a hangfelvételt

2018.04.19. 19:56 Módosítva: 2018.04.20. 08:18

Abszurd felvetésnek nevezte meggyanúsítását Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó Fenyő János meggyilkolásának ügyében – írja az MTI.

DLAPE20180419002
Fotó: Lakatos Péter

Gyárfás Tamás azután nyilatkozott az Echo TV-nek a Nemzeti Nyomozó Iroda VI. kerületi épülete előtt, hogy a Fővárosi Főügyészség házi őrizetének elrendelését indítványozta, aminek értelmében hazaengedték. Úgy fogalmazott, "itt egy manipulatív, összevágott hordalék van, és nyilván ez megtéveszt sokakat", de biztos benne, hogy tisztázódik a helyzet. Szólt arról is, hogy a bizonyítéknak tekintett hangfelvételt hozzá dobták be, és ő adta át a rendőrségnek. Nem tett volna ilyet, ha netán úgy érzi, hogy ez rá nézve dehonesztáló - mondta.

Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy korábban többször megkereste egy férfi, aki Fenyő János meggyilkolásáról is beszélgetett vele. Beszámolója szerint a férfi olyanokat mondott, hogy "na, mit szólsz ahhoz, hogy Fenyő János meghalt, ugye, milyen jól jött neked, most neked könnyebb az élet". Gyárfás Tamás elmondása szerint ő erre azt válaszolta, könnyebb, de nem vett részt a gyilkosság előidézésében. Azt mondta, televíziósként jól tudja, milyen könnyű összevágni úgy egy anyagot, hogy az negatív színben tüntessen fel valakit. "Nincs titkom" - jelentette ki.

Gyárfás Tamást kedden vették őrizetbe, mert a gyanú szerint több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott Portik Tamásnak, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. Ügyvédje szerint a volt médiavállalkozó és magyar úszószövetségi elnök a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és a leghatározottabban tagadta a vádakat. A Fenyő–Gyárfás-ügyről itt olvashat bővebben: