Harrach: A feleségem szokott vásárolni

2016.05.13. 08:09
Nem érzi a KDNP-t szatellitpártnak a Fidesz mellett, nem gondolja, hogy az oktatásban háttérbe szorulnának a kereszténydemokrata vívmányok, és nem tartja a KDNP vereségének a boltok vasárnapi újranyitását. Harrach Péter frakcióvezető szerint minden kormányzati döntésben ott van a KDNP, bár vannak ügyek, ahol vissza kell vonulnia. Az abortuszt például törvénnyel nem tiltaná, más megoldással szorítaná vissza.

A legutóbbi vasárnap vásárolt valamit a közértben?

Nem.

Arra vissza tud emlékezni, mikor vásárolt vasárnap utoljára bármit is?

A feleségem szokott vásárolni. Nehéz lenne felidézni, mikor vásároltam utoljára akár hétköznap is.

Kicsoda Harrach Péter?

Az idén 69 éves, teológus és kánonjogász végzettségű Harrach Péter 1990 kezdett el politizálni a KDNP-ben. 1998 óta parlamenti képviselő, az első Orbán-kormány szociális és családügyi minisztere volt, 2002 és 2010 között a parlament alelnökeként dolgozott. 2010 óta a kisebbik kormánypárt, a KDNP frakcióvezetője.

Természetesen a vasárnapi boltbezárás körüli viták, a törvény visszavonása miatt kérdeztem ezeket. Azt elítéli, ha valaki vasárnap vásárol?

Nem akarom megbántani, de rossz a kérdés.

Nemcsak azért, mert feltételezi ezt rólam, de azért is, mert  a szabad vasárnap nem a vásárlás lehetőségéről szól, hiszen az a kisboltokban eddig is biztosított volt, hanem a munkavállalókról szól,  akik most újból kénytelenek vasárnap dolgozni. A szabad vasárnap hagyományosan szociáldemokrata, illetve keresztényszociális téma, amelyet minden szakszervezetnek fel kellett volna vállalnia. Nálunk viszont kevés az igazán hitelesen működő szakszervezet.

Nem a szakszervezet, hanem a Fidesz vonta vissza a törvényt. Ön és a KDNP tartózkodott a szavazáson. Mennyire a KDNP veresége, hogy végül ismét kinyílhattak a boltok vasárnap?

Ez nem a KDNP veresége, hanem a kereskedelmi dolgozóké. A kormány szempontjait értjük, de a javaslatunkat fenntartjuk. Ma már csak kármentesítés történik. Minimálisan a következőket kell biztosítani: havonta  két szabad vasárnap a munkavállalónak, 100 százalékos vasárnapi pótlék. Szintén jó lenne, ha megvalósulna néhány munkaadó javaslata az egy műszakos vasárnapi nyitvatartásról.

Ön hogyan értesült arról, hogy a Fidesz úgy döntött, mégis kinyithatnak a boltok vasárnap?

A döntésről  előzetes tájékoztatást kaptam, de ez nem a Fidesz, hanem a szövetség döntése volt.  Jeleztem,  a frakció tudomásul veszi a döntést, de nem fogunk igennel szavazni.

Ki hívta fel, hogy közölje a döntést?

Ennek megvan a bejáratott rendszere.

De a nyilvánosság elég keveset tud erről a rendszerről. Hogyan tájékoztatja a Fidesz, a kormány vagy Orbán Viktor a KDNP-t a döntésekről?

A kérdés feltételezi, hogy a KDNP nem vesz részt a döntésben.

Mennyire vonja be Orbán Viktor a döntésekbe a KDNP-t? Rendszerint utólag értesülnek a döntésről?

Ez nem igaz, a döntésekben részt veszünk, három KDNP-s miniszter ül a kormányban, Semjén Zsolt elnök úr pedig  a Fidesz elnökségében.

Mondana ebből a ciklusból egy olyan kormányzati döntést, amelybe beleszólhatott a KDNP?

Mindegyikbe, nem szükséges egyet kiemelni.

Megköszönöm, ha mégis megpróbálja.

Ha annyira fontos ez a kérdés, természetesen válaszolok. Amikor egy döntés megszületik, a KDNP-s miniszterek is jelen vannak, ők képviselik a kereszténydemokrata szempontokat. A baloldal szerint a szabad vasárnap a KDNP egyetlen ügye, ez nem igaz. Ennél fontosabb volt a  családi adókedvezmény bevezetése,  mi javasoltuk ennek a kiterjesztését is, hogy az adó mellett a járulékokból is leírható legyen a kedvezmény. Kezdeményeztük a családi csődvédelmet, ami hatékony mentőöv a bajban lévő családoknak, a gyermeknevelésből visszatérő szülők védelmét, az árubemutatók visszaéléseinek megszüntetését, és még számtalan hasonló ügyet.

Volt valaha olyan kormányzati döntés, amelyet Orbán Viktor nem különösebben akart, mégis a KDNP meggyőzte, és keresztülverte?

Bizonyára volt ilyen is, de a miniszterelnök mindig nyitott a javaslatainkra.

Ezekkel a kérdésekkel arra szerettem volna rávilágítani, hogy elég nehéz határvonalat húzni a Fidesz és a KDNP között. Hiszen a KDNP-sek szinte mindent ugyanúgy megszavaznak. Ön miben látja a különbséget a két párt között?

Értem a kérdést, mert valóban lehet ilyen látszat.

Vannak, akik azt szeretnék elhitetni, hogy a KDNP szatellitpárt.

Az ellenzék stratégiájának egyik eleme a KDNP hiteltelenítése, ezt tudomásul vesszük. Azt viszont mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a kereszténydemokraták a nemzeti érdek és a hiteles értékrend hatékony képviselőjének a szövetséget tartják.

Milyen pártnak tartja a KDNP-t, ha nem szatellitpártnak?

A KDNP a szövetség kisebbik, világnézeti pártja, a Fidesz pedig egy néppárt.  A kettő jól működik együtt.

Volt olyan döntés az elmúlt időszakban, akár az elmúlt években, amellyel nem értett egyet, de megszavazta a Fidesz kedvéért?

Egy együttműködés során mindig van ilyen. A közös döntést akkor is el kell fogadni, ha nem értek vele egyet.

Említene egy konkrét példát, amivel nem értett egyet, de mégis megszavazta?

Nem kívánok példát mondani.

Miért nem akar konkrétumot mondani?

Mert ezzel kiemelnék valamit, és a kelleténél nagyobb hangsúlyt kapna.

Akkor előveszek én pár témát, kezdjük az oktatással. A kormány, illetve a Fidesz olyan intézkedéseket akar megváltoztatni, amelyek Hoffmann Rózsa KDNP-s államtitkár nevéhez fűződnek. Ezekkel a lépésekkel egyetért?

Nem Hoffmann Rózsa, hanem a kormány hozta a döntéseket.

De mégiscsak Hoffmann Rózsa nevéhez fűződik a Klik felállítása, az új Nemzeti alaptanterv megalkotása. Ezeket megváltoztatja a kormány, ezzel egyetért?

Egy nagy rendszer átalakítása egy idő után mindig korrekciót igényel, most itt tartunk. A Klikkel nem az a baj, hogy létezik, hanem az, hogy túl központosított, ezen változtat most a kormány.

A minisztériumban munkacsoportok vizsgálják a hit- és erkölcstan megszüntetését, ehhez mit szól?

A vizsgálat jó dolog. Meg kell nézni, hogy a rendszert hogyan lehet még jobban működtetni. Rossz döntés lenne, ha megszüntetnék. Az erkölcstanoktatás célja, hogy a gyerekek különbséget tudjanak tenni a jó és a rossz között. Erre nem a Fidesznek és a KDNP-nek van szüksége, hanem a magyar társadalomnak.

Érzékeli vagy sem, hogy az oktatási ügyekben háttérbe szorul a KDNP?

Azt érzékelem, hogy önnek ez a véleménye. Az oktatás átalakítása szakmai kérdés, akkor is, ha egyesek pártpolitikai szempontokat visznek bele. Politikai szervezés eredménye a pedagógus sztrájk is.

Az oktatás után áttérnék egy másik, sok vitát kiváltó témára. Azzal egyetértett, hogy titkosítsák a jegybanki alapítványok költéseit?

Ebben a témában számomra az első kérdés, hogy  sikeres-e a  jegybankelnök. A válasz egyértelmű. A siker a jegybank működésében is megmutatkozik.

Ez most független attól, hogy egyetért-e az alapítványi költések titkosításával.

Számomra nem.  A Matolcsy Györgyöt ért támadások túllépnek a jó ízlés határain, nemcsak személyét, de az intézményt is besározzák. Az alapítványok egyértelműen közcélt szolgálnak.

Természetesen nem hátrány, ha nemcsak jók vagyunk, de annak is látszunk. Ezt a célt szolgálja az utólag megteremtett átláthatóság.

De pont ennek az ellenkezőjét szavazta meg a parlamentben, az Alkotmánybíróságnak kellett közbeszólnia.

A teljes nyilvánosság tág teret engedett a rosszindulatú csúsztatásoknak, a sanda politikai szándékoknak és a piaci érdekek sérülésének.

Milyen piaci érdek sérül, ha megtudjuk, hogy a jegybank elnöke annak a kiadónak juttat pénzt, amely a saját könyvét kiadja, vagy hogy az elnök a saját rokonának osztogat pénzt?

Minden esetben közcélt szolgált a támogatás. A közcél megvalósításában mindenkinek esélyt kell biztosítani.

Ha a tisztségviselők rokonait vagy ismerőseit eltiltjuk ettől a lehetőségtől súlyos diszkriminációt követünk el.

Volt olyan ellenzéki felvetés, amelyik a  minden magyar állampolgár számára nyitott energiakorszerűsítési pályázatból zárta volna ki a közszereplőket.

A KDNP-nek van egy témája, amelyet a Fidesz eddig nem karolt fel, nevezetesen az abortusz betiltása és az úgynevezett szingliadó. Nagy visszhangja volt év elején az erről szóló KDNP-s anyagnak. Valakinek a fejében ezek tényleg megfordultak?

Nem kezdeményeztük soha egyik kérdés bevezetését sem. Az viszont világosan látszik, hogy politikai érdeket szolgál, hogy egy magánszemély kezdeményezését a KDNP nyakába varrják. Az említett dolgozat készítője sem szingliadóról beszélt, hanem arról, hogy aki nem tud vagy nem akar hozzájárulni gyermekvállalással a jövő építéséhez, az járuljon hozzá valamilyen adó formájában.

Nevezhetjük máshogy is, de ezzel az elvvel ön egyetért?

Én inkább a fordítottját javaslom. Aki gyermeket nevel, kapjon támogatást, hiszen a jövőbe fektet be. Akinek pedig nincs gyermeke, az nem kap ilyet, hiszen nincs is kiadása a gyerekkel kapcsolatban. Vagyis a pozitív oldaláról, a családtámogatás felől közelítem meg a dolgot.

Az abortuszt betiltaná?

Ismét egy címke, amit rám akarnak ragasztani. Az én véleményem az, hogy ma Magyarországon nem törvényi tiltással, hanem a társadalmi tudat formálásával lehet ezt a kérdést kezelni. Ugyanis nincs normális ember, aki azt mondaná, hogy az abortusz jó dolog.

Az abortusz önmagában rossz. Van erről elvi véleményünk, de látjuk a gyakorlati lehetőségeket. 

Két jog áll egymással szemben: a nők önrendelkezési joga, illetve a magzat élethez való joga. Ez a kettő ütközik egymással, és a mi véleményünk szerint az utóbbi erősebb. Mi életpártiak vagyunk. Az élet szent és sérthetetlen, ez érvényes az eutanáziára és az abortuszra.

Akkor, ha tehetné, betiltaná az abortuszt?

Ahogy említettem nem törvényi tiltás, hanem a közgondolkodás megváltoztatása a feladat. Ha erősödik az élet tisztelete az emberekben, akkor nem az abortusz mellett döntenek.